24 percig volt halott, amikor felébredt, erről számolt be

Olvasási idő kb. 1 perc

Lauren Canaday új életet kapott ajándékba: 24 percig nem dobogott a szíve, ezt követően tért újra magához.

Lauren, aki a Redditen osztotta meg történetét az internetezőkkel, szívleállást követően lebegett élet és halál között. Férje és a mentősök is küzdöttek életéért, nemrég pedig elmesélte, mit élt át.

Az eset még februárban történt: férje kezdte el újraélesztését, majd a szerencsére hamar kiérkező mentősök átvették tőle ezt. Így is közel fél órán át nem dobogott szíve, majd kilenc napot töltött intenzív osztályon – csodával határos módon agykárosodás nélkül úszta meg ezt a veszélyes állapotot.

Ez azért is rendkívüli, mert miután visszatért az életbe, fél órán át epilepsziás görcse volt.

Az új élet nehézségeket is hozott Laurennek
Fotó: sdominick / Getty Images Hungary

Lauren állapotát koronavírus-fertőzésének szövődményei okozták, két napig kómában volt, majd napokig nem emlékezett a vele történtekre. Visszaemlékezése szerint többször el kellett mondani neki, miért van kórházban. A szívmegállását megelőző egy hétről nem tértek vissza emlékei, és elmondása szerint nem tapasztalta azt, hogy leperegne előtte élete filmje.

Idézőjel ikon

Azt viszont leírta, hogy az élet és halál közt töltött időszakban hatalmas béke szállta meg, később azonban gyásszal, bűntudattal kellett megküzdenie, ezért terápiába is jár.

Megváltoztak kedvenc ételei, és emberi kapcsolatai terén is mások már a prioritásai, viszont férje iránti szerelme a régi maradt elmondása szerint.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?