Jelentősen átalakítják a szülészeteket: ide kerülhetnek a komplikációmentes kismamák

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy nemrég megjelent miniszteri tervezet szerint átalakítanák a magyarországi szülészetek eddigi működését.

A jogszabálytervezetet február utolsó napján hozták nyilvánosságra.

Jelentős átalakítást tervez a magyarországi szülészeti ellátásban a Belügyminisztérium – szúrta ki a Hvg.hu egy a kormány oldalán megjelent tervezet alapján, amely az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges 2003-as miniszteri rendeletet módosítaná azzal, hogy az eddigi II. és III. szint mellé létrehozná az alacsonyabb, I. progresszivitású szintű szülészeti ellátást is. Mint írták, ezek olyan szülészetek lennének, ahova csak komplikációmentes várandósság esetén kerülhetnének a kismamák.

A tervezet alapján jelentős változások lennének a magyarországi szülészeteken
Fotó: manonallard / Getty Images Hungary

Ezen a szinten nem lenne perinatális intenzív centrum (PIC), vagyis koraszülött-intenzív, 24 órában elérhető neonatológus, aneszteziológus és szakápoló újszülött ellátásához, valamint intenzívterápia-szakorvos, ám ha mégis szükség volna rájuk, akkor fél órán belül elérhetők lennének.

Ugyanakkor ezeken az osztályokon is lenne császármetszés végzésére alkalmas műtőegység és ébredő/megfigyelő helyiség is.

A tervezetben kiemelték: az I. progresszivitási szinten a sürgősségi szüléslevezetést és az ambuláns jellegű szülészeti ellátást akkor is biztosítani kell, ha a szülés nem ezen a szinten tervezett.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.