A kedvező első benyomás megnyeréséhez mindig is fontos kommunikációs eszköz marad a megjelenés. Ebből a hajkorona, a frizura markáns részt hasít ki magának, és nemcsak nőknél, de a férfiaknál is. Az elmúlt bő 100 év változatos férfifrizurákat hozott, galériánkban ezt az időszakot szálazzuk végig 10+1 képben.
Nem is kell az ősemberig visszanyúlnunk ahhoz, hogy nők mellett a férfiak körében is hosszú hajviselettel találkozzunk, a rövid férfihajviselet ugyanis nálunk a 19. század közepétől kezdett elterjedni. Addig a hegyesre pödört, sodort bajusz is csak a nemesek és a katonák kiváltsága volt, tőlük vette át a köznép. A hajviselet ugyanakkor a régi időkben hű lenyomata volt a társadalmi hovatartozásnak, a divat követése akkor kizárólag a tehetős, előkelő réteg privilégiumának számított.
A hosszú haj és ellenségei: praktikum és higiénia
A hosszú férfihajnak több ellenlábasa is akadt. Egyrészt a természetes kopaszodási folyamatok is megtizedelték a dús férfitincseket, másrészt a gyakorta bekövetkező hajvesztés árulkodó jele volt bizonyos nemi úton szerzett kellemetlen betegségeknek, amit minden érintett szívesebben leplezett inkább. Így a vendéghajak iparága virágzásnak indult. A hölgyek megrakott rizsporos parókaóriásai gyakran egerek fészkévé változott, amelyet viselője néha még éjszakára sem tett le, hogy megmeneküljön a következő napi újraépítés kínjaitól. Még akkor is, ha a parókában hálás az ülve alvás ódiumát vonta automatikusan maga után. A vendéghajbiznisz férfiaknál is szárnyalt a fentebb jelölt okokból kifolyólag, de erre az úri huncutságra is csak a tehetősebbek hagyatkozhattak.
A rászoruló réteg saját levágott hajzatából adta pénzért a „nyersanyagot” az urak parókáihoz. Aztán gyökeresen megváltozott a helyzet, a praktikum és a higiénia győzedelmeskedett, a férfihaj lerövidült, és az 1960-as évek fiatalságának lázadása óta már csak egyes zeneirányzatok reprezentációjaként bukkan fel kitartóan a hosszabb. A hajas fejbőr viseletét pedig egyre szervesebben egészíti ki az arcszőrzet.
A galéria 10+1-es válogatása az első képre kattintva tekinthető meg.
Szakáll és bajusz régen és most
A szakáll már az ókori Egyiptomban is rangot jelző megkülönböztetés volt: a fáraók ábrázolásain ma is tetten érhető mindez. Az áll meghosszabbításaként fonott, hosszúkás szakáll a hatalom szimbólumaként még Hatsepszut királynéra is felkerült, aki i .e. 15. században uralkodott.
Míg az ókori görögöknél büntetés volt levágni az arcszőrzetet, addig az ókori rómaiak már önként szabadultak meg tőle higiéniai megfontolásból, így a római császárok már csupasz arcélűek és bajuszmentesek voltak.
A Bibliában azonban az erő és a férfiasság szimbóluma a szakáll, az Ószövetség még ápolására is kitér, az ellenségként feltüntetett filiszteusok csupasz arcúként kerültek ábrázolásra. Az Újszövetségben nemcsak az apostolok, de maga Jézus is visel szakállat és bajuszt hosszú hajához. Az ortodox keresztény, az ortodox zsidó és a hithű muzulmán férfiak ugyancsak megtartották arcszőrzetüket: bajusszal és szakállal is rendelkeznek.
Noha a 16. század után a házas férfiak védjegye volt a szakállviselés, később szélesebb körben is elterjedt. Az 1848-as forradalom előtt a körszakáll viselése a nemesi rangot viselők előjoga volt, de a Habsburgok nem nézték jó szemmel a macsó szakáll térhódítását a magyar férfiak arcán, ezért bajuszbírság megfizettetésével igyekeztek annak leborotválására bírni őket. A szakáll reputációja aztán kissé megrogyott, talán egészen a barber shopok gombamód történő elszaparodásáig és az általuk teremtett férfi archetípus megszületéséig. A szakállas férfi azóta a trendiség és az igényesség szinonimája lett, jóllehet egyedisége az elterjedésével kissé megkopott.
Ha érdekel egy izgalmas elmélet a kopasz férfiakról, ezt a cikkünket se hagyd ki.
