Dalí felesége féltékenységből tüntette el Lorca Dalínak írt szerelmes leveleit?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 20. század elején Madridban pár különc egyetemista sajátos világlátása és sokoldalú tehetsége mély barátságokat és túlfűtött szerelmeket szült. De míg Dalíból hosszú életén át ünnepelt sztár lett, a szintén zseniális Lorcát 38 évesen agyonlőtték, és máig ismeretlen tömegsírban hever. A két fiatal zseni éveken át tartó viszonyáról levelezésükből is tudni, melyet a festőművész későbbi felesége, az egyesek szerint szexmániás és pénzsóvár Gala féltékenységből imitt-amott megcsonkított.

Dalí és Lorca még egyetemistaként kötöttek barátságot a spanyol fővárosban. Federico García Lorca sokoldalú fiatalember volt, nyitott a zenére, tehetséges a festészetben, kiemelkedő intellektus, de leginkább az irodalomban látszott kibontakozni. Már ifjúkorában értekezéseket és verseket ír. 

Ugyanakkor alig 20 évesen már egyre depressziósabb, nem utolsósorban rejtegetett homoszexualitása miatt.

21 évesen már megjelenik első verseskötete. Érzékeny lelke fogékony a perifériára szorultak védelmére, „megénekli” a cigányok életét, s ezzel kiáll egyenjogúságuk mellett, ahogy az amerikai feketékért is.

Salvador Dalí betegesen vékony, zárkózott, tehetséges festőművészjelölt, különc zseni. Észleli, hogy nem közömbös a tehetséges Lorcának, akinek intellektusához maga is szeretne felnőni. 1923 és 1936 között viharos kapcsolat fűzi össze a két ifjú polihisztort. Viszonyukról fennmaradt egy levelezés, számos fotográfia, de készült róla mozifilm is.

A fiatalok Cadaquesben Dalíéknál
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

A fennmaradt levelek azonban feltűnően aránytalan mennyiségben állnak rendelkezésre.
A festőművész által a költőnek írt levelek közül mintegy negyven levél került elő, míg Lorca által Dalínak írt levélből összesen alig hét maradt fenn. Víctor Fernández, az archív leveleket gondozó és összerendező újságíró, aki a témával behatóan foglalkozott, úgy véli, a nők az okozói annak, hogy a levélgyűjtemény hiányos. Egészen pontosan: két nő. Az egyik feltehetően Dalí lánytestvére, Ana María Dalí, aki a spanyol polgárháború után igyekezett pénzzé tenni, amit csak tudott, és vélhetően néhány levél is erre a sorsa jutott. A másik nő, Gala Dalí, Salvador Dalí felesége, múzsája, menedzsere, mecénása, tanácsadója, barátja és életének egyik legmeghatározóbb alakja, a festőművésznél idősebb, orosz származású asszony.

Az biztos, hogy Dalí és Gala kölcsönösen tisztelték egymást, és mindkettő felnézett a másikra
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Gala Dalí

Gala az Orosz Birodalomban született, Moszkvában tanítónőként dolgozott, majd értelmiségi családja révén tuberkulózisát Svájcban kezeltette. Ott megismerkedett Paul Éluard-ral tizenhét évesen, akivel néhány évvel később Párizsban házasságot is kötött. Egy gyermekük született, Cécile, de Gala nem szeretett anya lenni, és nem is volt jó ebben a szerepben. Gala sok művészt inspirált, és a kibontakozóban lévő szürrealizmus számos alakjára volt hatással. 1929-ben férjével együtt tettek látogatást Spanyolországban, az ifjú, alig ismert festőművésznél, Salvador Dalínál. A szúrós tekintetű, apja pénzéből élő, feminin megjelenésű, depresszióra hajlamos fiatalember és a férjezett asszony között hamar románc szövődött, amely Gala és Paul házasságának felbomlása után, hosszú évtizedeken át tartó, elválaszthatatlan kötelékké alakult.

A Gala-jelenség 

Gala személye sokakban kételyeket szül: rossz anya, lányát és férjét elhagyja egy másik férfiért, aki nála jóval fiatalabb, vonzalmai vitatottak, presztízse és jövőképe csekély. Gala nagyvilági életre és jómódra vágyik.

Okos, bölcs, intelligens és kulturált asszony hírében is állt ugyanakkor, aki tudta, hogyan formáljon a gyenge és félszeg Salvadorból világhírű művészt.

Így, bár Salvador spanyolul 'megmentő'-t jelent, valójában Gala volt az, aki megmentette Dalít, és múzsájaként, valamint menedzsereként a halhatatlanok sorába emelte. Dalí tisztában volt azzal, mit köszönhet Galának, bálványozta, csodálta, és követte vakon.

Lorca szálka volt Gala szemében, és Lorcának sem volt ínyére Dalí házassága
Fotó: Culture Club / Getty Images Hungary

Gala lehetett az is, aki Lorca számos levelét megsemmisítette, vagy azokból egyszerűen bizonyos részeket ollóval kivágott. Lorca ugyanis azok közé tartozott, aki nem nézte túl jó szemmel Gala ténykedéseit. Ennek többször hangot is adott, és talán féltékeny is volt rá. 

Az óriási szimbiózisban élő Gala és Dalí otthonában Lorca egyike lett a kevés felkavaró témának, az egység összhangját megbontó névnek.

A költő papírjai között pedig rábukkantak egy feljegyzésre, amelyen csak annyi áll: nem szeretem Galát. Lorcát a spanyol polgárháborúban 1936-ban agyonlőtték nézeteiért, és egy ismeretlen tömegsírban nyugszik azóta, Gala pedig feltehetően szelektált egy kicsit a levelek között, és amelyik nem volt számára kompromittáló, azt megtartotta.

A felvétel 2 évvel Gala halála előtt készült
Fotó: Bertrand Rindoff Petroff / Getty Images Hungary

Az asszony 1982-es halálát Dalí néhány évvel élte túl. A festőt utolsó útja a gyökereihez vezette felesége halála után, oda, ahol Lorcával is megismerkedett, s ahol utolsó kivehető szavai ezek voltak: „Barátom, Lorca”.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.