Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Manapság a kapunyitási pánik is figyelmet kapott a kapuzárási pánik mellett. A huszonéves korosztály számára a kezdet ugyanakkora probléma, mint az idősebb korosztály számára a kapuzárás félelmei. Nehéz a huszonéveseknek úgy megtalálni a legjobb karriert, társat, és megteremteni a lehető legjobb pénzügyi helyzetet 30 éves korukig, hogy közben még nem biztosak abban, a számukra megfelelő életúton járnak-e.
Elvileg már körülbelül 16 évesen el kellene tudni dönteni, ki mivel akar majd foglalkozni felnőttként, hiszen ekkor kell kiválasztani, milyen tantárgyakból akar emelt óraszámban tanulni az érettségire készülve az ember az elkövetkező két évben. De legkésőbb az érettségi előtt már aztán igazán illik tudni 18 évesen, hogy milyen egyetemre akar jelentkezni és milyen munkát képzel el magának az épphogy csak felnőtt diák.
Azonban az élet realitása az, hogy sokan az egyetem befejeztével és a munkába állás megkezdésével döbbennek rá huszonévesen arra, hogy valójában fogalmuk sincs, mihez akarnak kezdeni az életükkel. De most már aztán ideje csipkedni magukat, hiszen 30 éves korára már illik sikeres, megállapodott, érett felnőtté válniuk, és különben is, a szüleik ugyanennyi idősen már rég szülők voltak, és abban az állásban dolgoztak, amiben azóta is, vagy maximum egyszer váltottak szakmát azóta.
A rajtpisztoly eldördült, az óra már elindult, csak éppen az nem világos, hogy merre kellene futni – és különben is, kik vagyunk mi valójában, és biztos, hogy ebben a versenyszámban akarunk indulni, nem pedig valamelyik másikban?
Caroline Beaton két cikket is írt a Psychology Todaynek a kapunyitási pánik kapcsán, és hogy miként lehet kikeveredni belőle. Most ennek a két cikknek az egyvelegét szeretnénk bemutatni.
Identitáskereső kérdések stabilitás helyett
Sok huszonévest érint a kapunyitási pánik: egy pár évvel ezelőtti brit felmérés alapján a megkérdezettek közül a férfiak 39 százaléka és a nők 49 százaléka számolt be arról, hogy húszas éveikben krízist éltek meg: hamisságnak tűnt minden, még mindig gyereknek érezték magukat koruk ellenére.
A kapunyitási pánik elveszettségérzetet jelent elsődlegesen, ami miatt a huszonévesek gyakran indulnak el különböző irányokba, gyakran váltanak munkát és párkapcsolatot. A mai huszonévesek többet szenvednek, mint a korábbi generációk huszonévesei néhány 2015-ös tanulmány szerint. Negatívabb gondolatok jellemzik őket, egy köztes állapotba rekedve érzik magukat. A depresszió átlagéletkora a 40-50 éves korról a húszas korosztályra csúszott le. Leghőbb vágyuk az lenne, hogy sikerüljön már megállapodniuk, sikerüljön meghozniuk a jó döntéseket életükkel kapcsolatban, és hogy az elkövetkezendő 50 évre előre legyen egy karriertervezetük.
A megállapodottság helyett azonban munkahelyről munkahelyre váltanak. Ez részben annak tudható be, hogy azok a fontos identitáskérdések, amelyek korábban a 12–18 éves korszakra voltak jellemzőek, kitolódtak a posztdiplomás és premunkahelyi időszakra, körülbelül 25 évesen. Olyan kérdésekre kell választ adniuk maguknak a huszonéveseknek, mint például „Ki vagyok én?”, „Kivé válhatok?” és „Mit jelentek én a világnak?”, amelyekre a korábbi generációk 18 éves korukra már választ adtak. Míg az élet vége felé közeledve az a kérdés válik a legfontosabbá, hogy „Vajon rendben van-e, hogy olyan emberek voltunk, amilyenek?”, addig a húszas években az a kérdés válik sürgető fontosságúvá, hogy „Vajon rendben van-e, hogy olyan emberekké váljunk, mint amilyenek lenni szeretnénk?”
A kapunyitási pánik – problémák és megoldási lehetőségek
A kapunyitási pánik a kapuzárási pánikkal ellentétben nem egy fontos életesemény hatására indul be, hanem a derült égből csap le a huszonévesekre. Legnagyobb frusztrációik, hogy nincsenek céljaik, vagy ha vannak, azok nem realisztikusak, illetve hogy úgy érzik, nincs is életük, pedig nem szeretnének megbánásokkal együtt élni egész hátralevő életükben.
Egy pár évvel ezelőtti brit felmérés alapján 1000 fiatal 86 százaléka érezte a rájuk nehezedő nyomást, hogy harmincéves korukra sikeresek legyenek a karrierjükben, a pénzügyeikben és a párkapcsolatukban is.
A kapunyitási pánikban szenvedők nem érzik azt, hogy egyértelmű szerepük lenne a világban, és az identitásukat sem érzik megkérdőjelezhetetlennek. Általában azzal zárul a kapunyitási pánik, hogy a fiatalok végül döntenek arról, milyen irányba szeretnének továbbhaladni az életben. Azonban az odavezető út nem egyszerű. Beaton az alábbiakat javasolja a kapunyitási pánik hátrahagyására:
1. Ne hallgass az újtól való félelmedre és kövesd vakon azt az utat, amelyre már ráléptél, de amelyen nem szeretnél valójában végigmenni. Merj új utat választani magadnak.
2. Érdemes nyugton maradni egy pillanatra, amíg nem sikerül újra felmérnünk a terepet. Hajlamosak vagyunk pánikunkban összevissza rohangászni. Ne kezdj el gyorsabban rohanni, ha elvesztél.
3. Könnyű elveszni azt vizslatva, kortársaink mivel foglalkoznak, és azon szorongva, hogy még nem ott tartunk az életben, „ahol tartanunk kellene”. Válaszold meg magadnak inkább a következő kérdéseket, hogy megtaláld a hivatásodat: Mi áll a rendelkezésemre? Miben vagyok jó? Mire van szüksége a világnak?
4. Tűzz ki magadnak egy célt, és tervezd meg, mit és mikor akarsz csinálni ahhoz, hogy elérd ezt a célt, ha már sikerült megválaszolnod az előző kérdéseket. Írd le konkrétumokban, mit kell tenned ezért, és haladj módszeresen ezen a listán, hogy elkerüld az önszabotázst.
5. Ne keress kifogásokat, vágj bele. Kutatások szerint meghatározza a karriered menetét az, hogy hogyan beszélsz magadhoz, mit nézel ki magadból. A hozzáállás nagyban befolyásolja a sikerességet is: egy kutatás azt találta, hogy akik abban hisznek, hogy a megtett erőfeszítéseken inkább múlik az intelligencia, mint a genetikai adottságokon, azok hatékonyabban és figyelmesebben teljesítettek egy teszten hibázások után is, mint akik a genetikában hittek jobban.
Kalandra fel!
Elsőre hirtelen túl megterhelőnek tűnhet, hogy életedben először te magad határozd meg a saját utadat, a kamaszkort vagy az egyetemet frissen magad mögött hagyva. Azonban az nyugtasson, hogy a felmérések szerint a kapunyitási pánikon átesett emberek 80 százaléka mondta azt, hogy végső soron a kapunyitási pánik valami pozitív végeredménnyel járt a számukra. Ráadásul, azoknak, akik megtapasztalták a kapunyitási pánikot, jelentősebben kisebb esélyük volt arra, hogy a kapuzárási pánikon is átessenek.
