Mérgező füsttel járhatott a rákosrendezői MÁV-tűz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hatalmas tűz ütött ki hétfőn este a budapesti Rákosrendező állomáson. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint veszélyes hulladéknak számító vasúti talpfák lángoltak.

Komoly egészségügyi aggályokat is felvet a tegnap esti, rákosrendezői tűzeset. Mint ismert, a XIV. kerületben, a Rákosrendező állomás Teleki Blanka utca felőli oldalán hatalmas tűz ütött ki, 10 méteres lánggal égtek a talpfák, a lángoszlopot Budáról is lehetett látni. A vasúti talpfák veszélyes hulladéknak minősülnek, kezelésük körültekintést igényel, elégésükkerl kapcsolatban pedig aggályok merülhetnek fel.

A talpfákat többek között CCA-vegyületek felhasználásával impregnálják, amelyek rezet, krómot és arzént is tartalmaznak. Ezek annyira károsak lehetnek az emberi szervezetre, hogy az Európa Unió tervezi is használatuk korlátozását, sőt, betiltását. Beltéren tiltanák a fakezelésben szintén gyakran használt kreozottal kezelt anyagokat, és kültéren is, amennyiben azok érintkezésbe kerülhetnek emberekkel.

A tűzoltóság nagy erőkkel vonult a vasútállomásra
Fotó: Kaszás Tamás / Index

A közlekedési társaságoknak a felszedett, nem használt talpfák ártalmatlanításával erre specializálódott céget kell megkeresnie:

a kezelésben használt kondenzált vegyületeket tartalmazó, külső, kátrányos réteget ők szakszerűen leválasztják és megsemmisítik, a megmaradt faanyagot pedig erőművi fűtőanyagként hasznosítják. 

Kérdéseinkkel megkerestük a MÁV-ot és a katasztrófavédelmet is. Azzal kapcsolatban érdeklődtünk, hogy valóban veszélyes hulladék égett-e Rákosrendezőn, illetve, hogy ennek milyen egészségkárosító hatásai lehetnek, milyen intézkedések szükségesek ezzel kapcsolatban. Válaszában a katasztrófavédelem arról tájékoztatta a Dívány olvasóit, hogy az oltás ideje alatt mobil laborjával a tűz százméteres körzetében, valamint lakott területen is méréseket végzett. Határérték feletti veszélyes anyag nem volt kimutatható lakott területen belül, így különleges intézkedésre nem volt szükség.   

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.