Az állandóan panaszkodó emberek nem magukat, téged betegítenek meg

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Meg tudnád állni panaszkodás nélkül egy teljes hónapig? A kutatások szerint egy átlagos beszélgetés során percenként körülbelül egyszer elhagyja panasz a szánkat. De mind ismerünk olyan embert, aki csak ront a statisztikán, és állandóan sopánkodik. Ha megfigyeljük, őket sem sújtja jobban a sors, inkább egy ismétlődő mintába ragadtak bele.

Az ilyen emberek a figyelmet keresik, és azáltal a szimpátiát próbálják kivívni. Tehát ha ennek megfelelően reagálunk, és figyelmet szentelünk nekik, akkor ez a mintájuk soha nem fog megtörni. Sőt, annyira belelendülnek, hogy egy idő után már kellemetlen lesz a társaságuk.

A továbbiakban arról olvashatsz, hogy milyen hatással van a szellemi és testi egészségedre egy ilyen ember közelsége, és hogy milyen lépésekkel tudsz javítani a kapcsolatotokon.

Miért panaszkodunk?

A panaszkodás teljesen természetes része az életünknek. 

„Semmi sem köti össze az embereket erősebben, mint a közutálat”

Erős idézet ez Trevor Blake-től, a Three Simple Steps (Három egyszerű lépés) című könyv szerzőjétől. „A legkönnyebben negatív dolgokról kommunikálunk, és általuk erősítjük kapcsolatainkat.”

Az evolúció a ludas ebben is, alapvetően önvédelemből vagyunk képesek a negatívumokra jobban odafigyelni – magyarázza Jon Gordon, a The No Complaining Rule (A panaszkodás tilalma) című könyv szerzője. „Minél inkább kiderül számunkra, hogy valami árthat nekünk, vagy akár a vesztünket okozhatja, annál erősebbre kapcsol a védekezésünk ellene.”

De ennek természetesen ára van. Amikor panaszkodunk, az agyunk stresszhormonokat szabadít fel, amelyek károsítják a problémamegoldásra és más kognitív funkciókra használt területek idegi kapcsolatait. Ez történik akkor is, amikor valaki más morgolódását hallgatjuk. „Ez majdnem olyan, mint a passzív dohányzás. Ahogyan a dohányzást is betiltották a legtöbb irodában, a panaszkodást is be kellene tiltani a közösségi terekben” – mondja Gordon. 

Ez mondjuk, kicsit durván hangzik, mert még ha minden tökéletesen alakul is az életükben, előfordulnak apró, bosszantó dolgok. Ugyanakkor mindenkinek lehetnek nehéz pillanatai, ezeket ugyanúgy ki kell fejezni, fel kell tudni közösen dolgozni, mint az örömteli pillanatokat. Viszont ha valaki állandóan panaszkodik, az teljesen más tészta. Elsőre talán ártalmatlannak tűnik az egész, azonban egy idő után frusztrálttá válunk tőle, és hamarosan azon kapjuk magunkat, hogy képtelenek vagyunk kiszabadulni a mérgező környezetből.

Krónikus panaszkodóknak az olyan embereket nevezzük, akik mindig ugyanazon a problémán rágódnak
Fotó: Voyagerix / Getty Images Hungary

Senki sem önszántából lesz negatív ember. Egyszerűen csak nem veszi észre, hogy ha nem uralkodik az érzelmein, a negatív érzelmek hangoztatása lassan szokásként beépül a beszélgetéseibe, és a személyiségjegyévé válik: ő lesz a zsörtölődő, elégedetlenkedő, grumpy ismerős. Az ilyen emberek környezetében lenni mentálisan végtelenül fárasztó, ugyanakkor a fizikai egészségünkre is hatással van.

Nagy kockázatot jelent az, ha valakinek a környezetében egy ilyen ember él, mégpedig azért, mert hajlamosak vagyunk átvenni egymástól bizonyos viselkedési mintákat. Ezért is mondják, hogy az időnket próbáljuk jó társaságban tölteni. Ha tehát olyan emberrel élsz együtt, aki állandóan panaszkodik, előfordulhat, hogy a barátaid elkezdenek eltávolodni tőled a kellemetlen társad miatt, vagy éppenséggel miattad, mert már te is átvetted a zsörtölődő szokást.

Mit csináljak, ha folyton panaszkodik?

Segíteni csak értő, tudatos beszélgetéssel lehet, ehhez pedig először alaposan meg kell figyelned a másik viselkedését. Fontos, hogy jó hallgatóság legyél, és ne gerjeszd a másik haragvását. Ehelyett inkább reagálj semlegesen vagy pozitívabban, így hosszú távon kiegyensúlyozod a beszélgetés hangulatát, és mindkettőtöknek segítesz, ahelyett, hogy a társadat még inkább belehergelnéd egy negatív spirálba.

Hagyd, hogy kiventilálja a mérgét, de miután végzett, ne add hozzá a negatív érzelmeidet az ő nyomorúságához. A felemelés többet segít, mint gondolnád. A jó kommunikáció mindig kettőtökön múlik. 

Egy másik gyakori taktika, amit alkalmazhatsz, hogy leveszed a terhet a másik válláról. Ehhez csupán azt kell elérned, hogy bármi, amivel nem elégedett, és a körülményeket hibáztatja miatta, inkább egy olyan helyzetté váljon, amelyben döntést hozhat. Próbáld úgy újrafogalmazni a helyzetet, hogy egyértelműen kirajzolódjon a döntéshelyzet, azaz keretezd át számára a kényszerhelyzetről alkotott képét. Így azt fogja a társad érezni, van kiút, ahelyett, hogy tovább súlyosbítanátok a negatív hozzáállását. Erősítsd meg benne azt, hogy lehetősége van döntést hozni, ezáltal kikerülni a kényszer terhe alól.

Emlékeztetheted a panaszkodó társadat, hogy figyeljen az apró pozitívumokra is, amelyekért hálásak lehetünk mind, és igenis mondogathatod, hogy próbálja nem a negatív oldalát látni a dolgoknak. Minél többször átélitek ezeket a szituációkat, lassan rutinszerűvé válnak, így könnyen tudod segíteni a panaszkodásba ragadt embereket magad körül. Azok pedig, akik egyszer sem gondolkoznak el azon, hogy te milyen javaslatokat teszel, csak hajtogatják a magukét, valószínűleg úgyis keresnek helyetted egy panaszkodásra alkalmasabb társat. Értük talán nem is kár.

Vagyis összefoglalva: toxikus megnyilvánulásoktól mentes élet ugyan nem létezik, de mindig kontrollálhatod életedben a jelenlétüket, ezzel megelőzve azt, hogy túlságosan elfajuljanak, és megbetegítsenek téged is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.