Mindig ugyanolyan partner mellett kötsz ki? Ez lehet az oka

Olvasási idő kb. 3 perc

Hasonló az exed és a jelenlegi partnered? A popkultúra erre már rég azt válaszolja, hogy „nem meglepő”, azonban most egy longitudinális vizsgálat is talált némi igazságot ebben az elméletben.

Megesett már veled az, hogy beléd hasított, valahogy mindig ugyanolyan típusú emberekkel jössz össze? Hiába néznek ki máshogy külsőleg, a személyiségük valahogy mégis egészen hasonló? Ha most szitkozódva sziszegsz a fogadon keresztül, hogy 

„a csudába, tényleg ez a helyzet, pedig megígértem magamnak, hogy ilyennel nem kezdek még egyszer”,

akkor nyugtasson meg a gondolat, hogy kutatások szerint nem vagy vele egyedül. Sokáig nem létezett valódi, tudományos alátámasztása az elméletnek, miszerint az embereknek van egy bizonyos „romantikus típusa”, egy olyan személyiségjegy-elegy, amelyhez különösen vonzódnak. Most végre sikerült longitudinális adatok felhasználásával beigazolni egy-két dolgot ennek kapcsán, illetve arra is fény derült, hogy milyen személyiségűek térhetnek el jobban ettől a mintától.

Egy pár tagjai vajon hasonlítanak egymásra?

Amikor azt látjuk egy párnál, hogy még társaságban is gyakran pillantanak egymás felé, szinkronban vannak a mozdulataik, akkor ösztönösen tudjuk, hogy ez a két ember kétségbevonhatatlanul szereti egymást. Ha azon kezdünk gondolkodni, hogy vajon miért illenek össze ennyire, akkor a tudományos eredményekből kiindulva arra számíthatunk, hogy

hiába különbözik egymástól az alapszemélyiségük, a politikai és vallási hovatartozásuk valószínűleg megegyezik, hiszen az ilyen párok maradnak együtt a legtovább statisztikailag,

még ha nem is csak ezen az egy tényezőn múlik a kapcsolatuk sikere. Például, a hosszú távú kapcsolat boldogságához kell egy nagy adag kölcsönös empátia is, hogy a más területeken felbukkanó nézeteltérések súrlódásait át tudják hidalni egymás között.

Hasonló az exed és a jelenlegi partnered személyisége? A legtöbb ember így van ezzel a tudomány szerint
Fotó: MediaProduction / Getty Images Hungary

Hasonló személyisége van az exednek és a jelenlegi párodnak? Mi a helyzet a többi emberrel?

De vajon egy ex és a jelenlegi partner mennyire egyezhet meg ezen a téren? A popkultúra szerint sokban, azonban ez az elmélet eddig nem nyugodott tudományos alapokon. Megeshet, hogy bizonyos személyiségjegyeket vonzóbbnak találunk, és öntudatlanul azokat keressük, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is tudatosan el akarjuk kerülni az exhez hasonló embereket, mivel a vele való kapcsolat megégetett minket. Mindenesetre egy 2019-es kutatás 332 résztvevővel végzett longitudinális vizsgálatot, amelynek során azt elemezték, mennyire megegyeztethetők egymással az exek és a jelenlegi partner önbevalláson alapuló személyiségjegyei.

Azt találták, hogy a jelenlegi partnerek önbevallott személyisége, amely magában foglalta a Big Five személyiségjegyeket, megfelelt a volt partnerek önbevallott személyiségének, túlmenően azokon a közös vonásokon, amelyek abból eredhetnek, hogy ugyanazzal a személlyel jártak, vagy a személyiség normatív önbevallásának (például minden ember alapvetően jó embernek tartja magát) tulajdonítható. 

Azaz úgy tűnik, hogy az emberek újra és újra hasonló személyiségű emberekkel randiznak. 

Ők jelentik a kivételt

A tudósok szerint az eredmények azt sugallják, hogy az extrovertált, nyitott szemléletű emberek térhetnek el a leginkább ettől a normától, tehát ők nagyobb eséllyel ismerkednek különböző személyiségtípusokkal, azonban egyelőre ezt nem tudták elegendő adattal alátámasztani, így ezt még nem lehet tényként kezelni. Illetve, ahogyan az összes kutatás, ez is csupán az általános tendenciákat tudja összegyűjteni, ezek mellett létezhetnek egyéni, különleges esetek.

A kutatási eredmények azért lehetnek érdekesek, mert ha már bizonyítottan tudni lehet, hogy a legtöbb ember hajlamos ugyanolyan személyiségtípusokkal kapcsolatba bonyolódni, akkor azok, akik rossz, esetleg bántalmazó kapcsolatból kerülnek ki, könnyebben kérhetnek segítséget szakembertől, hogy tudatosítsák, milyen személyiségjegyeket találnak vonzónak, amelyeknek inkább „red flageknek”, azaz vészjelzésnek kellene lenniük.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.