Rengeteg helyen indult nehézségekkel a tanév: egy ilyen megoldás segítség lehet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szeptember sokakat állított nehézségek elé: óriási költségei vannak a tanévkezdésnek minden családban.

Iskolatáska, tolltartó, tornafelszerelés és minden egyéb, ami a tanszerlistán szerepel: aki iskoláskorú gyereket nevel, pontosan tudja, micsoda költséget jelent évről évre ezek beszerzése. 2023-ra ugyanakkor a korábbiakhoz képest is romlott a helyzet: júliusban ötödével kerültek többe a tanszerek a 2022 nyarán tapasztalt árszinthez képest.

A tanévkezdeti kiadások pillanatok alatt több tízezerre rúgnak

Saját elsős lányom tanszercsomagja a csomagolópapírtól a kétféle vonalzón és a rajzdoboz tartalmán át a kétoldalú tükörig és a horrorisztikus árú – 5-6 ezer forint közt kapható egy csomag! – műanyag rudakig közel negyvenezer forintos befektetést igényelt. Mi szerencsések voltunk, mert iskolatáskát és tolltartót még tél végén vettünk akcióban, ami pedig a tornafelszerelést illeti, csak egy sötét rövidnadrágot és egy fehér pólót kellett beszereznem. 

Mindent egybevéve így is több mint 60 ezer forintot költöttem el egyetlen gyermek iskolakezdésére.

Ezzel a tapasztalattal nagyjából a magyar átlagba simulok, legalábbis ami egy friss felmérés szerinti átlagot jelenti. A 300 fő körében végzett kutatás eredménye szerint a családok kétharmada 50 ezer forintnál is többet költ az iskolakezdésre, amire sokaknak kell hónapokon át spórolnia.

Tanév elején rengeteg a kiadás, sok eszközre van szüksége egy diáknak
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Van, aki még baráti kölcsönt vagy hitelt is felvesz azért, hogy gördülékenyen indulhasson a tanév, azaz gyermekének meglegyen minden eszköze a tanévnyitóra.

A legnagyobb költségekbe augusztus második felében verik magukat a családok.

Aztán jönnek még az extrák

Nemcsak a felmérések tanúskodnak erről, hanem az anyai tapasztalatok is. Van olyan háromgyermekes ismerősöm, aki először ugyan csak negyvenezer forint körül költött tanszerekre, de ahogyan időközben kiderült, hogy kinek mire van még szüksége az iskolakezdéshez, még vagy három alkalommal kellett különböző boltokba mennie.

Idézőjel ikon

„Bőven százezer forint fölött járunk már” – fogalmazott.

Más azon bosszankodott, hogy az ergonomikus táskák ára legtöbbször hármassal kezdődik, gyermeke tanítója pedig kifejezetten ilyen típusú iskolatáska megvásárlását kérte a szülőktől. Van, akit az taglóz le, hogy hiába költött el súlyos tízezreket, az első hetekben folyamatosan jönnek az újabb költségek, az iskolai nyakkendő, énekeskönyv, póló, a tornaórára kért extra felszerelés, és néha még az osztályterem csinosításába is a szülőknek kell befizetniük. Jön aztán az osztálypénz, meg kell venni a tisztasági csomagot, és be kell fizetni az ebédet, ami kedvezmények nélkül 10-20 ezer forint közti összeget jelenthet – a költségek hamar elszállnak.

Aki az átlagnál kevesebbet keres, bajban lehet ilyenkor

Az iskolakezdés még az átlagkereset környékén vagy annál jobban megfizetett szülők költségvetésében is komoly, szemmel látható tételt jelent – hát még azoknál, akiknek keresete elmaradt attól. A rászorulók iskolakezdését segítheti az, hogy 

szeptember eleje helyett augusztus végén megérkezik hozzájuk a családi pótlék, de ez valójában csak késlelteti a problémát, amely így hó végén mutatkozik meg: egyszerűen elfogy a kasszából a pénz.

Minden negyedik magyar egyébként is lenullázza bankszámláját hó végére.

Ahol sok táskát kell megtölteni, nagyobb a gond
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary

A társadalmi felelősségvállalás terén valóban felelősen gondolkodó cégek, szervezetek ezért különböző gyűjtésekkel, akciókkal igyekeznek segíteni azokat, akiknek már a megélhetés is nehézséget okoz. A PENNY Magyarország a Magyar Vöröskereszttel együttműködve az iskolakezdés nehézségei alól igyekezett mentesíteni hátrányos helyzetű gyermekeket és családjaikat. Az üzletlánc a szervezet szakmai vezetése mellett összesen háromszáz gyermek számára biztosított olyan felszerelést, amelyhez akciójuk nélkül nem lett volna lehetőségük hozzájutni.

A vállalat által biztosított adományokat a Magyar Vöröskereszt három helyi szervezete osztotta tovább Heves és Nógrád vármegyében, valamint Budapesten. Nem egységcsomagokról van szó, hanem a segítségkérők igényeinek megfelelően összeállított iskolakezdő szettekről, melyeket

főként általános iskolásokhoz juttatnak el szeptember végéig: ezekben tolltartót, füzetet, vignettát, gyurmát és vízfestéket is találhatnak a kisdiákok.

Kíváncsiak voltunk arra, mire van leginkább szüksége a családoknak tanévkezdéskor, ezért megkérdeztük Kazatsay Esztert, a Penny Magyarország kommunikációs vezetőjét arról, milyen átlagárú csomagokat állítottak össze. Mint megtudtuk, a csomagok átlagos értéke közel 7000 forint volt, tartalma pedig változatos.

Idézőjel ikon

„A csomagokat a segítségkérők igényei alapján állítottuk össze, ennek megfelelően az értékük is változatos volt. A kívánságlistán elsősorban nagyobb értékű eszközök, mint például iskolatáska vagy tolltartó szerepeltek, de sok család számára egy színező vagy az iskolában elengedhetetlen íróeszközök is elérhetetlennek bizonyultak”

– tette hozzá Kazatsay Eszter. A kommunikációs vezető azt is hozzátette: a rászorulók támogatása kiemelt célja a vállalat társadalmi felelősségvállalás keretében megvalósított programjainak, melyeken a jövőben a Magyar Vöröskereszttel is dolgoznak majd.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.