Ezekre a hazai járatokra előzetesen regisztrálnod kell, ha így utazol

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A március 1-jétől hatályos új tarifarendszerben kiemelten fontos a nagy létszámú utazások előzetes bejelentése a MÁV–Volán-csoport járataira. Az indoklás szerint erre a megnövekedett utasforgalom miatt van szükség.

Vasúti utazás esetén legalább 5 nappal, HÉV-es utazás esetén legalább 7 nappal, busszal történő utazás esetén pedig 15 nappal korábban szükséges azt bejelenteni – hívta fel a figyelmet az Economx.

Mint ismert, március 1-jétől új tarifarendszer lépett életbemelynek keretében a 14 év alattiak, illetve – korosztálytól és létszámtól függően – a csoportokat kísérők is ingyen utazhatnak a MÁV-VOLÁN-csoport járatain. Mindezek hatására az elmúlt időszakban nagymértékben megnőtt a csoportos utazások száma.

A csoportos utazásoknál előzetes regisztrációt kérnek a MÁV-VOLÁN-csoport járatainál
Fotó: viafilms / Getty Images Hungary

Ahhoz, hogy a MÁV az utazásokat problémamentesen kezelje, a csoportok esetében előzetes bejelentésre és regisztrációra van szükség. A bejelentő lapot a MÁV honlapján lehet megtalálni, ezt személyesen és elektronikusan is el lehet juttatni a társasághoz.

A MÁV-csoport közleménye szerint

Idézőjel ikon

a díjmentes kísérői kedvezményt csak az előzetesen bejelentett és visszaigazolt csoportoknál lehet igényelni.

A csoportokat a Volánbusz esetében is időben be kell jelenteni, mert a társaság az utazási igényeket a rendelkezésre álló szabad kapacitások mértékéig tudja csak kielégíteni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.