Egy munkafüggő története: „Épségben szálltam ki a kocsiból, de még ez sem volt elég”

Olvasási idő kb. 4 perc

Túl sokat dolgozni egyfajta függőségre is utalhat. A munkakényszer hasonló betegség, mint a játékszenvedély vagy a vásárlásmánia. Más kérdés, hogy a „munkaholistákat” tisztelik és becsülik a kollégák. Van kiút a munkamániából?

A munkaholisták is életveszélyben vannak, hiszen már rengetegen belehaltak a túlzásba vitt munkába. Külön kifejezést alkottak rá Japánban: a „karoshi”  ha valaki halálra dolgozza magát – évente százezer áldozatot követel a szigetországban.

 

Kényszeres megfelelés

A harmincas éveiben járó Kinga született munkafüggőnek tartja magát: „Alig hároméves kislány voltam, amikor már egyedül próbáltam meg bevinni a tálcát, a kávéscsészékkel együtt. Persze a földre ejtettem, és minden összetört. Később, hat-hét éves lehettem, amikor esténként a paplan alatt már listát vezettem arról, hogy mit rontottam el aznap, mit kell másnap jóvátennem. Mindig tombolt bennem a tökéletesség iránti vágy.

A művészvilágban dolgozó nő meggyőződése, hogy csakis a maximum az elfogadható. „Az iskolában végig kiváló tanuló voltam. Mindig attól szorongtam, hogy nem fogad el a család, éppen ezért kötelességemnek éreztem, hogy száztíz százalékot nyújtsak. Képtelen voltam elhinni, hogy csak úgy önmagában is szerethető lény vagyok. Aztán a munkafüggőkre oly jellemző módon nagyon korán a saját lábamra álltam, hiszen már középiskolában dolgozni kezdtem a tanulás mellett.” 

A munkafüggőség is lehet végzetes szenvedély
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

Tabu az intimitás

Kinga szerint mindig az volt a problémája, hogy sosem merte átélni és kifejezni az érzelmeit, mégis ezt az érzelemmentes állapotot hitte normálisnak. „Csakis azt láttam otthon, hogy folyamatosan dolgoznak a szüleim, nálunk nem volt divat az érzelmeinkről beszélni. Egyáltalán nem hibáztatom őket ezért, bár természetesen vannak sérelmeim.” Kinga néhány éve ébredt rá, hogy súlyos munkafüggő, és felkereste a munkafüggők önsegítő csoportját. Az Anonim Alkoholistákhoz és a felépülő drogfüggőkhöz hasonló Anonim Munkafüggők közösségébe azok járnak, akik úgy érzik, gondot jelent számukra vagy családjuk számára a túlzásba vitt munka.

Padlót fogni – szó szerint

Kinga akkor fogott padlót, amikor összeesett a fáradtságtól. Rádöbbent, változtatnia kell, mert veszélyezteti az egészségét.

„Számomra teljesen normális volt, hogy két munkahelyen dolgozom, éjjel pedig még nekiállok festeni, vagy éppen rögeszmésen súrolom a fürdőkádat. Nemegyszer fordult elő, hogy a korábbi párom ébresztett fel hajnal kettőkor, miután elbóbiskoltam a fürdőszobában.”

Másnap reggel 6-kor viszont már talpon volt, és képes volt akár napi 15 órát is dolgozni. A hétvégék sem teltek másképp. „Ilyenkor, ha nem volt épp munkám, akkor nekiálltam, és kényszeresen takarítottam vagy főztem.”

Kényszeres munka otthon

Tévedés ugyanis, hogy kizárólag a munkahelyre korlátozódik a munkaholizmus: otthon, a családban ugyanúgy kiélhető ez a szenvedélybetegség. Kinga azt is elmesélte, hogy egyszer karambolozott a fáradtságtól. „Szerencsére épségben szálltam ki a kocsiból, de még ez sem volt elég.”

Végül akkori társa vágta a képébe, hogy baj van. „Szemtől szembe megmondta, hogy munkafüggő vagyok. Amikor utánanéztem a munkafüggőség jeleinek, elvégeztem egy tesztet is. Legnagyobb döbbenetemre a húsz kérdésből húszra igennel válaszoltam, ami, bevallom, rémisztő volt.”

Lételeme az adrenalin

Ám a legnehezebb szakasz még hátravolt. „Táppénzre mentem, és hónapokon át feküdtem otthon az ágyban, vagy a gépet nyomkodtam. Teljesen kiégtem, élni sem volt kedvem.” Kinga végül segítséget kért, méghozzá a pszichoterapeutája tanácsára. „Mélyreható önismereti munkába kezdtem, és hosszú évek alatt lépésről lépésre szembesültem problémáimmal. Áttörés volt beismernem és kimondanom, munkafüggő vagyok, akinek a lételeme az adrenalin.” A sebek feltépése és a folyamatos lelkizés azóta is tart, ahogy azt az önsegítő csoportok elvárják például a túlevőktől, a kábítószerfüggőktől vagy a felépülésre vágyó alkoholistáktól.

Még nem betegség

Bár a munkamánia még nem számít önálló betegségnek a Betegségek Nemzetközi Osztályozása listáján. Ugyanakkor az orrcsepp- és gyógyszerfüggőséghez hasonlóan nagyon közel áll hozzá, hogy az alkohol- vagy drogfüggőséghez hasonlóan előbb-utóbb benne legyen a felsorolásban. A versenyszférában dolgozók fokozottan veszélyeztetett csoport, a másik ok pedig inkább pszichológiai természetű. Érdekes megfigyelés, hogy a munkafüggők idegenkednek az intimitástól: feleslegesnek tartják a meghitt hangulatú időtöltést a barátaikkal vagy a társukkal, hiszen mindez a munka rovására megy. A munkamániás személy jutalma a másoktól jövő elismerés, az adrenalin, valamint az, hogy fontosnak érezheti magát.

Rögös a kiút

„Az évek során eljutottam arra a szintre, hogy felismerem, ha veszélyben az úgynevezett józanságom. Mivel a felépülés a munkaalkoholizmusból nem egyenes ívű, hanem lejtőkkel teli, folyamatosan figyelem magam. Tudom, hogy ha rázom a lábam, feszültebb vagyok a kelleténél, és veszélyben van a lelki békém. Ugyanez igaz rám, ha nem tudok elutazni. A közelmúltban pedig a férjemmel a fővárosba költöztünk, ami nem volt könnyű.” Kingának nehezére esett fékeznie magát, de sikerült. Most pedig régi vágyát váltja valóra. „Nem siettem el az álláskeresést a fővárosban, hiszen már a rögeszmés munka nélkül is becsülöm magamat. Inkább megvalósítom a legnagyobb álmom, adtam magamnak még egy esélyt, és visszaültem az egyetemi padba. De ígéretet tettem önmagam és a szeretteim számára is, hogy nem tolom túl.”

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.