Ezt árulja el a személyiségedről, hogy az ágy melyik oldalán alszol

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Talán azt gondolod, hogy véletlen vagy megegyezés kérdése, hogy az ágy melyik részén hajtod álomra a fejed, pedig valójában sokat elmesél rólad, hogy a jobb vagy a bal oldalt kedveled.

Egy amerikai kutatás szerint még azzal kapcsolatban is megsúg információkat az alvás oldala, hogy melyik italokat szereted, vagy hogy mennyi pénzt keresel.

Melyik agyfélteke erősebb?

2000 amerikai bevonásával készített tanulmányt a One Pool a Slumber Cloud nevű cég megbízásából. Azt vizsgálták, hogy felfedezhetőek-e hasonlóságok azok között, akik az ágy jobb vagy bal oldalán alszanak. Úgy találták, hogy akik a jobb oldalon fekszenek, azoknál a jobb agyfélteke a dominánsabb, amely a művészetekért, a kreativitásért, a képzelőerőért, de még a humorért, a zenéért és a táncbéli képességekért is felel. Ugyanakkor, akik a bal oldalon alszanak, azoknál a bal agyfélteke az erősebb; ami a racionális gondolkodásért, az elvont, tudományos fogalmakért, a logikáért és a matematikai képességekért felel.

De hitted volna, hogy akik a bal oldalon alszanak, valószínűleg jobban szeretik a régi zenéket és a klasszikus filmeket, míg akik jobb oldalon fekszenek, inkább rockzenét hallgatnak és akciófilmeket néznek?

Sőt, a kutatók szerint akár a politikai nézeteinket is közvetítheti, hogy hol alszunk: a jobb oldal inkább jobboldali, míg a bal baloldali irányultságot mutathat. 

Szereted az akciófilmeket? Lehet, hogy az ágy jobb oldalán fekszel
Fotó: cyano66 / Getty Images Hungary

Ők keresik a több pénzt

A kutatás további érdekességeket is kiderített: a jobb oldalon szundikálók inkább a bort választják egy kellemes vacsorához, míg a bal oldalon alvók inkább a sört szeretik. A résztvevők elmondása alapján azt is megfigyelték, hogy akik bal oldalon alszanak, általában keményebben dolgoznak – viszont sokszor jobban is érzik magukat a munkahelyükön –, magabiztosabbak és nyugodtabbak, sőt, a hangulatuk is általában jobb. Akik viszont a másik oldalon térnek nyugovóra, több pénzt keresnek, kevésbé szárnyalóak, hajlamosak negatívabban látni a dolgokat és vészforgatókönyveket gyártani, ha bekövetkezik a legrosszabb, amitől tartanak. 

A nők fele-fele arányban alszanak a jobb vagy a bal oldalon
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Racionális okok is befolyásolják

Ha úgy látod, hogy rád mégsem igazak ezek az állítások, ne lepődj meg. Sok esetben ugyanis teljesen hétköznapi és prózai dolgok döntik el, miért éppen ott hajtjuk álomra a fejünket, ahol.

A résztvevők közel fele például azt mondta, hogy azért választották az ágyban azt az oldalt, mert onnan tudnak könnyebben kikelni az ágyból, egyharmaduk pedig azért alszik éppen azon az oldalon, mert a párja választotta ki a másikat magának.

Ugyanennyien az éjjeliszekrényhez tudnak így könnyebben hozzáférni, egynegyedük pedig innen látja jobban a tévét, amit lefekvés után még néz. 18 százalék úgy nyilatkozott, hogy szeret a falnak támaszkodva aludni, ezért az ahhoz közelebbi részt választotta az ágyban. 

Sokszor olyan prózai okok döntenek, mint hogy szeretünk a fal mellett feküdni
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

A kutatás azt is megállapította, hogy a férfiak 58 százaléka alszik a jobb oldalon, míg a nőknek éppen fele választja ezt az oldalt.

Ha kíváncsi vagy arra, mit okozhat, ha a hasadon alszol, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.