70 ezer magyar nem tudja elhagyni az otthonát az időjárás miatt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elképesztő vehemenciával érkezett a hideg és a hó az elmúlt napokban, nemcsak hazánkban, de Európa-szerte közlekedési problémákat okozva. Itthon településeket zárt el a hó, a katasztrófavédőket is több mint száz esetben riasztották egyetlen nap alatt.

Míg Magyarországon a hétvégén inkább a nagy mennyiségű eső okozott problémát, tőlünk nyugatra városok tömkelege esett a hó fogságába.

Bajorországban soha nem látott hómennyiség esett le alig 24 óra alatt, voltak olyan területei a német tartománynak, ahol 50 centiméteres hóakadály lepte el az utakat. 

A vasútállomások Bajorország-szerte kihaltak, a vonatok nem közlekednek
Fotó: Leonhard Simon / Getty Images Hungary

Lezárták a légteret és a vasutat is

A bajor főváros, München ma hajnalra elesett, se ki-, se befelé nem közlekedik se vonat, se repülő. A főpályaudvar és a reptér is felfüggesztette működését. A merkur.de információi szerint szombat este egy magánrepülőgép összeroppant a hóterhelés alatt. A müncheni reptér szóvivője arról nyilatkozott, hogy egy gép felborult a heves havazás miatt. 

A kötött pályán mozgó szerelvények sincsenek azonban jobb helyzetben, déli irányba egyetlen járat sem indult már szombat délután, a Salzburgba, Innsbruckba, Nürnbergbe, Stuttgartba és Lindauba közlekedő járatokat mind törölték. Észak felé sem jobb a helyzet, ugyanis Türingiában citromsárga riasztást adtak ki az időjárási viszontagságok miatt. 

Ma sem várható javulás

Az időjárás-előrejelzések szerint egyelőre nem javul a helyzet, a Deutsche Bahn és a többi közlekedési társaság is részben vagy teljes egészében felfüggesztette bajoroszági szolgáltatásait. A bajor Regiobahn teljesen beszüntette szolgáltatásait az alábbi régiókban: Chiemgau-Inntal, Berchtesgaden-Ruhpolding, Oberland, Ammersee-Altmülhtal, Ostallgau-Lechfeld. Alsó-Bajorországot is érintik a közlekedési nehézségek, Landshut, Passau, Regensburg és Freising irányába sem közlekedik semmi. Garmisch-Patenkirchenben viszont szombat este még néhány járat, ha késésekkel is, de célba ért. A hivatalos utasítások alapján a Südostbayernbahn vasárnap 14 óráig biztosan nem közlekedik egyik vonalán sem. Az egyetlen, leállásban nem érintett vasútvonal jelen pillanatban a felső-pfalzi helyi vasút, de késésekre és járattörlésekre itt is számítani kell vasárnap is. 

A közutak sincsenek jobb helyzetben
Fotó: Leonhard Simon / Getty Images Hungary

A közlekedést nemcsak az intenzív havazás, de a sínekre dőlt fák, leszakadt vezetékek és az időjárás miatti helyreállítási problémák is akadályozzák. Buszos pótlásra nem lehet számítani, ugyanis a busztársaságok sem tudják biztosítani a közlekedést. 

A délnémet tartományban péntek óta szükségállapot van. 

„Még nem tudjuk, hogy fognak kinézni a dolgok a következő napokban – nyilatkozta a DB szóvivője. Feltételezzük, hogy vasárnap is érvényben maradnak a korlátozások.”

A jelenlegi időjárás az átlag decemberhez képest meglehetősen extrém. A közel nyolcvanezer magyar állampolgár által lakott, a legnépesebb magyar kisebbséggel bíró német tartományban ugyanis szokatlan a havazás, nemhogy az egy nap alatt leszakadó 30-50 cm-nyi hó.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.