Jön az új lakástámogatás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A két, tavasszal induló lakhatási támogatás mellett a munkaadók adómentesen téríthetik munkavállalóik lakhatását.

Március óta akár 187 ezer forintos állami támogatást is igényelhetsz albérletre regisztrált álláskeresőként, ha új munkahelyet találsz, áprilistól pedig a lakhelyüktől távol dolgozó fiatalok kaphatnak 180 ezer forintot lakásbérlésre. 

Csak 2024 végéig igényelhető 

A március 18-tól igényelhető lakhatási támogatás összege a minimálbér 70 százaléka, azaz havonta 186 760 forint lehet, és féléves időszakra igényelhetik azok a regisztrált álláskeresők, akiknek az új munkahelye a lakhelyüktől legalább 60 kilométerre található – írta meg az Index.

A Lakhatási Támogatás 2024 program nagy előnye, hogy a pénzt két részletben kapják meg az igénylők, így a támogatás egy része már előleg formájában is rendelkezésre áll.

Fontos azonban tudni, hogy ez a támogatás csak 2024 végéig igényelhető.

A dolgozók lakhatásának támogatása adómentes lehet a munkaadónak
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Lakhatási támogatás a fiataloknak is 

A 15–29 éves fiatalok számára elérhető Ifjúsági Garancia Plusz program áprilisban indul, aminek keretében az albérlet-támogatás összege 180 ezer forint lehet. A fiatalokat célzó program részletei ugyan még nem ismertek, de az állami albérlet-támogatások hivatalos szabályairól a munka.hu weboldalon lehet tájékozódni.

A munkába állókat célzó állami támogatások mellett a munkaadók adómentesen is támogathatják a dolgozóik lakhatását. 

Ehhez az is elegendő, hogy a munkaadó olyan legalább kétszobás lakást béreljen, ahova egyszerre több munkavállaló költözik be. Nekik így nem kell fizetni a lakhatásukért, ami a tapasztalatok alapján rendkívül vonzóvá teszi azokat a munkahelyeket, akik így segítik a dolgozóikat. Arra viszont figyelni kell, hogy a munkavállaló az adott településen található lakásban ne rendelkezzen 50 százaléknál nagyobb tulajdonrésszel vagy haszonélvezeti joggal.

Ha kíváncsi vagy, mennyibe kerülnek az albérletek, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.