Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az 1956-os forradalom után kivégzett Gimes Miklós édesanyja, Hajdu Lilly az elsők között vállalt nőként szerepet a magyar pszichológia történetében. Hogyan lett a lelkes „holnaplányból” a magyar pszichológia „nagyasszonya”?
A pszichológia fiatal tudománynak számított a 20. század elején. Freud, Jung, Ferenczi és társaik izgalmas tevékenysége az öntudatosodó nőkre is nagy hatást gyakorolt: miután 1895-ben a magyar nők számára is lehetővé vált, hogy az egyetemek orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti karán tanuljanak, egyre többen döntöttek úgy, hogy megvalósítják álmaikat. Köztük Hajdu Lilly is, akinek személyes sorsát nagyban befolyásolták a 20. századi magyar történelem tragikus fordulatai.
„Csak egy nő vagy”
Hochmann Lili Miskolcon született 1891-ben, egy asszimilálódott zsidó polgári család öt gyermeke közül harmadikként. A haladó gondolkodású családban a korszakban szokatlan módon két lány is egyetemre járt: Lilly és nővére, Margit is orvosi egyetemre jelentkeztek az érettségi után. Lilly 1909-ben kezdte meg tanulmányait az orvosi egyetemen, amikor a női hallgatók aránya mindössze két százalék volt. Amint az a Hajdu Lillyvel foglalkozó, Borgos Anna által írott remek tanulmányból kiderül, családja támogatta, apja biztatta, de egy fennmaradt levél szerint féltette is jó hírét: „De egyet soha ne felejts, és folyton szem előtt tarts, hogy csak egy nő vagy, mégpedig olyan igazi, tisztességes család sarja, akiről büszkeséggel mondhatom, hogy úgy kedves, drága anyád, mint az én részemről, családunkban egy parányi szenny soha be nem piszkolta erkölcsösségünket.”
A Galilei-kör
Az 1908-ban alakult Galilei-kör a szabadgondolkodó egyetemi ifjúság és az eszméikkel rokonszenvező értelmiségiek számára jött létre Pikler Gyula ateista-evolucionista jogász professzor személye körül. Ragaszkodtak az állam és az egyház szétválasztásához, a szegény sorsú diákok segítéséhez, és szigorúan antiklerikális nézőpontot képviseltek. Folyóiratuk, a Szabadgondolat számtalan haladó szellemű gondolkodó, társadalomtudós és művész számára kínált publikációs lehetőséget. Az első világháború alatt háborúellenes nézeteket képviseltek, ám sokan szélsőbaloldalinak tartották, talán nem is alaptalanul: a későbbi kommunista diktatúra olyan prominens személyiségei látták el a titkári feladatokat, mint Szabó Ervin, Rákosi Mátyás vagy Lukács György. Az első világháború után sokan a Galilei-kört tették felelőssé az őszirózsás forradalom kirobbantásáért, Tisza István meggyilkolásáért, a Tanácsköztársaság tragikus eseményeiért és a trianoni békediktátumért.
„Holnaplány” az egyetemen
Egyetemi évei alatt belevetette magát Budapest pezsgő szellemi életébe. Magát „holnaplánynak” nevezte, utalva arra, hogy az általa képviselt értékrend és életpálya igazán majd csak a jövőben válhat a nők szélesebb rétegei számára elérhetővé. (Nem is tévedett.) Ekkor került kapcsolatba a Galilei-körrel, ahol találkozhatott az általa rajongásig szeretett Ady Endrével is, aki még dedikálta is Ki látott engem? című kötetét a csinos medikának.
A klasszikus művészet, Isten és az Ady Endre iránti rajongás után hamarosan a valóságos szerelem is megérkezett az életébe: a Galilei-körben megismerkedett későbbi férjével, a szintén orvostanhallgató Gimes Miklóssal is. Fennmaradt levelei egyikében így írt: „A ma férfiai, akármilyen okosak és intelligensek, nem értek még meg a holnap asszonyaihoz. […]
Te azt mondtad, az eszemért, holnaplány voltomért szerettél meg. Ezt én tudtam, de mikor a múltkor megmondtad, olyan boldog voltam, mint eddig senki, mert ilyesmit még nem mondtak lánynak.”
Gimes Miklóssal 1915-ben házasodtak össze, két gyermekük született: fiuk, ifjabb Gimes Miklós 1917-ben, lányuk, Judit 1920-ban.
Elmeorvos és gyógypedagógus
1914-ben, még egyetemi hallgatóként kezdett dolgozni az Elme és Idegkórtani Klinikán mint elmeorvos. Hamar gyakorló analitikus lett belőle – ő kezelte például Juhász Gyulát, Csáth Gézának pedig a kollégája volt. (Juhász Gyula Ha nem szeretsz… című elbeszélésében idézi meg a „fiatal, szőke orvosnő” alakját. Baráti körükben több galileista értelmiségi és művész megfordult; jó viszonyt ápoltak például Karinthyékkal és Kosztolányiékkal; Kosztolányi feleségének írott levelében „kedves, okos, jóságos nő”-nek nevezte Hajdu Lillyt.
