Továbbra is hónapokig kell várni a szakikra: ennyit kérnek most a munkájukért

Olvasási idő kb. 1 perc

Jelentősen nőttek az építőipari szakemberek munkadíjai: az egy négyzetméterre levített ár már 10 215 forint.

Mintegy 18 százalékkal nőttek az építőipari szakemberek munkadíjai az előző évhez képest – írja a Menedzsment Fórum a Mapei felmérésére hivatkozva. A drágulás egyrészt az inflációnak tudható be, másrészt annak, hogy a csökkenő kereslet miatt sok mesterember árnövekedéssel próbálja kompenzálni a kieső bevételt.

Az áremelkedés Pest vármegyében a legmagasabb, itt mintegy 31 százalékkal emelkedtek a munkadíjak, Budapesten pedig 28 százalékkal az előző évhez képest. A legalacsonyabb, 13 százalékos munkadíj-növekedést a Dél-Dunántúlon, illetve a Nyugat-Dunántúlon mértek (15 százalékot).

Budapesten és Pest vármegyében legalább 12 ezer forintra kell számítani négyzetméterenként.

A különbségek főként az egyes régiók gazdasági helyzetét, és az ott élők életszínvonalát tükrözik.

Az építőipari anyagárak növekedése mellett a munkadíj is emelkedni fog
Fotó: Jessie Casson / Getty Images Hungary

A felmérés szerint a szakemberek 60 százaléka további áremelést tervez az idei évben, melynek mértéke a 12 százalékot is elérheti. A szakemberhiány viszont mérséklődni látszik: az átlagos várakozási idő 52 napra rövidült a legutóbbi, februári adatok szerint. A legkevesebbet Hajdú-Bihar Vármegyében, a legtöbbet pedig Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében kell szakemberre várni. A leghosszabb várakozási idő a kőműveseknél és a burkolóknál tapasztalható, ami eléri az 59, illetve az 57 napot. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.