Ezt csináld 40 fölött a szebb alakért és jó hangulatért

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevesen ismerik, pedig a tai chi mindig is egyike volt azoknak a mozgásformáknak, melyeket a keleti orvosok előszeretettel ajánlottak, mert kímélő módon segíti a testi és a szellemi egészséget. Már kutatásokkal is igazolták ennek a harcművészeti formának a létjogosultságát, lássuk, miért érdemes belefognod!

A keleti orvoslás, egészségmegőrzés fura sportja nem csak megalkotói szerint hatékony. Korábban a Harvard Egyetem tanulmányában krónikus szívbetegséggel küzdő pácienseket figyeltek meg 12 héten keresztül. Az egyik csoport kezelésének egy tai chi program is részét képezte, és az eredmények rávilágítottak, hogy a kontrollcsoporttal szemben a tai chi gyakorlatokat végzők eredményei jelentős javulást mutattak egészségi állapotukban. A résztvevők arról számoltak be, hogy a tai chi nemcsak az izomerejüket és rugalmasságukat javította, de a szívüknek is jót tett.

11 mód, ahogyan a tai chi jótékony hatással lehet az egészségre

A tai chi tehát egy olyan mozgásforma, amely egyes harcművészeteken alapul, lassú mozdulatok és mély lélegzetvételek kombinációját foglalja magába. A tai chi számos fizikai és akár érzelmi előnnyel is rendelkezik: ezek közé tartozik a szorongás és a depressziós tünetek csökkenése is. Mindezeken túl segíthet bizonyos krónikus betegségek tüneteinek kezelésében is. Lássuk, mi az, amit már a tudomány is bizonyított róla!

1. Csökkenti a stresszt

A tai chi egyik fő előnye, hogy képes csökkenteni a stresszt és a szorongást.

2018-ban egy tanulmány során összehasonlították a tai chi stressz okozta szorongásra gyakorolt hatását a hagyományos testmozgással. A kutatók úgy találták, hogy a tai chi ugyanolyan előnyökkel jár a stressz okozta szorongás kezelésében, mint a testmozgás. Mivel a tai chi magában foglalja a meditációt és a koncentrált légzést is, a kutatók megjegyezték, hogy emiatt ez a mozgásforma stressz és a szorongás csökkentésében jobb is lehet, mint a többi edzésforma.

2. Javítja a hangulatodat

A tai chi segíthet javítani a hangulatot, ha depressziós vagy, vagy szorongsz. Egyes kutatások szerint a tai chi rendszeres gyakorlása csökkentheti a szorongás és a depresszió tüneteit, mivel a lassú, tudatos légzések és mozgások pozitív hatással vannak az idegrendszerre és a hangulatszabályozó hormonokra.

Fotó: Erre is lesz energiád Graiki / Getty Images Hungary

3. Segít, hogy jobban aludj

A tai chi rendszeres gyakorlása segíthet a pihentető alvásban. 

Egy tanulmány során szorongással élő fiatal felnőtteket követtek, miután hetente két tai chi órát írtak elő nekik 10 héten keresztül. A résztvevők beszámolói alapján a tai chit gyakorlók jelentős javulást tapasztaltak alvásminőségükben a kontrollcsoporthoz képest. Ugyanez a csoport szorongásos tüneteik csökkenését is tapasztalta.

4. Még a tökéletes súly elérésében is segíthet

A tai chi rendszeres gyakorlása fogyáshoz vezethet. Egy tanulmány nyomon követte a súlyváltozásokat egy felnőttcsoportban olyan emberek között, akik hetente ötször 45 percig gyakorolták a tai chit. A 12. hét végén ezek a felnőttek valamivel több mint egy kilót fogytak anélkül, hogy további életmódbeli változtatásokat hajtottak volna végre.

5. Jobb lesz a memóriád

A tai chi javíthatja a kognitív károsodásban szenvedő idősebb felnőttek gondolkodását. Még pontosabban, a tai chi segíthet javítani a memóriát és a végrehajtó funkciókat, mint például a koncentráció és az összetett feladatok elvégzése.

Így néz ki messziről
Fotó: Mike Powell / Getty Images Hungary

6. Jobb koordinációt biztosít

A tai chi segíthet javítani az egyensúlyt és motoros funkciókat, valamint mérsékeli az eleséstől való félelmet az idősebb felnőtteknél. Csökkentheti a tényleges eséseket is már 8 hét edzés után, amitől javul a biztonságérzet és az életminőség. 

7. Egyes betegségek kiegészítő gyógymódja lehet

A tai chi kiegészítheti a hagyományos módszereket bizonyos krónikus betegségek kezelésében.

Kutatások szerint a tai chi következetes gyakorlása egyes embereknél csökkentheti a fibromyalgia tüneteit. A vizsgálatban részt vevők, akik 52 hétig gyakorolták a tai chit, nagyobb javulást mutattak a fibromyalgiával összefüggő tüneteik között, mint az aerobikot gyakorló résztvevők. 

8. Javítja a krónikus obstruktív tüdőbetegség tüneteit

A tai chi javíthatja a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) egyes tüneteit. Egy kutatás során COPD-vel élő emberek 12 hétig gyakorolták a tai chit. A vizsgálat végén javult a testmozgási képességük, és általános javulásról számoltak be életminőségükben.

9. A Parkinson-kórosoknak is reményt adhat

Egy 195 résztvevővel végzett vizsgálatban kiderült, hogy a tai chi rendszeres gyakorlása csökkenti a Parkinson-kórban szenvedők elesésének számát. A tai chi segíthet a lábak erejének és általános egyensúlyának növelésében is.

10. Még a szíved is hálás lesz érte

A tai chi a mérsékelt testmozgás biztonságos formája, amelyet szívkoszorúér-betegség esetén kipróbálhatsz.

Ennyi mindenben segíti a szervezetedet:

  • növeli a fizikai aktivitást
  • segít súlyt veszteni
  • javítja az életminőséget

11. A fájdalom is csökken, ha rendszeresen gyakorlod

Egy kisebb tanulmány során15 rheumatoid arthritisben szenvedő résztvevő gyakorolta a tai chit 12 héten keresztül. A vizsgálat végén a résztvevők kevesebb fájdalomról, valamint jobb mobilitásról és egyensúlyról számoltak be.

Egy nagyobb, korábbi tanulmány hasonló eredményeket talált térdosteoarthritisben (OA) szenvedő betegeknél is. Ebben a tanulmányban 40 térdízületi gyulladásos résztvevő 60 percnyi tai chit gyakorolt hetente kétszer 12 héten át. A vizsgálatot követően a résztvevők fájdalomcsökkenésről, valamint a mobilitás és az életminőség javulásárólszámoltak be.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.