Meg tudnád állni panaszkodás nélkül egy teljes hónapig? A kutatások szerint egy átlagos beszélgetés során percenként körülbelül egyszer elhagyja panasz a szánkat. De mind ismerünk olyan embert, aki csak ront a statisztikán, és állandóan sopánkodik. Ha megfigyeljük, őket sem sújtja jobban a sors, inkább egy ismétlődő mintába ragadtak bele.
„A fiatalok nem tudnak viselkedni, modortalanok, lusták, nincs jövőképük, és mennyire borzalmasan öltözködnek! Bezzeg a mi időnkben…” – számtalanszor hallhatunk hasonló mondatokat az idősebb nemzedékek szájából, akik előszeretettel szapulják a „semmire sem jó” ifjúságot. Azt hitetnénk, csak a mai Y és Z generációval „van baj”, pedig a „probléma” több ezer éves: már az ókori Görögországban felrótták a fiataloknak léhaságukat, de a középkorban és az újkorban is bőven kaptak a fejükre a „semmirekellő” fiúk és lányok.
Igen, tudjuk. A „hogy vagy” már nálunk is szinte csak köszönés, ritkábban látott ismerősökkel való véletlen összefutás esetén különösen. Mit vár valójában a kérdező? És mi miért úgy válaszolunk, ahogy?
Időnként mindenki szokott panaszkodni, de vannak, akik megállás nélkül elégedetlenkednek vagy sajnáltatják magukat. Hogyan lesz valakiből krónikus méltatlankodó? És mit tehet azért, hogy leszokjon a non-stop panaszkodásról?
Ne osztogasson tanácsokat, ne is vigasztalja a krónikus panaszkodókat, azzal csak olajat önt a tűzre. És hogy mit lehet? A szakértők megmondják.
A munkatársak kölcsönös panaszkodása összehozhatja a csapatot. Ehhez viszont tudni kell jól csinálni.
Újév óta csak lebomló anyagból készült szatyrot szabad adni az olasz üzletekben. A vásárlók a jelek szerint folyamatosan panaszkodnak az új szabályra.
Vannak már appok, amikkel simán leszokhat a körömrágásról, a halogatásról, a cigiről, vagy akár az eszetlen vásárolgatásról is. De tényleg?!
Fontos, hogyha panaszkodásba kezdünk, a megfelelő módon tegyük azt, ne nyeljük le a sérelmeinket, de ne is reagáljunk szükségtelen dühkitörésekkel.
