3 meglepő ok, amiért a kávé rettentő álmossá tehet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kávé napjaink legnépszerűbb italainak egyike, és nemcsak a koffeintartalma miatt fogyasztjuk, hanem az élvezeti értéke okán is. Bár vannak, akik el sem tudják képzelni az életüket nélküle, akadnak olyanok is, akiknek érdemes óvatosan fogyasztaniuk. Te is álmos leszel tőle olykor? Vajon kevesebbet kéne inni belőle, vagy egészen más a jelenség oka?

A szakemberek két táborra szakadnak, amennyiben a kávéról van szó, olykor egymásnak ellentmondó kutatások látnak napvilágot a témában. Egy 2022-es vizsgálat szerint például a korai halálozás kockázatát is csökkentheti, ugyanakkor bizonyos kávézási szokások már inkább károsnak nevezhetők. Ha például sok cukorral édesíted az italt, vagy egyszerűen csak túlzásba viszed a fogyasztását, hosszú távon akár árthatsz is a szervezetednek.

3 ok, amiért a kávé álmossá tehet

Van, akit álmossá tesz a kávé
Fotó: FatCamera / Getty Images Hungary

Ha van egy ital, amitől azt szeretnéd, hogy feldobjon, az a kávé. A népszerű ital erős koffeinforrás, egy olyan finomság, amely természetesen stimulálja az idegrendszert.

A National Coffee Association szerint 10-ből hét ember iszik kávét hetente, 62 százalékuk pedig minden egyes nap, mert tőle várjuk a napunk bebikázásához szükséges energiamennyiséget.

A kávétól el is várható az energialöket biztosítása, ám ez nem mindig alakul így. Egyesek számára a kávé álmosságot okozhat.

Idézőjel ikon

„Eleinte az ember lendületet kap a koffeintől”

– kezdi Keith-Thomas Ayoob dietetikus.

Idézőjel ikon

„Ezután gyakran szinte lezuhan az energia, ahogy a koffein elfogy, és a vércukorszinted csökken.”

Ha kávéivás után energiaszinted csökkenését észleled, itt olvashatod, miért, és azt is, hogy mit kell tenni ellene.

1. Az édesítők a vércukorszint emelkedését és esését okozhatják

Egy csésze feketekávé 2 kalóriát tartalmaz, és nem tartalmaz zsírt, szénhidrátot vagy fehérjét. Bár a kávé természetesen cukormentes, sokan szívesen adnak hozzá különféle édesítőszereket, hogy csökkentsék a keserűséget. Ezekben a cukros édesítőszerekben, krémesítőkben, szirupokban lévő cukortartalom gyorsan felszívódik, ám később hozzájárulhat a kávéfogyasztás álmosító mellékhatásaihoz.

„Attól függően, hogy az emberek mit adnak a kávéjukhoz, az általuk választott édesítőszer vagy vércukor-hullámvasútra küldi őket, vagy nem” – mondja Jenna Volpe, dietetikus és gyógynövényszakértő.

Idézőjel ikon

„Ez gyakran úgy néz ki, mint egy gyors energiarobbanás, amit egy napközbeni zuhanás követ.”

A Cleveland Klinika szerint a kávéban lévő cukor befolyásolja az inzulinszintet is, így az ember kimerültnek érezheti magát, amikor vércukorszintje zuhan.

Idézőjel ikon

„A kávéban lévő felesleges cukor felesleges inzulin felszabadulását okozza, és az inzulin csökkenti a glükózszintet”

– mondja Mehak Naem, regisztrált dietetikus-táplálkozási szakértő. „Ha a glükózszint csökken, fáradtnak és álmosnak fogod érezni magad” – folytatta.

2. Felszabadítja az aminosav-adenozint 

A Journal of Alzheimer's Disease egyik áttekintése szerint a kávé serkentő hatása nagyrészt annak köszönhető, hogy hogyan kötődik az adenozin receptorokhoz. Az adenozin egy aminosav, amely nélkülözhetetlen az alváshoz.

