Vigyázz, mielőtt enni kezdenél: lehet, hogy a testednek inkább erre van szüksége

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Talán csak szomjas vagy, amikor elkap a cukoréhség. És vajon mi a különbség a két érzés között?

Könnyű összekeverni az éhséget a szomjúsággal – ahogyan annak is van némi tudományos alapja, hogy ha édeset kívánsz, próbálj meg előbb inni egy keveset. Ezek nem bűvésztrükkök, amik gyors fogyáshoz segítenek, hanem olyan tippek, melyek valóban jó szolgálatot tehetnek abban, hogy legyűrd a cukoréhséget.

A vízhiány a leptin, vagyis a teltségérzethormon szintjére is hatással van: csökkenti azt. Ennek evolúciós okai vannak, hiszen ha folyadékra van szüksége a szervezetnek, és azt ételből nyeri, kézenfekvő, hogy ki akarja kapcsolni a teltségérzetet, hogy az ember többet egyen, mint amúgy tenné, és így több folyadékhoz is jusson. Így ha nem iszunk eleget, nemcsak könnyebben megéhezünk, de többet is fogunk enni. Ez a fő oka annak, hogy ha az ember megéhezik, vagy cukrot kíván, érdemes először egy pohár vizet legurítani, csak hogy biztos lehessen benne, hogy nem a vízhiány tréfálja meg az agyát.

Miért leszel szomjas az édes ételek elfogyasztása után?

Az édes ételek finomak lehetnek, legyen az egy szelet dobostorta, egy gombóc pisztáciafagylalt, csoki vagy mályvacukor. Amellett, hogy ezekkel cukros kalóriákat adunk az étrendünkhöz, az édes ételeknek van még egy hatása: szomjassá tehetnek. Ez segíthet megmagyarázni, hogy miért párosítják oly gyakran a sütiket tejjel, vagy a cukrászdában elfogyasztott szelet sütiket egy nagy adag limonádéval.

 A szomjúság szintjének kismértékű változásai igen gyakoriak, és az ételválasztásnak, az időjárásnak, a fizikai aktivitásnak és más mindennapi tényezőknek tulajdoníthatók. A szomjúságszint nagyobb ingadozása viszont olyan problémákra utalhat, mint a fejsérülés, cukorbetegség, kiszáradás vagy mentális zavarok. Mivel szervezeted hozzászokott ahhoz, hogy bizonyos mennyiségű folyadékkal működjön, a szomjúság tudatja veled, hogy mikor kell pótolni a folyadékszintet folyadék ivásával vagy folyadékot tartalmazó ételek elfogyasztásával.

Ezzel vajon mit lehet megenni?
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Amikor valaki édes ételeket fogyaszt, a cukor bekerül a véráramba, és elkezd keringeni a szervezetben.

Ezek a cukorrészecskék kivezetik a vizet a szervezet sejtjeiből, kimerítve a készleteket. A test sejtjei ezután kémiai üzeneteket küldenek az agynak, jelezve, hogy ideje további folyadékot fogyasztani. Eközben az agy rendszeresen figyeli a vérkoncentrációt, hogy fenntartsa a normális szintet. Amikor az agy érzékeli a cukortúlterhelést, az szintén szomjúságot vált ki.

Szomjúságot okozó ízek

Lehet, hogy nem egyedül az édes ételekben lévő cukor okozza a szomjúságot, mert más ételek ízei is szomjúságot kelthetnek.

A sós és fűszeres ételek szintén szomjúságot okoznak. Ha édes csokoládédarabokat és sós földimogyorót tartalmazó mixet ettél, mindkét összetevő hozzájárulhat a szomjúságérzethez. 

Ennyit nem muszáj egyszerre megenni
Fotó: RyanJLane / Getty Images Hungary

A túlzott szomjúság nem feltétlenül a túl sok édes étel fogyasztása miatt alakul ki, hanem a nagyon magas vércukorszint és a súlyosabb betegségek, köztük a cukorbetegség jele is lehet. Ha valaki homályos látást, fáradtságot vagy napi 5 liternél több vizeletet ürít, itt az ideje, hogy konzultáljon orvosával.

A Noll Physiological Research Center „Az életkor hatása a szomjúságra és a folyadékbevitelre” című cikke szerint a szomjúság az életkorral csökkenhet. A szervezetnek azonban továbbra is szüksége van folyadékra, ezért akkor is kortyolj egy kevés vizet, ha nem érzel drámai szomjúságot. Nem minden folyadék egyenlő – az üdítőitalokból és gyümölcslevekből származó cukor és kalória súlygyarapodáshoz vezethet. Maradj a víz, a tea és esetleg a kávé mellett, azok valamivel egészségesebb választást jelentenek.

Az éhség jelei

Sioned Quirke dietetikus szerint az agynak ugyanaz a része felelős az éhség- és szomjúságjelzések értelmezéséért, ami vegyes és gyakran rosszul értelmezett jeleket eredményezhet. Törekedj arra, hogy három-négy óránként egyél – ha ennél kevesebb idő telt el, lehet, hogy nem vagy valójában éhes. Az éhség jelei közé tartozhat a gyengeség, ingerlékenység, rosszkedv vagy korgó gyomor. Az igazi éhség fokozatosan jelentkezik, nem hirtelen.

A szomjúság jelei

Mire az ember szomjasnak érzi magát, már enyhén kiszáradhatott.

Néhány tünet, amelyet ilyenkor tapasztalhatunk, a szemszárazság, a fejfájás, a lassúság, az émelygés, a szédülés, a száraz bőr és a székrekedés. A vizelete sötétsárga is lehet, és a száj kiszáradhat. Fogyassz vizet rendszeres időközönként a nap folyamán, még akkor is, ha nem érzed magad szomjasnak, így kisebb az esélyed a kiszáradásra.

Teszteld!

Amikor az ember úgy gondolja, hogy éhes lehet, próbáljon meg inni egy pohár vizet, és várjon 15 percet. Ha az érzés elmúlik, akkor csak szomjas voltál. Ha még mindig úgy érzed, hogy korog a gyomrod, valószínűleg éhes vagy. Ha úgy tűnik, hogy egy pohár víz megivása vagy egy-egy egészséges nassolnivaló nem elégít ki, akkor inkább vágyat vagy érzelmi éhséget tapasztalsz, nem pedig valódi éhséget.

Küzdelem az éhség ellen

Ha valóban éhes vagy, bármelyik étel kielégít, de ha sóvárogsz, akkor csak egy adott étel vagy ételtípus felel meg. Hasonlóképpen, a hirtelen fellépő éhségérzet, amely annak ellenére jelentkezik, hogy valaki nemrég evett, nagyobb valószínűséggel lesz sóvárgás, mint valódi éhség. Keress ilyenkor valami más elfoglaltságot, például találkozz egy barátoddal vagy sétálj, hogy elvond a figyelmed, amíg el nem múlik a vágy.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.