Püspök írt az eutanáziáért küzdő Karsai Dánielnek, neked is olvasnod kell a levelet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fabiny Tamás evangélikus püspök Karsai Dánielnek írt levele a sztereotípiákon túlmutató üzenet.

Strasbourgi meghallgatását követően a Parlamentbe is ellátogatott Karsai Dániel, az ALS-beteg magyar jogász, aki azért küzd, hogy Magyarországon is válaszható lehetőséggé váljon a gyógyíthatatlan betegek számára az eutanázia. Ügye egyre láthatóbbá válik, ennek jele az is, hogy egy püspök úgy érezte, írnia kell a férfinak. 

A kérdésben már sokan letették garasukat a nyilvánosság előtt is, de most először az egyik történelmi egyház képviselője is megfogalmazta gondolatait. Eredetileg Karsai Dánielnek írt magánlevelet, amit ő Fabiny Tamás engedélyével később megosztott Facebook-oldalán.

Karsai Dánielnek Fabiny Tamás írt levelet
Fotó: evangelikus.hu

A püspök levele elején arról írt, hogy a jogász története kapcsán, melyet az elmúlt hetekben figyelemmel követett, korábbi véleményén változtatott, amiért köszönetet mondott Karsai Dánielnek – csakúgy, mint azért, hogy sikerült párbeszédet, vitát elindítania a témában az országban. 

Papként ugyanakkor azt is hozzátette: nap mint nap imádkozik Karsaiért.

Nemcsak azért, hogy egyszer majd lelkileg felkészülten tudjon elmenni, hanem azért is, hogy lássa annak az életnek az értelmét, amelyet negyven-egynéhány éve kapott, és annak a küzdelemnek az eredményét, amelyet tavaly augusztus óta vállalt magára.

Kívánom, hogy az a mosoly, amelyet kiváló strasbourgi beszédében említett, a halál órájában (de már azt megelőzően is) valóban ott legyen majd az arcán” – fejeződik be a levél, melyet teljes terjedelmében Karsai Dániel az alábbiakban beszúrt bejegyzésében olvashatsz:

A püspök az RTL Klubnak nyilatkozva később azzal egészítette ki a levelet, hogy egyházának nincsen az ügyben szigorúan követendő álláspontja, az evangélikus teológia és etika lehetővé teszi, hogy Isten igéjét az egyes helyzetekre alkalmazzák.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.