Fontos változás a közlekedésben: erre számíts, ha útnak indulsz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előző években megszokott módon, idén is változik év végén a MÁV, illetve a Volán menetrendje december 15-én. A változtatás a fővonalakat nem érinti, a mellékvonalakon azonban másképp igazodnak majd egymáshoz a járatok, így hasznos tudnod, mi minden lesz másképp a közlekedésben.

„Sokak számára jelenthet könnyebbséget, hogy az új, 2024-2025-ös vasúti menetrendben jóval kevesebb változással kell számolni, mint korábban: az utasok túlnyomó többségének nem kell új indulási és érkezési időket megtanulnia, és az országos kínálat sem szűkül, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok” – tájékoztat a változásokról a Mávcsoport.hu

A fő vasúti vonalakkal ellentétben, ahol pár perces eltérésekkel kell csupán számolniuk a közlekedőknek, a buszjáratokat több menetrendi változás is érinti, melyet az utasok igényeivel összhangban alakítottak ki. Az ország számos pontján javulnak december 15. után a munkába és iskolába járás időszakában a lehetőségek. A HÉV-vonalak menetrendje viszont nem változik idén télen. 

A változás a vasutat és a buszos közlekedést is érinti
Fotó: Tövissi Bence / Index

Így változik a közlekedés és a menetrend

A tájékoztatás szerint aúj tarifarendszernek és a vármegye- és országbérleteknek köszönhetően lényegesen többen veszik igénybe a MÁV-csoport járatait utazásaikhoz. Az ő kiszolgálásuk érdekében az új menetrend alapját jövőre is az idei évre kialakított kínálat adja majd. A vasút esetében ez az alábbi vonalakat érinti:

  • Budapest–HatvanMiskolc és a MiskolcHidasnémeti vasútvonalon néhány perccel módosul számos vonat menetrendje a csatlakozások jobb biztosítása, valamint a Budapest és Kassa között közlekedő HERNÁD InterCityk pontosságának javítása céljából. Ez kihatással van a FüzesabonyEger és a VámosgyörkGyöngyös, valamint néhány további elágazó vonal indulási időire is.
  • Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon ugyancsak pár perccel előbbre vagy későbbre kerül több vonat indulási ideje a csatlakozások megfelelőbb biztosítása érdekében. Ezenkívül Nyíregyháza és Záhony között újabb InterCity-vonatpár is közlekedik napközben, kibővítve ezzel a beregi térség közvetlen budapesti kapcsolatát.
  • Három, Bicske és Budapest-Kelenföld viszonylatú G10-es gyorsított vonat megáll Herceghalomban is a reggeli időszakban.
  • Az Ajkáról Veszprémen át a fővárosba fél 7-kor érkező sebesvonat munkanap helyett már naponta fog közlekedni.

A MÁV és a Volán is bővíti az utazási lehetőségeket

A Pest vármegyei utazási lehetőségek is bővülnek, Budapest, Kelenföld és Páty, illetve Zsámbék, valamint Szigetszentmiklós és Szigethalom viszonylatokban új járatok közlekednek majd december 15-től. Komárom-Esztergom vármegyében is több lehetőségük lesz az utasoknak,  Esztergom, Komárom, Tata, Tatabánya, Oroszlány, Mór és Székesfehérvár térségében számos autóbuszvonalon új menetrendet vezetnek be.

Miskolc, Bükkaranyos, Harsány és Kisgyőr települések között a buszközlekedés igazodni fog a vonatokhoz, és bővül a Miskolc és Bánkút között közlekedő autóbuszjáratok száma is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.