A kutatások szerint egy dologban egyezik a férfi és a nő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Mars és Vénusz sorozat köteteit a világ több mint 40 országában, 30 millió példányban adták el, a sorozat népszerű írója most új gondolattal hozakodott elő a férfi-női különbségeket illetően. Szerinte a stressz kezelésében keresendő a titok. Egy kutató viszont szembeszáll ezekkel az irányokkal, szerinte nem különbözünk olyan sok mindenben.

John Gray, a nemek közötti különbségekről szóló, korszakalkotó könyvek szerzője szerint a férfiakat és a nőket az különbözteti meg legújabban egymástól, hogy fiziológiailag hogyan birkóznak meg a stresszel. Metaforája – a férfiak a Marsról származnak, a nők pedig a Vénuszról – szinte áthidalhatatlan szakadékot vázol fel előttünk, szerinte világok választanak el minket egymástól a gondolkodásunkban és a cselekedeteinkben.

A kutatóknak erre vonatkozóan mindig lesznek tudományos vizsgálatokkal alátámasztott reakcióik. Egyikük egyenesen odáig is elmegy, hogy kijelenti: a legtöbb területen a nemek közötti különbségek viszonylag kicsik, sőt, nem is léteznek. Szerinte több közös vonásunk van, mint ami elválaszt bennünket egymástól.

Bestseller könyv kontra tudomány

John Gray könyveit a legbefolyásosabb könyvek közé sorolják, sikerük jó hátteret adnak a folyamatban lévő tudományos vitának, melynek középpontjában a nemek közötti érzelmi, kognitív és intellektuális különbségek állnak. A norvégiai Bergeni Egyetemen nemrégiben végzett tanulmány például azt vizsgálta, hogy a nők valóban könnyebben találnak-e szavakat, és jobban emlékeznek-e rájuk, mint a férfiak, ahogy azt korábbi kutatások sugallták. A tanulmány szerint igen. De ennek előnye viszonylag csekély.

De vajon férfiak és nők születésüktől fogva vagy a neveltetésük révén különböznek? És tényleg akkora a különbség a két nem között?
Fotó: master1305 / Getty Images Hungary

A tanulmányt vezető Marco Hirnstein professzort az érdekli, hogy a biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezők hogyan táplálják a nemek közötti különbségeket a megismerésben.

A nők előnye a beszédkészség és a memória terén valószínűleg abból ered, hogy a beszédkészség a verbális memóriára támaszkodik. De kérdés, hogy mi táplálja a nők előnyét a verbális memóriában?

„Nem igazán tudjuk” – mondja Hirnstein. „Nem sokat tudunk a mögöttes agyi mechanizmusokról, és nem sokat tudunk a biológiai, társadalmi és pszichológiai tényezők kölcsönhatásáról, ami miatt a nők jobbak a verbális memóriában. Vannak tanulmányok, amelyek azt állítják, hogy a nemi hormonok szerepet játszhatnak, és joggal vonhatjuk le azt az előzetes következtetést, hogy úgy tűnik, ezek a hormonok a felelősek, de sok ellentmondásos tanulmány is van. Még nem ismerjük a pontos mechanizmusokat” – teszi hozzá.

A nők valóban másképp reagálnak a stresszre?

A bestselleríró szerint a férfiak és a nők stresszkezelési módjai a legfontosabb különbségre hívják fel a figyelmet. Ha jobban belegondolunk, ez azt is jelzi, hogy a nemek hogyan viszonyulnak az élethez.

„A férfiaknál a tesztoszterontermelő tevékenységek segítenek csökkenteni a stresszt, míg ugyanezt a funkciót a nőknél az ösztrogén- és progeszterontermelő tevékenységek látják el. A férfiaknak 10-20-szor több tesztoszteronra van szükségük, mint a nőknek. A nőknek 10-20-szor több ösztrogénre van szükségük, mint a férfiaknak. A siker érzése növeli a tesztoszteront, a biztonságérzet pedig az ösztrogént” – állítja Gray.

A kutató Hirnstein azonban nem hisz abban, hogy a férfiak és a nők egy ilyen skála két szélső pólusán állnának. Szerinte a legtöbb területen a nemek közötti különbségek viszonylag kicsik, sőt nem is léteznek. Több közös van bennünk, mint azok a tulajdonságok, amelyek elválasztanak minket.

A legjobb példa erre az általános intelligencia: „Ha veszünk egy csomó lányt vagy nőt és egy csomó fiút vagy férfit, és kiszámítjuk az intelligenciahányadost az összes férfi és női résztvevőre, különbséget tapasztalunk. De ez mégsem mond semmit az egyénekről.”

Szerinte lehet, hogy épp egy férfi nyújtja a legjobb teljesítményt a verbális memória vonatkozásában. Ugyanakkor a kutató kihangsúlyozza, hogy 

bár a férfiak és a nők alapvetően nem különböznek egymástól, de nem is egyformák.

Mint azt többtucatnyi multinacionális iskolai teszt bizonyította, a lányok következetesen legyőzik a fiúkat olvasásértésben, a fiúkat pedig gyakran jobbnak tartják matematikából.

„A matematikai képességek magas szintjén – a matematikai csodagyerekeknél – jellemzően több fiút találunk, nagyjából három az egyhez arányban.” Az osztálytermen kívül és azon túl azonban „a férfiak fizikailag agresszívebbek, gyakrabban vállalnak kockázatot, alacsonyabb az ingerküszöbük az alkalmi szexre stb. – átlagosan”. És itt az „átlag” szó kulcsfontosságú.

A biológiai nemünk vagy a neveltetés a hangsúlyosabb?

„A biológia ad nekünk egy kis lökést, egyik vagy másik irányba, és ez átlagosan másképp történik a férfiak és a nők esetében” – magyarázza Hirnstein. „Ezt a kis lökést a környezet felerősítheti, vagy bizonyos esetekben csökkentheti. A fiúk például hajlamosak lehetnek arra, hogy kicsit aktívabbak vagy nyugtalanabbak legyenek. Az is lehet, hogy kevésbé riasztják el őket a kockázatok, és talán kevésbé érdeklődnek az emberek iránt. Ennek következtében előfordulhat, hogy a lányoknál valamivel jobban vágynak felfedezni a környezetüket, és felmásznak egy sziklára vagy egy fára.”

„A sikerélmény pedig, amit ez az eredmény ad nekik, megerősíti a felfedező magatartásukat, ami viszont megerősíti a felfedezésre való hajlamukat. Így az a kis lökés egy irányba eléggé jelentőssé válhat a társadalom és a tapasztalatok megerősítésével” – fűzi hozzá.

A mai társadalom azonban nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a fiúkat kevésbé agresszívvá tanítsa, hogy kapcsolatba kerüljenek a női oldalukkal, így csökkentve a nemek közötti különbségeket, amelyek egyébként még nagyobbak is lehetnének.

Hirnstein jelentése egy meglepő fordulattal zárul. A nemi előny kimutatását a tudós neme is befolyásolja, hiszen a női tudósok nagyobb női előnyről, a férfi tudósok kisebb női előnyről számolnak be. Ami csak azt igazolja, hogy a saját csoportunk felé történő részrehajlás nem kíméli a tudósközösséget sem. Ebben tehát egész bizonyosan egyezünk: a saját nemünk mellett korteskedünk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.