Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Van, akit halálra rémít, ha szembedicsérik, hiába készült róla rengeteg kutatás, mennyire jó hatása van a dicséretnek. A szakértő megmagyarázza, mi az a 3 ok, amely ennek kialakulásáért felelős.
Mindenki szereti, ha megdicsérik, nem? Nos, a helyzet az, hogy nem feltétlenül. Bizonyára te is kerültél már olyan helyzetbe, de mindenesetre láttál már olyat, aki a dicsérő szavak hatására inkább szorongani kezdett ahelyett, hogy boldog mosoly terült volna szét az arcán. Sok mindentől függhet, hogy valakit miért hoz zavarba vagy kellemetlen helyzetbe, ha megdicsérik: a jelenséget Joachim I. Krueger pszichológusprofesszor 3 okra vezeti vissza.
A dicséret általános hatásai
Ahogyan arról korábban írtunk, a dicséretnek nagy hatása van az emberekre, de nem mindegy, hogy gyerekeink felé miként közvetítjük elismerésünket, ugyanis nem minden szép szó épít, van, ami inkább rombol, sőt, önhibáztató, könnyen feladó magatartást is eredményezhet egy gyereknél, ha nem a megfelelő módon dicsérjük.
A törődés kimutatására is alkalmas a dicséret, de a kutatók szerint ennél többre képes: jobb közérzetet és boldogságot okoz a bók adójának és kapójának is, kölcsönösségre sarkall, a munka egyik legjobb motivációs eszköze, aktiválja agyunk jutalomközpontját, és általában véve javítja az emberi kapcsolatokat.
Viszont felmerül a kérdés, hogy ha alapvetően ennyire sok jó hatása van a dicséretnek, és a legtöbb embernek boldogságot okoz, mégis miért rándul össze néhány ember arca, és kezd el feszengeni, ha szép szavakat intéznek felé? Krueger szerint három fő tényező lehet felelős ezért.
1. A személyiségfaktor
A szociális szorongás egyik formája, ha valaki fél a pozitív megítéléstől, azaz a dicsérettől. Tulajdonképpen nem is maguktól a szavaktól érzik kellemetlenül magukat, hanem a mögöttes vélt tartalomtól, ugyanis azt gondolják, hogy a jövőben magasabb elvárásokat fognak támasztani velük szemben a jó teljesítményük miatt, amire viszont nem érzik képesnek magukat, vagy csak nem akarják azt a vélt magasabb szintet teljesíteni.
A szociális megítélés ugyanannyira fontos az emberek számára, mint a szex vagy a pénz,
így nem csoda, ha ennek kapcsán valakiben félelem üti fel a fejét, tehát a társadalmi hierarchiában betöltött szerep változásának gondolata is feszültséget idézhet elő.
Hogy elkerüljék a számukra kínos dicséreteket, a pozitív megítéléstől szorongók akár úgy is dönthetnek, hogy az a legbiztosabb, ha elhagyják a tett helyszínét, így bojkottálva a megdicsérést. Mások inkább alázatossággal próbálják elhárítani a dicséreteket, például bocsánatot kérnek az eredményükért, lesütik a szemüket, vagy külső körülményeknek tulajdonítják a sikert. Ezek az emberek általában negatívabb önértékeléssel és önegyüttérzéssel rendelkeznek, legszívesebben kimaradnának minden olyan helyzetből, amely szociálisan láthatóvá tenné őket.
2. A kultúrafaktor
Két csoportra lehet osztani a különböző kultúrákat aszerint, hogy inkább az individualizmust támogatják, vagy a kollektivista gondolkodásmód jellemző rájuk. Például az Egyesült Államok mintapéldája az individualista kultúrának, ahol fontos az önellátásra való képesség, az önbecsülés és az önérvényesítés. A kollektivista kultúráknál nagyobb a változatosság a csoporton belül, főleg abban, hogy mennyire támaszkodnak a társadalmi hierarchiákra, és hogy miként érvényesítik azokat. A japánok például a szégyenérzetet használják társadalmi szabályozóként, és az ilyen típusú rendszerek gyakorlatilag kitermelik magukból a pozitív megítéléstől szorongó embereket, mivel a dicséret felbomlasztja a társadalom fő szervező eszközét, a szégyenérzetet, a túl sok dicséret pedig még inkább.
3. Az öndicséreti faktor
Azoknak, akiket nem köt a dicsérettől való félelem, könnyen átlendülhetnek a ló túloldalára. Nehéz megtalálni az arany középutat a dicséret és a dicsekvés okozta rossz érzések között, az előbbi az egyént, a második a társaságot sújtja. Krueger szerint az askenázi zsidó kultúra összetett zsenialitása, hogy egyszerre ösztönzi az öngúnyt és az önreklámozást is. Azokban a kultúrákban, amelyek elvárják az önreklámozást és az önérvényesítést, szárnyalni tudnak azok, akik természetesen alkalmazzák ezeket, amennyiben nemcsak szájhősök, hanem alá is tudják támasztani tettekkel mondandójukat, ellenkező esetben kínos helyzetek jöhetnek létre.
Természetesen Krueger három fő indoka mellett ezernyi egyéni oka lehet annak, ha valaki nem viseli jól, ha megdicsérik. Megannyi különböző életút létezik, és rengeteg sajátos külső hatás ér minket ezalatt. Mindenesetre, ha nincs olyan esemény a múltadban, amelyre vissza tudnád vezetni, hogy te sem bírod a dicséretet, akkor lehetséges, hogy érdemes elgondolkodnod azon, hogy esetleg Krueger egyik oka állhat-e a háttérben.