Fotó: A szakértő szerint nem is olyan nagy baj a tejszín Vera Livchak / Getty Images Hungary

„A legtöbb ember kezdetben gyors energialöketet kap a koffeintartalmú kávé fogyasztása után, de ha észreveszik, hogy a kávéfogyasztás azonnali fáradtságot okoz, valószínűleg adenozin felszabadulását tapasztalják az agyban” – mondja Volpe.

„A koffein kezdetben blokkolja az adenozin receptorokat, ami átmeneti energia- és éberségérzetet vált ki. Amikor a koffein metabolizálódik, előfordulhat, hogy egyesek egyszerre adenozinrohamot tapasztalnak” – folytatta a szakember.

3. Üres gyomorra iszod

Ha kihagyod a reggelit, valószínűleg éhgyomorra iszod a kávét.

Az éhgyomorra ivott kávé jelentősen rontja a vércukorszint-szabályozást a British Journal of Nutrition 2020. júniusi tanulmánya szerint A Mayo Klinika szerint egy étkezés, például a reggeli beiktatása a kávé fogyasztása előtt megelőzheti az erős fáradtság tünetével járó alacsony vércukorszintet.

De akkor mit kellene tenni?

A megnövekedett energiaszint ígérete sok reggeli kávérituálé hajtóereje. Ha az ellenkező hatást – kávéivás utáni fáradtságot – tapasztalsz, próbáld meg bevezetni a következő változtatásokat, így a kávé inkább felélénkít majd, mint elaltat.

Ha az ember lemond a kávéban lévő cukortartalmú édesítőszerekről, akkor elkerülhető a cukor okozta későbbi fáradtság veszélye.

Használj alacsonyabb glikémiás értékkel rendelkező édesítőszert, vagy hagyd ki a cukrot. A Linus Pauling Institute szerint az asztali cukor glikémiás indexe (GI) 63. Ez közepes GI-nek számít. A magas GI-vel rendelkező ételek fogyasztása a vércukorszint hirtelen emelkedésével jár, ami gyorsan csökken.

Volpe szerint az alacsonyabb glikémiás édesítőszer, például a stevia vagy a kókuszcukor – vagy akár édesítőszer nélküli kávé – választása sokat segíthet a napi vércukorszint-emelkedés és -összeomlás csökkentésében vagy megelőzésében.

Kortyolj kávét étkezés közben, vagy utána. Ha valaki éhgyomorra iszik kávét, az ronthatja a vércukorszint szabályozását, ami akár álmosságot is okozhat. Ennek egyik ellenszere az, hogy a reggeli vagy más étkezés mellé isszuk meg reggeli latténkat.

„Igyuk a kávét étellel, lehetőleg egy kis fehérjével és egy kis zsírral. A zsír és a fehérje egyaránt tompíthatja a vércukorszint emelkedését. Így a szénhidrátok fokozatosan bejutnak a véráramba, hogy megakadályozzák, hogy a szint később túl alacsonyra csökkenjen, így tartósabb energiát ad majd reggeli italunk” – javasolja Ayoob lényegében azt, hogy a fekete helyett lattét igyunk, például egy adag cukormentes habbal.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ez a kastély ihlette Shakespeare Hamletjének ikonikus helyszínét: ma már a világörökség része

William Shakespeare leghíresebb drámájának, a Hamletnek baljós és intrikákkal teli helyszíne, Elsinore vára nem a képzelet szüleménye. A dániai Helsingør partjainál fekvő, ma már UNESCO világörökségi védelmet élvező Kronborg-kastély ihlette a darabot. A monumentális reneszánsz erődítmény egykor Európa egyik leggazdagabb és legfélelmetesebb helye volt, amely a tengerszoroson átmenő hajók megvámolásából gazdagodott meg. De hogyan jutott el a dán luxusvár híre a Londonban alkotó Shakespeare-hez, és milyen sötét titkokat rejtenek a kazamatái a mai napig?

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.