Sok magyarnak lehet akár 900 ezerrel több a bére: ettől függ, ki kapja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kifejezetten jól járnak azok a magyarok, akik Ausztriában dolgoznak. Az osztrák kormány ugyanis 2024-ről 2025-re 4 százalékos emelést hajt végre a béradó sávokban, ami azt jelenti, hogy nő a munkavállalók nettó fizetése.

Mintegy 125 ezer magyar dolgozik többé-kevésbé rendszeresen Ausztriában – ők most örülhetnek, hiszen nemsokára jóval több pénzt vihetnek haza – derül ki a Pénzcentrum beszámolójából. Egyeseknek éves szinten aránylag kis mértékben emelkedik csak a jövedelmük, ám olyanok is bőven akadnak, akik majdnem évi 1 millió forinttal többet vihetnek haza

Magyar viszonyokra átszámolva komoly emelésről van szó

Az Ausztriában dolgozó magyarok biztosan jól járnak majd az adórendszer 2024-ről 2025-re történő változásával. A béradó sávokban végrehajtott 4 százalékos emelést persze nem egyszerű átszámítani a magyar jövedelmekre és forintra, de nagyjából olyan mértékű növekedésről van szó, mintha

Idézőjel ikon

Magyarországon éves szinten legalább 116 ezer forintnyi, egyes esetekben pedig akár 900 ezer forintnyi növekedés történne.

Az ingázó magyarok bére is növekszik
Fotó: Bloomberg Creative / Getty Images Hungary

Az osztrák adórendszerben ugyanis progresszív adózás van érvényben, ami azt jelenti, hogy valakinek minél magasabb a jövedelme, annál több adót fizet. Az adókulcsok mértékéről azonban a kormány minden évben újra és újra dönt.

Az Ausztriában dolgozó magyarok száma az utóbbi években egyre nő. Ahogy arról a Dívány is írt: az osztrák társadalombiztosító, az Österreichische Sozialversicherung legfrissebb kimutatásai szerint idén júniusban több mint egymillió külföldi vállalt munkát Ausztriában, közülük a legtöbben magyarok. Új rekordnak számít, hogy 2024 júniusában 127 865 magyar vállalt munkát nyugati szomszédunknál, amellyel Magyarország a külföldi munkaerőt adó országok szempontjából az első helyen áll. Nem volt ez mindig így, a 127 518 fővel jelenleg második helyet birtokló Németország ugyanis 2024 első hónapjaiban még előttünk végzett a rangsorban. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.