Immunerősítő és rákellenes összetevői miatt is csodaszer hírében áll ez az ital

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A több mint 2000 éves múltra visszatekintő kombucha újra reneszánszát éri, ezért megnéztük, hogy tényleg olyan egészséges-e, mint ahogy azt állítják róla.

Méregtelenítő, probiotikus és gyulladáscsökkentő hatású – a kombuchát többek között ilyen címszavakkal próbálják eladni nekünk. Hogy ebből mennyi igaz, arról pontosabb képet kaphatunk a közelmúlt kutatásai, a hivatalos ajánlások és a szakemberek álláspontjának áttekintése után.

Mi az a kombucha?

A Krisztus előtti időkből származó kombucha egy fermentált ital, amely a következő összetevőkből áll:

  • tea (általában fekete vagy zöld)
  • cukor (fehér, barna, agávé vagy méz)
  • „egészséges” baktériumok
  • élesztő

A főzet erjesztéssel készül, amelynek időtartama egy héttől akár egy hónapig is terjedhet. Az eredmény egy enyhén szénsavas ital, ami jellemzően ecetes ízt hordoz, és nagyon sajátos illata van. Az erjesztési folyamat közben némi alkohol is felszabadul, de annak szintje 0,5 százalék alatt marad, így a hagyományos kombucha alkoholmentes italnak tekinthető.

A kombucha házilag is elkészíthető
Fotó: alvarez / Getty Images Hungary

Milyen egészségügyi előnyei lehetnek?

Más fermentált ételekhez, így a savanyú káposztához, a savanyúságokhoz, a kimchihez, a kefirhez és a joghurthoz hasonlóan a kombuchának számos egészségügyi előnyt tulajdonítanak. Bár kifejezetten a kombuchára vonatkozóan nem készültek kiterjedt tanulmányok, az ital számos olyan vegyületet tartalmaz, amelyekről tudjuk, hogy jótékony hatásúak lehetnek. Lássuk tehát, hogy a kombuchára vonatkozó állítások kellően megalapozottak-e.

Fogyás

Ha nem figyelsz oda az étrendedre, és elhanyagolod a mozgást, akkor a kombuchától önmagában nem fogsz jelentősen lefogyni – vélik a dietetikusok. Az italnak ennek ellenére lehet helye a testsúly csökkentésére irányuló törekvések között – különösen, ha a táplálkozási szempontból értéktelen, magas cukortartalmú üdítők kiváltására használod.

A kombuchában egy kevés koffein található, ami felpörgeti az anyagcserét, így több kalóriát égethetsz el vele.

De légy résen, hogy milyen kombuchát veszel, mert egyes változatoknak magasabb lehet a cukortartalma.

Gyulladáscsökkentés

A kombucha tele van antioxidánsokkal és úgynevezett polifenolokkal, amelyek hatásosak lehetnek a krónikus gyulladásokkal szemben, amik súlyos egészségügyi problémák, így szívbetegség, rák és ízületi gyulladás kialakulásához vezethetnek.

A polifenolok arról ismertek, hogy erős antioxidánsként hatnak a szervezetben, és csökkentik a gyulladást, ami számos betegség kiváltó oka lehet.

A fermentációs folyamat ráadásul tovább növeli a polifenolok mennyiségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kombuchát valamiféle csodaszerként kéne tekinteni, ami egy csapásra elsöpri a gyulladásokat a szervezetben. Inkább azt lehet mondani, hogy erősítheti a gyulladáscsökkentő diéták hatását.

A bélrendszer egészségének javítása

A „jó” baktériumok nélkülözhetetlenek a bélmikrobiom virágzásához, az olyan fermentált élelmiszerek pedig, mint a kombucha, probiotikumokat tartalmaznak, amelyek segítenek fenntartani ezt az állapotot.

„A kombucha közreműködhet az egészséges bélbaktériumok táplálásában és gyarapodásában, ezáltal elnyomva a »rossz« baktériumokat. Ennek az egyensúlynak a fenntartása pozitív hatással lehet az emésztőrendszerre, valamint az általános egészségre és az élettartamra nézve” – mondják a szakemberek.

Immunerősítés

A kombucha nagy mennyiségű B-vitamint tartalmaz, amely nélkülözhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez. A fermentált tea emellett magas ecetsav-, glükuron- és D-szacharsav-tartalommal is bír.

Ezek a szerves savak antimikrobiális hatásúak, így szerepet játszhatnak a rossz baktériumok elleni küzdelemben.

Itt újra meg kell említeni a polifenolokat is, amelyek támogathatják az immunrendszer működését.

B-vitamin-tartalma révén a kombucha javíthatja az immunrendszer egészségét
Fotó: Matthew de Lange / Getty Images Hungary

Rákellenes tulajdonságok

Egyes kutatások szerint a fermentált teában található antioxidánsok védelmet nyújthatnak a rákos megbetegedésekkel szemben.

„A sejtkárosodás rákhoz és más betegségek kialakulásához vezethet. Minél több sejtet védünk meg antioxidánsokkal, annál kisebb a károsodásuk esélye, ami valóban segíthet a rák kockázatának csökkentésében” – állítják a szakemberek.

Méregtelenítés

A kombuchában található enzimek és savak hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a máj megszabaduljon a nemkívánatos vegyületektől a szervezetben. Sőt, egyes kutatások azt sugallják, hogy a kombucha terápiás étrend-kiegészítőként szolgálhat a zsírmáj leküzdésében.

A szív egészsége

Tanulmányok azt mutatják, hogy a kombucha növelheti a „jó” HDL-koleszterin, és csökkentheti a „rossz” LDL-koleszterin szintjét, illetve bebizonyosodott az is, hogy korlátozza az artériákban felhalmozódó plakk mennyiségét, így fogyasztásával valóban tehetsz a szíved egészségéért.

Lehetnek mellékhatásai?

Ha túlzásba esel a komuchával, olyan reakciókat okozhat, mint a fejfájás, a hányinger, a gyomorbántalmak vagy a ketoacidózis (amikor a zsíranyagcsere melléktermékei felhalmozódnak a vérben).

Nem lehet kizárni az ólommérgezést sem, amennyiben a kombucha készítéséhez használt edényből (pl. agyagedényből) ólom szivárog a kész italba.

Problémát jelenthet az elégtelen higiénia is, amitől főzéskor az ital nemkívánatos gombákkal és élesztő-túltermeléssel szennyeződhet.

A bolti forgalomban, csomagolt formában kapható kombucháknál azonban általában nem kell ilyesmitől tartanod.

Fontos, hogy ne vidd túlzásba a fogyasztását!
Fotó: Oleg Breslavtsev / Getty Images Hungary

Mennyi kombuchát szabad inni?

Az ajánlások szerint napi 2 deci kombucha fogyasztása még biztonságosnak tekinthető. Itt is érvényes ugyanakkor, hogy érdemes a fokozatosság elvét követni, és kisebb mennyiséggel kezdeni. A vásárlás előtt tanácsos megnézni a címkét is, mert előfordulhat, hogy egy termék 2 decinél több kombuchát vagy nagyobb mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmaz.

Tudni kell, hogy ha terhes vagy, vagy legyengült az immunrendszered, akkor javasolt a kombucha teljes kerülése, és fogyasztása nem ajánlott kisgyermekek számára sem.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.