Betegségnek hiszed, de óriási tévedés: minden nőt érint

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok nő megrémül a tünetektől, pedig régóta már nem azt jelenti, hogy vége az életednek!

A menopauzát még a 21. században is tévhitek övezik, így nem csoda, hogy a nők szinte temetik magukat, amikor megjelennek az első tünetek. Sokszor azonban nagyobb a rémület, mint amit a változókor indokolna. Úgy döntöttünk, leszámolunk a legnagyobb tévhitekkel.

1. tévhit: A menopauza betegség

Hivatalosan akkor mondható ki, hogy egy hölgy belépett a menopauza időszakába, ha 12 hónapon át nem menstruált. Átlagosan 45 és 60 év között jelentkezik, ám lehetnek egyéni eltérések is. A változókornak azonban vannak különböző szakaszai: az utolsó vérzés előtti premenopauza, az utána következő posztmenopauza és az utolsó menstruáció körüli két-két éves időszak a perimenopauza.

A menopauzát sokan egyfajta kóros állapotnak ítélik meg – főleg, hogy tüneteket is okoz –, ám valójában teljesen természetes folyamat, amelyet a hormonjaink változásai okoznak.

Az egyik angol családi lap szerint a leghelyesebb, amit tehetünk, ha figyelünk a testünk jelzéseire, hiszen az már jóval hamarabb, akár két évvel az utolsó menstruáció előtt is felhívja a figyelmet, hogy valami megváltozott. Például a ciklus szabályossága vagy erőssége változik. Ugyanakkor nem szabad elfelejtened, hogy a menopauza kapcsán kialakuló ösztrogén- és progeszteronhiány hatására növekedhet az érelmeszesedés, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a csontritkulás kialakulásának kockázata – írják a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján. Hogy ezeket megelőzd, a 60 év alatti nők esetében a hormonpótlást javasolják a szakemberek mint lehetséges megoldást, ám mindezt az egészségi állapotod és az esetleges kockázatok mérlegelése mellett. 

A menopauzával kapcsolatos tévhitek ne tartsanak vissza, hogy beszélj a problémáidról
Fotó: Lwa / Getty Images Hungary

2. tévhit: A menopauza az öregedés jele

Bár megállítani nem tudod az idő kerekét, de ha változtatsz a szokásaidon, jó néhány, a változókor okozta tünet enyhíthető. Válogathatsz a természetes összetevőket tartalmazó készítmények közül a patikákban vagy a gyógynövényboltokban, amelyek a kellemetlen jeleket – a hőhullámokat, a hangulatváltozást, az éjszakai ébrenlétet – csökkenthetik. Sokan találkoznak azzal, hogy nem ehetnek annyit, mint korábban, illetve többet kell ahhoz mozogniuk, hogy lehetőség szerint elkerüljék a felszaladó kilókat – különösen hastájékon. A másik tény, ami megcáfolja, hogy a klimax az öregedés jele: egyre többen vannak, akik már a harmincas éveik közepén szembesültek a tünetekkel. 

3. tévhit: A menopauza tönkreteszi a szexuális életedet

A változókorba lépő nők gyakran számolnak be arról, hogy nem kellemes számukra a házasélet. Azt tapasztalják, hogy kevésbé kívánják a partnerüket, illetve gyakran azért hárítják az együttlétet, mert az – a nyálkahártya szárazsága miatt – nem okoz örömet, sőt, akár fájdalmas is lehet. Mindenképpen érdemes a nőgyógyászoddal egyeztetned, hogy minimálisra csökkentsd a kellemetlenségeket. Ugyanakkor sok hölgy meséli, hogy a változókor után – mivel már nem tart a nem kívánt terhességtől és a gyerekek is kirepültek a családi fészekből – sokkal intimebb és felszabadultabb lett a házasélet, mint korábban. 

Tudsz tenni azért, hogy az intimitás megmaradjon közöttetek
Fotó: kupicoo / Getty Images Hungary

4. tévhit: A menopauza örökké tart

Amikor a változókor legnehezebb időszakában tartasz és rendre kínoznak a hőhullámok, úgy érezheted, hogy már soha nem szabadulsz ettől az állapottól. Pedig – ha a szerencsésebbek közé tartozol – hamarabb túlleszel rajta. Átlagosan 2–8 évig tart, míg a változókor végbemegy. Az egyik legtipikusabb tünet – amelyet a menopauzában járó nők általában nagyon kellemetlennek tartanak, és néha úgy érzik, hogy soha nem szabadulnak meg tőlük – a hőhullámok, amelyek akár 30 másodperctől 10 percig is tarthatnak, és gyakran követheti ezeket a periódusokat hidegrázás is.

A hőhullámok akár 10 éven át is kísérhetik az életed, ám a nők 80 százalékánál öt év után elmúlik ez a tünet.

Segíthet ebben az időszakban, ha rétegesen öltözködsz, rendszeresen sportolsz, illetve kerülöd – vagy kezeled – a stresszt, és nem eszel fűszeres ételeket. 

A hőhullámok kellemetlen és látványos tünetek
Fotó: Doucefleur / Getty Images Hungary

5. tévhit: A menopauza során nem eshetsz teherbe 

Az érett tüsző a kor előrehaladtával egyre ritkább, 45 éves kor felett pedig már alig 20 százalék az esélye. 40 felett a teherbe esésre csupán 5 százalék az esély. Az utolsó menstruáció után pedig nagyon ritka, hogy egy nő megtermékenyüljön. Ugyanakkor nem lehetetlen. A menopauza évek alatt megy végbe, a peteérés csak legvégül áll le. Tehát a fogamzásgátlás szempontjából nem dőlhetünk hátra. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.