Bénulást okozhat ez a magyarok között terjedő kór: fejfájással és lázzal indul

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Érkezik a jó idő és vele a kullancsszezon is, a kullancsokkal pedig olyan súlyos betegségek, mint a Lyme-kór és a kullancsencephalitis, amelyek maradandó károsodást, sőt akár halált is okozhatnak.

A következő hónapokban fokozott odafigyelés szükséges a nyaralók és kirándulók részéről, valamint azoktól, akik erdős területen élnek, miután a kullancsok ebben az időszakban szaporodnak el a leginkább, így

Idézőjel ikon

a csípések veszélye is jóval nagyobb.

Ez a nyár legveszélyesebb időszaka

A Lyme-kór és a kullancsencephalitis, vagyis a kullancs terjesztette agyvelőgyulladás májustól szeptemberig fordul elő, a leggyakoribb azonban júniusban és júliusban. A veszélynek leginkább a középkorúak és az idősebbek vannak kitéve, írta a Pénzcentrum.

Bármely betegség tüneteit is fedezzük fel magunkon, haladéktalanul forduljunk orvoshoz, mert a szövődmények maradandó károsodást, például bénulást, beszédzavart is okozhatnak.

A kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás is gyakoribb nyáron
Fotó: Sciepro/science Photo Library / Getty Images Hungary

Súlyos betegségek okozói lehetnek a kullancsok

A kullancsencephalitis az agyvelőgyulladásos esetek mintegy feléért felelős, és nincs rá hatékony, betegségspecifikus kezelés, viszont védőoltással megelőzhető. 7-14 nap lappangási idő után is csak enyhe tüneteket produkál: lázat, fejfájást, izomfájdalmat, rossz általános közérzetet okoz, majd pár nap elteltével elmúlnak a panaszok. Minden ötödik esetben azonban a fertőzés az idegrendszer gyulladását okozza, ami nyakmerevséggel, erős fejfájással, izombénulással, tudatzavarral jár a kezdeti, enyhe tünetek után.

A Lyme-kór olyan állatról emberre terjedő bakteriális fertőzés, amely az esetek 60-80 százalékában vándorló bőrpírt okot, ami a 7-10 napos lappangási idő után, a csípés helye körül megjelenő kerek, fájdalmas, ritkábban viszkető, piros folt formájában jelentkezik. Idővel ez a folt kiszélesedik, belső része elhalványul, így egy piros gyűrűt formáz. Ha nem kezelik időben, a Lyme-kór többek között idegrendszeri, mozgásszervi szövődményeket okozhat.

Ilyen vírust is terjesztenek

Mint arról már korábban a Dívány is írt, a túrázóknak különösen ajánlott a riasztó sprayk használata, valamint az is, hogy otthon alaposan átvizsgálják magukat. Hasznos tudni azonban, hogy a kullancsok nemcsak a kirándulókra, hanem

Idézőjel ikon

a kertészkedőkre és a háziállatokra is veszélyt jelentenek.

Ezek a kullancsfajok ugyanis a nairovírus nemzetségbe tartozó kórokozókat terjesztenek, amelyek közül az egyik legveszélyesebb betegség kórokozója, a krími-kongói vérzéses láz vírusa már Magyarországon is megjelent.

Ezeket a helyeket kerüljük el!

A kullancsokra mindenhol kell figyelni, ahol zöldövezet van – parkokban, városi kertekben, közintézmények udvaraiban. Nagyon fontos az is, hogy kullancstámadás veszélye megugrik magas füves, bozótos területen, így kirándulásaink alkalmával lehetőleg kerüljük ezeket a helyeket, helyette kijelölt turistaútvonalakon haladjunk. Miután a kullancsokkal szemben csak a kémiai szerek nyújtanak megfelelő védelmet, ezért riasztó spray nélkül el se induljunk! Jó, ha van a táskánkban kullancseltávolító kanál is, amellyel fertőzésveszélymentesen lehet megszabadítani magunkat ezektől a vérszívó állatoktól.

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.