Idén vajon lesz merszed bekukkantani a szőnyeg alá? Állj bele a párkapcsolati konfliktusba!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nincs ember, aki ne gondolkodna el azon: akkor most így lesz ezután is? Ilyenkor kiderül, hogy megbotlunk-e a szőnyeg alá söpört párkapcsolati problémáinkban, és ha megbotlottunk, akkor annak négykézláb kúszás, vagy talpra állás lesz-e az eredménye. Létezik egy másik megközelítés is: ha szembenézünk a felgyülemlett érzéseinkkel, és megpróbáljuk rendezni azokat társunkkal.

Mondani könnyű, a valóság többnyire az, hogy félünk a járatlan területre merészkedni, ahová nem véletlenül nem keveredtünk eddig. Kívülről is megerősít minket a romantikus szerelmi koncepció egyik alaptézise, miszerint egy boldog párkapcsolatban nincs helye veszekedésnek. Ezt a közösségi médián keresztül sugallt képek is alátámasztják.

Pedig tudományos kutatások sora igazolja, hogy a konfliktuskerülő párokat nagyobb mértékű párkapcsolati stressz és elégedetlenség jellemzi, és ezáltal rosszabb mentális egészség is. Minél inkább próbálják a párok elkerülni a kapcsolatukban felmerülő fontos kérdéseket, annál több harag és neheztelés halmozódhat fel idővel.

Kötődési minták hatása a konfliktuskezelésre

Felnőtt életünk kapcsolódási nehézségei majdnem mindig oda mutatnak vissza, hogyan nevelkedtünk, milyen társas viselkedést sajátítottunk el egészen kiskorunkban. Ha azon kevesek egyike vagy, akinek megtanították, hogy mi az az egészséges önértékelés, valamint azt is, miképp kell úgy hangot adni a saját nézőpontodnak, hogy közben tiszteletben tartod a másikét, akkor valószínűleg fekete öves konfliktusmegoldónak bizonyulsz, és nem is érted, hogy a többieknek ezzel nehézségei adódhatnak.

Mi, a „többiek” pedig vérverejtékes úton kell, hogy kijárjuk a tanulópályát. 

Annie Tanasugarn Miért van szükséged konfliktusra a párkapcsolatban című írásában érdekes kutatási összefüggésekre mutat rá. A párkapcsolati hullámvölgyek általában szélsőségesebbek, ha a partnerek elkerülő vagy szorongó kötődési mintát követnek.

A párkapcsolati elégedettség gyakran múlik a férfiak általános intimitási mintáin, kötődési stílusuk erős hatással van a kapcsolatra, és jelentősen befolyásolja saját és partnerük érzelmi, intellektuális és szabadidős vágyait – és azt, hogy a konfliktusok megoldódnak-e egyáltalán. 

Talán az egyik leggyakrabban előforduló akadály a kapcsolatokban a probléma elkerülése abban a reményben, hogy az majd „csak úgy elmúlik”. Az ilyen megoldást előnyben részesítő fél nem hagy más lehetőséget a partnerének, mint azt, hogy közösen kerüljék el a kínos vagy éppen ünneprontó beszélgetést. Azzal viszont valószínűleg egyikőjük sincs tisztában, hogy a párkapcsolati problémák elkerülése a kapcsolat felbomlásának egyik legnagyobb előrejelzője.

Konfliktus = ártalmas beszélgetés?

Sokak fejében a vitatkozás képe egy olyan kellemetlen élmény, ami nemhogy megoldásra nem vezet, de elmélyíti csak a két fél közötti árkokat. Tartanak attól, hogy az ilyen beszélgetések áthajlanak passzív-agresszív taktikákba, flegmaságba, megszégyenítésbe, és teljes elzárkózáshoz vagy akár verbális bántalmazásoz is vezethetnek. Fontos megérteni, hogy nem minden partnerrel történik ez így. 

Mivel minden kapcsolatban felmerülnek problémák, így annak megismerése, hogy ki hogyan közelíti meg azokat, kulcsfontosságú az egészséges, konstruktív megoldásban való részvételhez. 

5 + 1 indok, ami segít átírni a konfliktusokhoz való hozzáállásodat:

  1. Önismeret: minden problémával való szembenézésnek a velejárója, hogy jobban megismered magad, és ezáltal a legnehezebb helyzetekre is felkészültebben reagálsz.
  2. Empátia: a másik nézőpontjának megismerése és a beleérzés gyakorlása sokkal jobb partnerré tesz, és segít abban, hogy saját magad irányába is elnézőbb, megértőbb legyél.
  3. Régi csontvázak: minél hamarabb rájössz arra, hogy hol vannak az elvarratlan ügyeid, annál hamarabb szabadulhatsz meg tőlük, és nem kezded minden partnerrel ugyanott, ahol az előzővel abbahagytad.
  4. Személyiségfejlődés: nemcsak az empátiás készséged fejlődhet, de az építő jellegű konfliktusos helyzetek támogatnak abban, hogy minél inkább közelíts saját magad legjobb verziójához. A partnerkapcsolatnak egyik legnagyszerűbb hozadéka lehet ez, ne félj kiaknázni ezt a lehetőséget!
  5. Elkerülhetetlenség: 100-ból 100 párkapcsolatban élő azt nyilatkozná, hogy nem lehet megúszni, akkor minek halogatni, nem igaz?!

+1 Tisztelet: a társadat megtiszteled azzal, ha őszintén felvállalod a gondolataidat, ezzel lehetővé teszed neki azt, hogy valóban hozzád kötődjön. Ha a szőnyeg alá söpröd a problémákat, akkor esélyt sem adsz annak, hogy közös erővel próbáljátok megoldani.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.