Tönkreteheti a családot az Ágnes asszony-szindróma

Olvasási idő kb. 4 perc

Akár a szeretteidet is elveszítheted, ha mániásan takarítod az otthonod. A kórkép egészen súlyos lehet: előfordulhat, hogy valaki hajnali négy óráig kergeti a porcicákat vagy végzi a tisztálkodási rituáléját.

A betegségnek – merthogy bizonyos szint felett ezt már kóros állapotnak tekintjük – neve is van: Ágnes asszony-szindróma, utalva Arany János balladájára, ahol a főszereplő a férje megölését követően folyton látja a vérfoltot a lepedőn, ezért csak mossa, mossa, míg az anyag szét nem foszlik. A tisztaságmániások hasonló feszültséget élnek át, ha megfelelő rendszerességgel nem takaríthatnak. Ami sokszor napi több órát jelent, ha felüti fejét nálatok a mániás takarítás. 

Háttérbe szorul a család, a munka

Bizonyára te is többet takarítottál, fertőtlenítettél a Covid-járvány idején, és az is teljesen normális, ha még most is lefertőtleníted a termékek csomagolását bevásárlás után. 

„A járvány után valószínűleg mindenki jobban figyel a higiéniára, hiszen lépten-nyomon azt láttuk, hogy miképp kell kezet mosni, vagy hogy mennyi kosz rakódott a kezünkre, amikor fehér gumikesztyűben mentünk boltba – magyarázza Ujszászi Andrea pszichológus. – Odafigyelünk, de ha véletlenül nincs lehetőségünk fertőtleníteni a kezünket, attól nem esünk kétségbe. Aki viszont kórosan tisztaságmániás, az ettől félelmet és szorongást él át, ami addig nem enyhül, míg nem tudja számára megfelelően elvégezni a tisztítási rituálét.”

A tisztaságmánia általában fokozatosan alakul ki; először csak azt érzi fontosnak, hogy mindennap kiporszívózzon, majd mellé jön a napi felmosás. Végül pedig ott tart, hogy napi több órát takarít, és ez a kényszer rányomja a bélyegét az egész életére. Háttérbe szorulnak a kapcsolatai, a munkája, vagy akár kevesebbet foglalkozik a gyerekeivel, mert a takarításnak kész kell lennie. 

A mániás takarítás csak időszakosan oldja a feszültséget
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Szenvednek, de asszisztálnak a mániás takarításhoz

Ha a takarítás nagyon időigényes – napi egy óránál is tovább tart –, akkor akár már kényszerbetegségről is szó lehet. 

„A gondolat mindennap ott motoszkál a fejében, és ha végre készen van a takarítással, vagy a tisztálkodással, ami szintén kényszeres lehet, csupán időszakosan enyhül a szorongás – jelzi a szakember. – Az idő előrehaladtával még a családot is bevonhatja, például már az ajtó előtt le kell venni az utcai ruhát, vagy nekik is be kell tartaniuk a felállított szigorú szabályokat, sorrendiséget.

Idézőjel ikon

Az a tapasztalatom, hogy nagyon sokszor asszisztálnak ehhez a szerettei, hiszen érzik, micsoda kétségbeesést okoz, ha nem sikerül a megszokott rituálét végrehajtani.

Ráadásul, nem lehet olyan fontos program, ami háttérbe tudná szorítani a tisztaságmániát. Előfordult, hogy valaki másnap nem tudott bemenni a munkahelyére, mert a gyermeke kényszeres fürdéséhez hajnali 4 óráig kellett asszisztálnia. Mégis tapasztalható az, hogy a társ, a család sokszor a végsőkig kiszolgálja a kényszerest, fejet hajt az akarata előtt, és részt vesz a tevékenységben.” 

Gyakran a kényszeres takarítás a rend túlzott fenntartásával is társul. Nehéz egy olyan családban élni, ahol, ha másfél centivel arrébb kerül valami a polcon, annak vita lehet a következménye. Sajnos, a mindennapokban nemcsak a kényszeres élete, de a családtagoké is károsodik, hiszen – ki jobban, ki kevésbé –, de bevonódnak abba, hogy a beteg szorongását enyhíteni próbálják. Ha kell, azzal, hogy alsóneműre vetkőznek a bejárati ajtó előtt, nehogy valamilyen baktérium bejusson a lakásba. Ezt pedig nagyon nehéz kezelni, hiszen szenvedést okoz mindannyiuknak. 

Napi több órán át tart a tisztogatás
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Rájön, hogy nem történik katasztrófa, ha nem takarít

Sok oka lehet annak, ha valaki kényszeres tisztaságmániássá válik. Előfordulhat, hogy a családban látott ilyen példát, máskor valamilyen gyermekkori trauma – például válás vagy haláleset – bukkan így a felszínre. De az is megtörténhet, hogy az a rettegés készteti folyamatos fertőtlenítésre, hogy nagyon félti a családtagjait egy esetleges fertőzéstől. 

Idézőjel ikon

„Sokan tisztában vannak azzal, hogy az már nem természetes, ahogyan ők a tisztasághoz állnak, de nem tudnak lemondani a napi többórás takarításról. Csak akkor enyhül a feszültség, ha ez megtörténik.”

Ha a kényszerbeteg és a család mindennapjaira is rányomja a bélyegét a folytonos takarítás, mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, hiszen több módja is van a gyógyulásnak.

„Hatásos lehet a kognitív viselkedésterápia – magyarázza a pszichológus. – Ebben az esetben alkalmazhatjuk többek között az úgynevezett elárasztás módszerét, amikor elárasztjuk azzal az ingerrel, ami a szorongását okozza. Például kénytelen hozzányúlni valamilyen koszos tárgyhoz és utána nem moshat kezet. Így megtapasztalja, hogy a feszültségét nem enyhíthette, de az élet mégiscsak megy tovább, és semmi katasztrofális nem történt. Ugyanakkor haladhatunk apró lépésekkel is: egy-egy napot kihagy a takarításból, majd egyre kevesebbet foglalkozik ezzel a tevékenységgel. Sokszor azonban, ha az alapprobléma, a kiváltó ok nincs feldolgozva, akkor lehet, hogy a kényszercselekedete enyhül vagy megszűnik, de amint fokozódik a belső feszültség, visszatér vagy valamilyen más kényszercselekedet jelenik meg helyette. Fontos, hogy minden módszert előre megtervezzünk és a terápiás kapcsolatra alapozva előkészítsünk.”

A kényszerbetegségeknek van olyan súlyos szintje, amikor nem kerülhető el a gyógyszer vagy a kórházi kezelés. A családtagok – a kényszeres gyerekei – pedig sokszor csak felnőttként szembesülnek azzal, milyen károkat okozott a szülő betegsége. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.