Elhunyt az egyik legismertebb író, aki soha nem kapta meg a Nobel-díjat

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

94 éves korában elhunyt a cseh származású, francia regényíró, Milan Kundera.

Az ember élete egyszeri, ezért sohasem fogjuk tudni megállapítani, melyik döntésünk volt jó és melyik rossz. Az adott helyzetben csak egyszer dönthetünk, s nem adatott meg nekünk egy második, harmadik, negyedik élet, hogy különféle döntéseinket összehasonlíthassuk.” (Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége)

Milan Kunderának is egy élet adatott, amely ma, 2023. július 11-én véget ért . A 94 éves korában elhunyt író a kortárs irodalom egyik legismertebb és leginkább olvasott alakja volt: olyan művek fűződnek a nevéhez, mint A lét elviselhetetlen könnyűsége, a Lassúság, a Tréfa vagy az Azonosság.

Milan Kundera párizsi dolgozószobájában. Az író 94 éves korában hunyt el
Fotó: Francois LOCHON / Getty Images Hungary

Kundera 1929-ben született Brnóban, édesapja neves zongorista és zenetudós volt. Zenetudományt és zeneszerzést, majd irodalmat és esztétikát tanult a prágai Károly Egyetemen. Tanulmányai befejeztével világirodalmat tanított a Prágai Filmművészeti Akadémián, és közben az írás felé fordult a figyelme. Annak ellenére, hogy elutasította az akkoriban az íróktól is elvárt szocialista realizmust, versei és színdarabjai megjelenése után jelentős irodalmi hírnévre tett szert.

Dzsessztrombitás lett a „prágai tavasz” után

Fiatalkorában lelkes kommunista volt, ám kétszer is kizárták a pártból: először az ötvenes években, majd az 1968-as „prágai tavasz” után, amelyben más, reformkommunista írókkal együtt tevékenyen részt vett. Első regényét, az 1967-es A vicc című könyvet a korszak ihlette: a totalitárius állam gúnyrajza nagy sikert aratott, ám miután a szovjet tankok megérkeztek Prágába, a példányok eltűntek a könyvesboltok és könyvtárak polcairól. Kundera hamar feketelistán találta magát, és tanári állásából is elbocsátották. Ekkor kisvárosi kabarékban lépett fel dzsessztrombitásként.

A lét elviselhetetlen könnyűsége

 Az „emberarcú szocializmus” álom maradt a csehek és Kundera számára is, és az író 1975-ben elhagyta hazáját, Párizsban telepedett le. 1979-ben megfosztották cseh állampolgárságától, 1981-től francia állampolgár volt. A párizsi emigrációban cseh nyelven írott A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényét1984-ben angolra fordították, s ez meghozta a világsikert számára. (A regényből 1988-ban film is készült, Juliete Binoche és Daniel Day-Lewis főszereplésével.)

Az 1968-as prágai, mámorító tavasz idején játszódó regény főhősei, egy sebész, egy pincérnő, egy festőnő, és még néhányan mások, ebben a zűrzavaros időszakban keresik a boldogságot és önmagukat, küzdenek a politikával, a vágyaikkal, a hűséggel és a hűtlenséggel. „A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is” – írja Kundera.

Izgalmas történetek, filozófiai háttérrel

Történeteiben a szereplők érzései jelentős hangsúlyt kapnak, s az olvasó elgondolkodhat saját életének történésein éppúgy, mint a világtörténelem Kelet-Közép-Európából nézve nagyon is ismerős, generációk életét meghatározó eseményein. Műveiben a sokszor köznapi, azaz mindannyiunk életéből ismerősnek tűnő történetek keverednek filozófiai-politikai-történelmi eszmefuttatásokkal, miközben Kundera tűpontosan írja le szereplői érzéseit, cselekedeteik mozgatórugóját és motivációit.

Haláláig Franciaországban élt

Kundera 1995-ös, Lassúság című regényével kezdődően francia nyelven írt. Innentől kezdve műveiben gyakran elmélkedik a nosztalgia, a hazatérés és az emlékezés határain és lehetőségein. 2019-ben visszakapta cseh állampolgárságát, de továbbra is Franciaországban élt. Gyakran emlegették az irodalmi Nobel-díj esélyeseként, ám az elismerést végül soha nem kapta meg.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.