Hajdu Lilly férjével együtt 1918-ban átvette a Frim Jakab által alapított, fogyatékkal élők gondozásával foglalkozó zuglói intézet irányítását, és a saját elképzelései szerint átalakította. 1927-ben a mai Uzsoki utcában működő intézmény helyén felépült a kórház, Hajdu Lillyék pedig a Schmidt-kastély (a mai Kiscelli-múzeum) szomszédságában vitték tovább a gyógypedagógiai létesítményt, dr. G. Hajdu Lili Gyógypedagógiai Intézete és Gyermeküdülő Telepe néven. Itt nyaralt például Kosztolányi fia, Ádám is.
A Tanácsköztársaság bukása után Hajdu Lillyék az emigrációt fontolgatták, de végül maradtak. Zuglói otthonukban jómódban éltek, gyerekeiket zongorázni és francia nyelvre taníttatták. A húszas években mégis identitásválságba keveredett:
„Nem izgat engem a szép ruha, a szép lakás, én magammal szeretnék valamit csinálni, magam szeretnék valamit csinálni, valamit, amit csak én csinálhatok.”
Ez lett a pszichoanalízis, ami iránt a „holnaplány” már az egyetem alatt elkezdett érdeklődni, Ferenczi Sándor előadásait hallgatva. 1933-tól kezdve praktizált, érdeklődése leginkább a skizofréniára irányult, a témában több előadást is tartott.
A vészkorszak
A harmincas évektől kezdve a fokozódó antiszemitizmus hatása alól ő sem tudta kivonni magát. Megszűnt az állása a Mészáros utcai poliklinikán, magánlakásokon folytatta szemináriumait, ahol a tömeglélektan hatásáról vitatkoztak pszichoanalitikus kollégáival. Bár újból felmerült bennük az emigráció gondolata, ismét maradtak – a döntés pedig végzetesnek bizonyult. Férjét, Gimes Miklóst deportálták, és a Meitmeritz melletti koncentrációs táborban életét vesztette. Hajdu Lilly bujkálva, menekülve, védett házakban élte túl a vészkorszakot.
A pszichiátria korszerű módszereiben hitt
A háború után Hajdu Lilly belépett a kommunista pártba; fia, ifj. Gimes Miklós a Szabad Nép újságírója lett. A kommunizmusban azonban a pszichológia és a pszichoanalízis nemkívánatos tudománynak számított, és Hajdu a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület elnökeként kénytelen volt 1949-ben feloszlatni a testületet. 58 évesen talajvesztetté válik, neurológiát volt kénytelen tanulni, amihez viszont nem érzett semmi kedvet. Végül átkerült a Lipótmezei Elmegyógyintézetbe, amelynek előbb igazgatóhelyettese, majd 1954-től 1957-ig igazgatója volt. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik az intapusztai munkaterápiás kísérleti intézet: Benedek István, az intézményről szóló Aranyketrec című regény írója ennek a „nagyasszonyának” nevezte. „Emlékszem arra, ahogyan bevonult Lipótmezőre. Megrettentünk szálas alakjától és férfias erejétől. Tartózkodó ellenszenv fogadta, talán még ma is az veszi körül. De én hamar megszerettem: jó és igaz embernek találtam. […]
Katonás asszony, akitől mindenki tart egy kicsit, s akit még az ellenfelei is tisztelni kényszerülnek”
– rajzolta meg Hajdu Lilly alakját az író-pszichiáter. Az egykori „holnaplány” vezetésével a pszichiátria elavult módszerei, a kényszerzubbony, az elektrosokk és egyéb, kínzásnak is beillő módszerek háttérbe szorultak a Lipóton, bevezették viszont az ekkoriban újdonságnak számító antipszichotikumok alkalmazását.
1956 következményei
1956-ban fia vezető szerepet vállalt a forradalomban, aminek következtében decemberi letartóztatása után a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottja lett. 1957-ben ennek hatására kényszernyugdíjazták édesanyját, Hajdu Lilly csak magánpraxist folytathatott, illetve lakásszemináriumokat tartott. 1958. június 17-én a bécsi rádióból értesült fia kivégzéséről, ami után megkérdőjeleződött élete további értelme. Egyre jobban szenvedett betegségétől, a sokízületi gyulladástól, és – talán félelemből – a barátai is elmaradoztak mellőle.
„Reményem azóta megszűnt”
Hajdu Lilly egyre inkább elszigetelődött. Fia családja (volt felesége és hatéves fia) Bécsben, később Svájcban telepedett le, saját testvérei Brazíliában éltek. A pszichológusnő többször is próbált kiutazási engedélyhez jutni, hogy meglátogathassa őket, e célból még Münnich Ferencet is felkereste, akit még a Galilei-körből ismert. Mindhiába: kérelmét, sokáig tartó hitegetés után, harmadszor is elutasították. „A halál gondolata június 17-én két éve, hogy elindult bennem. Az a halvány remény, hogy Jucáékát és Luciékat láthatom – visszatartott a kiviteltől. Reményem azóta megszűnt, a lélek fájdalma mélyebbé vált, a testi fájdalom csaknem elviselhetetlenné” – írta Hajdu Lilly, mielőtt élete 1960. május 27-én tragikus véget ért.
