Ha ezt a vitamint szeded, hamarabb halhatsz meg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Közel 400 ezer ember orvosi adatait vizsgálták két évtizeden keresztül amerikai kutatók, és azt találták, hogy a multivitamin-készítmények szedése nem eredményez hosszabb életet. Sőt, bizonyos jelek arra utalnak, hogy kis mértékben hozzájárulhatnak a korai elhalálozáshoz.

Nem segít a multivitamin-készítmények rendszeres, napi szedése abban, hogy tovább éljenek az emberek – derül ki egy nagyívű kutatásból. Amerikai kutatók közel 400 ezer ember egészségügyi adatait vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy inkább valamivel rövidebb életet eredményez ezeknek a táplálékkiegészítőknek a fogyasztása.

A Marylandi Rákkutató Központ szakembere, Erikka Loftfield kollégáival három nagy amerikai kutatásból származó adatokat elemzett. Mindhárom az 1990-es években indult, és több mint 20 éven keresztül követte alapvetően egészséges emberek életét. Azt tapasztalták, hogy a kutatásban részt vevők közül azok körében, akik naponta fogyasztottak multivitamint, 4 százalékkal magasabb volt a korai halálozás kockázata a kutatás időtartama alatt. Igazán szoros összefüggést azonban nem sikerült megállapítani: a magasabb arány oka lehet a vitaminkészítmény is, ám az is lehetséges, hogy azok kezdték el szedni a vitaminokat, akiknek komoly egészségügyi problémájuk adódott.

A kutatás szerint enyhén nőtt az elhalálozás kockázata a multivitaminok szedésének hatására
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Pont ellentétes lehet a multivitaminok hatása a vártnál: korai halált okozhatnak

Az mindenesetre biztos, hogy nem minden esetben érdemes ilyen készítményeket szedni. Jó példa erre a béta-karotin esete. Természetes formájában segíthet a rák megelőzésében, táplálékkiegészítőként viszont növelheti a tüdőrák és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.

Idézőjel ikon

„A multivitaminok túl sokat ígérnek és túl keveset teljesítenek”

– foglalta össze a problémát Neal Barnard, a George Washington Egyetem professzora. „A multivitaminok nem segítenek. Tudományosan nincs alátámasztva a hasznuk” – tette hozzá. A kutató szerint a szükséges mennyiségű vitamin szervezetbe juttatását táplálékiegészítők helyett inkább megfelelő étrenddel kellene elérni.

Bizonyos esetekben persze hasznosak lehetnek a vitaminkészítmények. Segíthetnek olyan fontos vitaminokat és ásványi anyagokat, nyomelemeket a szervezetbe juttatni, amelyeket valamilyen okból kifolyólag más módon nehéz megoldani. Hazánkban is javasolják a D-vitamin szedését télen, illetve vegánoknak, vegetáriánusoknak hasznos lehet B12-vel kiegészíteniük étrendjüket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.