Ha ilyen színű autód van, nagyobb eséllyel szenvedsz balesetet

Olvasási idő kb. 3 perc

Amikor autót vásárolsz, valószínűleg már előre elképzeled, hogy milyen színű kocsiban szeretnéd falni a kilométereket. Az pedig vélhetően meg sem fordul a fejedben, hogy a választásoddal akár veszélybe is sodorhatod magad.

Míg a gyerekek többsége piros autóról ábrándozik, felnőttként már gyakran inkább a praktikum az, ami befolyásolja a döntésünket. Az ezüst autót például könnyebb tisztán tartani, a különlegesebb árnyalatokat viszont a kereskedők szerint nehezebb aztán eladni. A baleseti statisztikák alapján azonban vannak kimondottan veszélyes autók, és ezt nem a motorikus állapotuk, hanem a színük okozza. 

Elegáns, de veszélyes, ha ilyen színű a járműved

Bár kétségkívül az egyik legelegánsabb – és legnehezebben tisztán tartható – szín, a mutatós külsőnek megvan az ára, és nem csak azért, mert többet költünk az autómosóban. Az egyik amerikai jogásztársaság összegyűjtötte, hogy mely autószínek mutatkoznak a legveszélyesebbnek, és a fekete szerepel a lista élén. 

Egyes statisztikák szerint 47 százalékkal nagyobb az esélyed a balesetre, ha fekete autóban ülsz, míg más felmérések nem voltak ennyire borúlátóak: 10, illetve 12 százalékkal ítélték meg magasabbnak az ütközés esélyét, mint amekkora az átlag.

A fekete autókat azért tartják kimondottan veszélyesnek, mert szürkületben és sötétben sokkal nehezebb észrevenni őket. 

Éjszaka és fekete színű autó: veszélyes kombináció
Fotó: David Wall / Getty Images Hungary

Szürke és ezüst: gyakori választás, de van rizikója

A tisztaság és eladhatóság szempontjából mindkettő remek választás, ám jó 10 százalékkal magasabb az esélye a balesetnek, ha szürke vagy ezüst autóban ülsz.

Különösen ködös időben olvadhat bele a háttérbe, és amikor észreveszik, sokszor már túl késő. 

Ha kék az autód, ezzel számolj

A kék árnyalatú autók esetében az ütközés esélyét 7 százalékban állapították meg. Itt azonban a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem feltétlenül a szín számlájára írható, hanem inkább az lehet az oka, hogy a kék rendkívül népszerű az autósok körében, így a nagy számok törvénye alapján a balesetre is nagyobb az esély. 

A piros autók gyorshajtásra csábíthatnak
Fotó: JGI/Daniel Grill / Getty Images Hungary

Piros: meglepő okból emelkedett a rizikófaktor

A piros autóknál is ugyanúgy 7 százalékos esélyt állapítottak meg a káresemények alapján. Itt azonban nem az árnyalat népszerűsége okozhatja a galibát. A piros színt gyakran választják a sportosabb, erősebb, nagyobb köbcentivel bíró autók fényezésére, emiatt pedig megtörténhet, hogy a sofőrök gyorsabban is hajtanak.

Idézőjel ikon

A másik ok, ami miatt magasabb lehet az ütközések száma, hogy az útjelző táblák, forgalomirányító berendezések, de a féklámpák színe is piros,

ami miatt ezek az autók jobban beleolvadnak a környezetükbe. 

És a legbiztonságosabbak?

Ha szeretnéd, hogy legalább az autód színe ne vezessen balesethez, jó néhány színárnyalatból választhatsz. 

A fehér szín különösen az esti ráfutásos balesetektől óvhat meg, hiszen már jó messziről látszik a kocsid. Kivétel természetesen, ha köd van, ilyenkor lehetőleg mindig kapcsold fel a ködlámpát, hogy észrevehető maradj. Bár nem szokványos színek, emiatt kevesebb fut belőlük az utakon, de mind a citrom-, mind a narancssárga fényezésű autók esetében kevesebb balesetről számolnak be a biztosítótársaságok.

A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy ezek az élénk színek elválnak a háttértől, hamarabb észre lehet őket venni, ezáltal könnyebb kivédeni egy esetleges ütközést.

Ugyanez igaz a ragyogó aranyszínre is, amely nemcsak elegáns, de biztonságot is nyújt. 

A krémszínű autók több szempontból is jó választásnak bizonyulnak; egyrészt könnyű őket tisztán tartani, másrészt a baleseti statisztikák szerint is világos színként láthatóbb, főleg, ha este vezetünk. 

Egy rózsaszín járgány felhívja magára a figyelmet
Fotó: Nando Martinez / Getty Images Hungary

Az egyik legbiztonságosabbnak meglepő módon a rózsaszín autókat találták. Ebben bizonyára nagy része van annak, hogy igen ritka az utakon, ezért általában a többi sofőr megnézi, és mivel felfigyel rá, azt is könnyebben észreveszi, ha veszélybe sodorna másokat. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.