Ez most a tíz legmenőbb köröm, ami mindenkinek jól áll: éveket fiatalít

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legyen az mintás, virágos, élénk vagy pasztell, minden színben, formában és díszítésben megtalálhatod a kedvenced, mi több, akkor sem kell visszafogottnak lenned, ha már nem a húszas éveidben jársz.

Az életkorral járó tapasztalatok és bölcsesség nem jelentik azt, hogy le kellene mondani a divatos körömtrendekről. A fiatalos körömdivat ugyanis nemcsak szép, hanem jólesik a szemnek és a léleknek, no és másokat is elvarázsolhatunk vele. Arról már nem is beszélve, hogy általa az egyéniségünk megmutatkozása mellett még azt is kifejezhetjük, hogy fiatal szellemünk továbbra is virágzik

Az első lakktól a mai körömdivatig

Az első „körömlakkot” a kínaiaknak tulajdonítják, egyes történetek szerint ők hozták divatba a színes manikűrt még i. e. 3000-ben. A nők tojásfehérjéből, zselatinból, méhviaszból és virágszirmokból származó festékek keverékébe áztatták körmeiket,

a rózsák és az orchideák voltak a legnépszerűbbek.

Az eredmény szép, vöröses rózsaszín árnyalatot adott a hosszúra hagyott körmöknek, amelyeket rendszerint rendkívül dekoratív, féldrágakövekkel kirakott sárgaréz lapokból készült körömvédőkkel hordtak. Ez mutatta a gazdagságot és a társadalmi státuszt, az alacsonyabb osztályba tartozók ugyanis nem viselhettek ilyen manikűrt. A vörös körmök társadalmi jelentősége az idők során aztán állandó volt, amelyet az elitnek tartottak fenn. A Ming-dinasztia tagjai hosszú, karmazsinvörös színeket festettek, de az egyiptomi királynők, köztük Nefertiti és Kleopátra is a vörös körmök viseléséről voltak híresek.

Idézőjel ikon

Itt ugyanez volt a helyzet, mint Kínában, az alacsonyabb rangú nők csak halvány árnyalatokat viselhettek.

Noha az évezredek alatt folyamatosan formálódtak és csinosodtak a körömtrendek, azt nem lehet mondani, hogy a piros kiment volna a divatból. Ami azt illeti, most már társadalmi rangtól függetlenül mindenki olyat visel, amilyet szeretne. Az életkor sem számít, hiszen járjunk húszas vagy negyvenes éveinkben, vagy lépjünk az ötvenesek, hatvanasok táborába, a körömszínek ugyanolyan jól mutatnak minden női kézen.

Galériánkban 10 egyszerű, mégis különleges manikűrt mutatunk, amelyet kortól függetlenül viselhetsz – a képre kattintva lapozhatod végig.

Galéria ikon

10

Galéria: Fiatalító körömtrendek
Fotó: Wirestock / Gettty Images

Apropó, rózsaszín! Ma már e szín viselése nem csak a nők kiváltsága, sőt! Még a kedvenc férfi hírességeink is szívesen bújnak ilyen árnyalatba – e cikkünkben meg is mutatjuk, közülük kik viselnek pinket.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.