Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jobban hasonlítunk egymásra, mint azt elsőre gondolnánk. A tudomány szerint mindannyiunknál ugyanazok a leggyakoribb konfliktusforrások kapcsolatainkban. De vajon mi áll ezek mögött valójában?
Az „És boldogan éltek, amíg meg nem haltak…” mesés mondata életünk első felében olyan paradicsomi állapottal kecsegtetett minket, amelyet az első párkapcsolatunk után már lemondással félre is sepertünk: a párkapcsolatok gyönyörű boldogságot képesek adni, ez tény, de még a legszebb-legjobb kapcsolatok sem konfliktusmentesek. És persze, lehet boldogan leélni egy életet a választottunkkal, de az a „boldogan, amíg meg nem haltak” fránya módon kifelejtette azt a részletet, hogy apró (és hatalmas) konfliktusok fogják tovább árnyalni a szerelmes együttélést, nem egy homogén rózsaszín köd vár ránk. Minden pár veszekszik, és ebben jobban hasonlítunk egymásra, mint gondolnánk.
Ezek gyakori konfliktusaink forrásai a kapcsolatainkban
Rengeteg kutatás készült már arról, hogy milyen témákról veszekszünk a leggyakrabban az elkötelezett kapcsolatainkban. Ugyan a pár kora meghatározó szerepet kap ebben, mégis van három olyan téma, amely a kapcsolat minden fázisán végigkísér bennünket konfliktus forrásként: a kommunikációnk egymással, az időmenedzsment és az anyagiak. A fiatalabb kapcsolatokban jelentősebb gyújtósként szolgál ezenfelül a féltékenység, a bizalom és a szex.
Ahogyan a pár egyre inkább összefonja az életét, és összeköltöznek, gyereket vállalnak, ezek helyét átveszi a nevelés és a házimunka.
Később pedig, amikor a gyerekek már kirepültek, az általános konfliktusforrás hármasa mellett a berögzült szokásokról és a házimunkáról veszekszenek a legtöbbet a párok. Ezek a visszatérő konfliktusok a kapcsolat egészében ugyanazt a mintázatot követik.
És ez áll mögöttük valójában
A díjnyertes pszichológus, Joel Block mindenkit megnyugtat: az ajtócsapkodással és drámai elviharzással záruló veszekedések minden pár életében előfordulnak. Általában a pár tagjai csöndesen, unalmasan élnek együtt, amit időről időre fellángoló viták tüzesítenek fel. Azonban Block szerint, amit a párok „unalomnak” bélyegeznek, az az elpalástolt, de régóta fennálló neheztelés, amely az egy-egy aktuális esemény körül kialakult viharos vita formájában tör elő.
Ez a harag lehet kapcsolatépítő, de csak abban az esetben, amikor egy régóta megoldásra váró problémát buktat le, és így végre sikerül közösen feloldani azt.
Ehhez képest viszont általában ez nem így történik: vagy nem tesszük szóvá a neheztelésünket és haragunkat, vagy fel sem ismerjük, hogy dühöt érzünk,
és például olyasmikkel akarjuk lekicsinyelni a jelentőségét, hogy azt mondogatjuk magunknak „ez csak egy kis bosszankodás”. Így viszont a harag nem tűnik el, csupán csöndben mérgezi a kapcsolatot, elszívva energiáinkat attól, hogy pozitív löketet adjunk a romantikus életünknek.
És még a harag mögött is valami egészen más áll
A harag csupán egy másodlagos érzés, amely mögött mindig valamilyen sérülékenyebb érzelem áll. A párkapcsolatokban gyakran előfordul, hogy eszközként kerül színre: amikor túl ijesztővé válik az egyik fél számára az egyre nagyobb intimitás, akkor egy vita kirobbantásával nagyszerűen arrébb lehet lökni a másikat egy kényelmesebb távolságra. Például az elkerülő kötődésű emberekre lehet a leginkább jellemző ez a viselkedés. Bármilyen apró-cseprő dolgon ki lehet úgy akadni, hogy aztán napokba teljen, mire lenyugodnak a kedélyek és helyreáll a korábbi béke. Elkezdhetjük kritizálni a másik költekezési szokásait, a barátokkal töltött idejét, vagy bármit, ami a másikat mélyen érinti és megrendíti a nyugodtságát.
Persze, valójában általában nem ezt szeretné a vita kirobbantója sem:
tudatosan vágyik a közelségre, azonban mégis fél az intimitástól tudat alatt.
Általában az ekkor keletkezett konfliktus a szexuális vágyakat is lehűti, így ha valaki pont a szexualitástól szorong, akkor ugyanezzel a módszerrel halaszthatja el a várva várt együttlétet.
Így hát Block azt javasolja minden párnak, hogy próbáljanak meg a konfliktusaik mélyére ásni közösen. Tehát ne féljünk szembenézni a veszekedések mélyén rejtőző indokokkal: még ha személy szerint első ránézésre szégyenletesnek is tartjuk, amit ott találunk, teljesen emberi lesz az okunk. Csak akkor fog javulni a helyzet kapcsolatunkban, ha rá merjük bízni párunkra a legsötétebb részünket is (még a köztünk lévő intimitásnak is jót tehet, ha azt érezzük, a legcsúnyább részünket is elfogadja a párunk), és meg merünk dolgozni a feloldásukért.
