Újabb, szúnyogok terjesztette vírusra figyelmeztetnek: erre kérik az utazókat

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy Nyugat-Ausztráliában terjedő, halálos betegségre hívták fel a figyelmét a helyieknek és az odautazó turistáknak.

A kór tünetei más betegségekkel is összekeverhetők.

Idén először szúnyogokban és csirkékben is kimutatták a Murray-völgyi agyhártyagyulladást (MVE) okozó vírust a nyugat-ausztráliai Kimberley régióban. A helyieket és a turistákat arra figyelmeztetik, hogy

legyenek elővigyázatosak, és védekezzenek a halálos betegséget okozó kórokozó ellen.

A nyugat-ausztráliai közegészségügyi központ, a WA Health tájékoztatása szerint a jelzést azért is kell komolyan venni, mert tavaly ezen a területen jelentős volt a MVE-fertőzés, ami egy gyermek halálát is okozta.

A veszélyes vírust a szúnyogok terjesztik
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

Az MVE tünetei közé tartozik a láz, az álmosság, a fejfájás, a merev nyak, a hányinger és a szédülés, fontos azonban tudni, hogy a gyermekek korai fertőzésének egyetlen jele a láz. A hatóságok arra kérik a térségben tartózkodó helyieket és az utazókat,

Idézőjel ikon

ha a fenti tünetek közül bármelyiket is tapasztalják magukon, feltétlenül forduljanak orvoshoz.

Andrew Jardine, a Cambridge-i Egyetem professzora szerint a szúnyogok által terjesztett vírust a legtöbben horgászat és kempingezés közben kapják el, ezért rendkívül fontos a vérszívók elleni riasztók használata. Továbbá azt is javasolja, hogy miután a szúnyogok hajnalban és az esti órákban a legaktívabbak, célszerű ezekben az időszakokban otthon maradni. Ha azonban mégis szabadban töltené valaki az idejét, feltétlenül viseljen hosszú, bő szabású és világos színű ruhát, valamint használjon hálót a babakocsira, a házra, a lakókocsira és a sátorra. Az MVE ellen jelenleg nincs védőoltás.

E betegség szerencsére bennünket egyelőre nem veszélyeztet, ám nemrég írtunk a hazánkban eddig ismeretlen papagájlázról, amelyet már három magyar betegnél is igazoltak. Emellett a közelmúltban öt olyan magyar is volt, aki utazása során dengue-lázzal fertőződött meg.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.