Ahogyan mi próbáljuk védeni a tévézéstől vagy a kütyühasználattól gyermekeinket, úgy tulajdonítottak a figyelemre káros hatásokat a túl sok szöveg megléte mögött régi nagy gondolkodók.
Ha nem olvasnánk eleget ahhoz, hogy helyesen fogalmazzunk, többszörös képzavarral élve úgy is kifejezhetnénk magunkat, hogy kevés ma az olyan „örökzöld lerágott csont”, mint a kütyühasználat káros következményeinek visszatérő jóslata.
Ez tényleg baj
Sokan hibáztatják a látás romlásának előidézéséért, mások a fantázia beszűkülését írják számlájára, de ismeretünk van olyan megtörtént esetről is, amikor egy szenvedélyes fiatal túlzásba vitt videójátékozás közben halt éhhalált, mert lebilincselő elfoglaltságát sajnálta megszakítani a táplálékbevitel idejére is. Vagyis a különböző, gyűjtőnéven kütyünek címkézett eszközök használatát, úgy tűnik, tényleg túlzásba visszük, és ennek kóros hatásairól kézzelfogható bizonyítékaink is vannak.
Sokak szerint a figyelmünket is rontja az, ha folyamatosan elektronikus eszközökre figyelünk:
ez az aggodalom régebbi, mint amilyennek hihetnéd!
Az olvasásnak azonban nincs ilyen hatása: vagy mégis?
Ennek ellenére az olvasással kapcsolatban voltak hasonló fenntartásai tudósok és filozófusok sokaságának Senecától Rotterdami Erasmusig…
Az ókori római filozófus, Seneca az 1. században arra panaszkodott, hogy a nagy mennyiségű könyv megléte hátráltatja a koncentrálás képességét és rontja a figyelmet, de több mint egy évezreddel később, a még mindig korai 12. században Csu Hszi kínai filozófus is a kor emberét körülvevő túl sok szöveget hibáztatta azért, hogy az emberek figyelmetlenül olvasnak.
A 14. században Petrarca arra jutott, hogy a sok könyv nem az irodalom élvezetéhez segít hozzá, hanem, ahogy ő fogalmazott, gyakorlatilag eltemet és megfojt minket.
„Megannyi dologtól megvadulva, ez az elme már semmit sem tud megízlelni, hanem vágyakozva bámul mindent, mint a víz közepette szomjazó Tantalosz”
– fogalmazott Petrarca annak idején.
A híres németalföldi humanista tudós, filozófus, teológus, Rotterdami Erasmus és Kálvin János, francia származású keresztény tudós, reformátor is neheztelt a nyomtatványok kaotikus sokasága miatt.
Miguel de Cervantes Saavedratól sem álltak távol ezek a gondolatok, különben nem „bolondította volna bele” számos olvasmányélményébe főhősét, a világirodalom egyik leghíresebb alakját, a lovagregényeinek képzeletbeli világát valóságként megélő Don Quijote de La Manchát. Angliában, a 18. században, Jane Austen idejében az aggasztotta a lakosság egy részét, hogy a másik része regényeket olvas. Egészen pontosan egyre több és több nő és középosztálybeli, miközben ugyanebben az időben az idegrendszeri rendellenességek fő kiváltójának is a regényolvasást tartották, s azon szorongtak, hogy mint ilyen, fenyegeti a női elme állapotát…
Egyre kevesebb magyar olvas
Bár nem valószínűsíthető, hogy emiatt, de napjainkban visszaszorult az olvasás mint tevékenység. A TÁRKI 2020 nyarán, internetes kérdőív útján végzett kutatásai és az ezzel egy időben személyes megkérdezéssel végzett reprezentatív adatfelvétele is erről tanúskodnak. A 2020 nyarán rögzített adatokat megelőzően a TÁRKI 2002 és 2005 során hasonló témában már puhatolódzott a magyar lakosság körében, így olvasási szokásaiknak változásait csaknem két évtized távlatában tudta összevetni.
A számok tanúsága szerin nagymértékben, csaknem harmadára esett vissza a rendszeresen könyvet olvasó felnőtt lakosok száma. A magyar felnőtt lakosságnak mindössze 13 százaléka válaszolta 2020-ban azt, hogy rendszeresen, azaz legalább hetente olvas, pedig 15 évvel korábban, 2005-ben arányuk még 25 százalék volt. A megkérdezettek válaszaiból az is kiderült, hogy
a férfiak alig-alig olvasnak könyveket, s a lakosság nem olvasó tagjai között újabban egyre több az, aki egyszerűen nem szeret olvasni,
ezért is nem gyakorolja ezt a tevékenységet (45 százalék), míg a kutatásban részt vevők mintegy bő harmada inkább csak idő szűke miatt nem jut az élményhez. A 2000-es évek eleji megkérdezések során még jóval kevesebben, 20 százalék körül válaszolták csak azt, hogy nem szeretnek olvasni, s az időhiányra hivatkozók száma jelentősen több volt. Valószínűbb ugyanakkor, hogy a metróban könyv helyett kézben tartott okostelefon tereli el a figyelmet az olvasásról, nem pedig az aggodalom, hogy koncentrációnkat ronthatja majd egy könyv.
