Minden emberben ott a hazugság – lássuk be, sokszor igen hasznos – képessége, és aki azt állítja, hogy soha nem szokott lódítani, valószínűleg éppen ezzel a kijelentéssel cáfol önmagára. A kisebb füllentések, az igazság nem teljes körű kibontása és a méretes, árulásnak is beillő hazugságok a mindennapi és a közélet részei, ezért nem árt résen lenni.
Több kutatás foglalkozott már azzal, milyen gyakran hazudunk, és bár a szeretjük alapvetően őszinte embernek gondolni magunkat, az igazság az, hogy a legtöbben rendszeresen füllentünk kisebb-nagyobb ügyekben. Egy átlag amerikai például (kutatási adatok szerint) napi kétszer mond olyat, ami nem felel meg a valóságnak, és semmi okunk feltételezni, hogy itthon sokkal kedvezőbbek lennének a számok. Mindez nemcsak saját őszintétlenségünk miatt tanulságos, de elég aggasztó akkor is, ha arra gondolunk, hogy a nagy számok törvénye alapján tuti, hogy nekünk is napi többször hazudnak.
Vajon észrevesszük, amikor nem mondanak igazat nekünk? Van mód arra, hogy különböző kommunikációs jelekből mégis észrevegyük, hogy valami nem oké? Testbeszédszakértők szerint nagyon is, még akkor is, ha a megfigyeléseket és pláne a következtetéseinket mindenképpen fenntartásokkal kell kezelnünk.
Csak óvatosan!
Mielőtt belevágnánk, jöjjön egy kis apró betű: érdekes játék a másik ember metakommunikációs jeleinek fürkészése, de kutatási adatok ide, vizsgálati eredmények amoda, pusztán fizikai jelek alapján nem dönthető el 100 százalékos biztonsággal, hogy valaki hazudik-e, vagy sem. Egyrészt mert ahhoz, hogy a testbeszédet mesteri szinten olvassuk, szakértővé kellene válnunk, ehhez pedig nem elég néhány életmódmagazin cikke. Másrészt pedig, bár a hazugságra vagy bizonytalanságra utaló jelek bizonyos szempontból univerzálisak, azokat egészen másképpen kell értékeljük egy-egy konkrét embernél. Látni fogjuk, hogy a magasba váltó hangszín vagy a beszélgetés közbeni fészkelődés akár árulkodó jel is lehet, igaz ugyanakkor, hogy például a magamfajta rajzfilmhőshangú és egyébként is izgő-mozgó figura esetében nem ezek a jelek ordítanak a leginkább, amikor hazudok.
Ahhoz, hogy metakommunikációs jelei alapján akarjuk eldönteni valakiről, hogy őszinte-e hozzánk, először azzal kell tisztában lennünk, milyen, amikor igazat mond, és a változásra felkapni a fejünket – emeli ki Traci Brown testbeszédszakértő, a Hogyan vegyük észre a hazugságot, szúrjuk ki a fondorlatot és buktassuk le a tolvajt című könyv szerzője.
Ha tisztában vagyunk azzal, milyen az üzemszerű mimika a másik embernél, már könnyebben észrevehetjük vagy kereshetjük a változásokat – erősíti meg dr. Lillian Glass, a Hazugok testbeszéde című könyv szerzője. Ezek a viselkedésváltozások ugyanis kommunikációs kódokként értelmezhetők, és mint ilyenek, nagyon is fontos jelzésértékkel bírnak.
Dr. Garry Brown családterapeuta pedig azzal egészíti ki a fentieket, hogy ahhoz, hogy metakommunikációs jelekből bármire (a beszédpartner érzelmeire, gondolataira, akár hazugságra) következtessünk, figyelmesnek és empatikusnak kell lennünk, ezek a tulajdonságok pedig nem mindannyiunk sajátjai.
Ezzel együtt: testbeszédszakértők, párterapeuták és egyetemi kutatók is egyetértenek abban, hogy a legtöbben önkéntelenül kommunikáljuk, hogy nem mondunk igazat, és némi odafigyeléssel akár mások arcán is elcsíphetjük a füllentés jeleit. Legalább nézzük meg, hogy hazudunk (csaknem) minden testrészünkkel.
Így beszél a test
- kéz
Sokan vannak, akik széles gesztusokkal beszélnek, akár az igazság, akár a hazugság dől belőlük, testbeszédszakértők szerint ugyanakkor érdemes figyelni, hogy ki, mikor, mennyit és hogyan gesztikulál: kézjelei például megelőzik, szorosan vagy csak utólag követik-e a beszédét. Traci Brown tapasztalatai szerint – aki korábban részt vett az FBI tréningprogramjában, és volt alkalma nyomozásokat is segíteni szakértő észrevételeivel – füllentéskor nagyobb eséllyel gesztikulálunk a mondandónk után, mint előtte vagy közben. Ennek oka valószínűleg az, hogy egy szaftos hazugság kitalálása, színezése óriási mentális energiát igényel, és a hitelesítőnek szánt gesztusra már csak késve futja kapacitásainkból.
Kutatók egy 2015-ös vizsgálat során bírósági tárgyalások videófelvételeit elemezve arra is rájöttek, hogy hevesebb és szélesebb gesztusokat vetünk be hazugság esetén, valamint arra is, hogy amikor nem mondunk igazat, nagyobb eséllyel gesztikulálunk mindkét kezünkkel. A kutatásban megvizsgált 120 felvétel elemzéséből kiderült, hogy a hazugságot bemutató felvételek 40 százalékában két kézzel gesztikulált a lódító, míg az igazság elbeszélését mutató felvételeken ez az arány csak 25 százalék volt.
Megfigyelték azt is, hogy amikor nem vagyunk őszinték, akkor tenyerünket nagyobb valószínűséggel fordítjuk lefelé, rejtjük el a kezünket az asztal alatt, vagy vágjuk egyszerűen zsebre. Brown szerint ez egy elég gyakori és önkéntelen reflex, amikor valamit titkolunk, rejtegetünk a másik elől.
- testhelyzet
Fészkelődés a széken, a fej ide-oda biccentése, a haj folyamatos igazgatása, babrálás, ültünkben csoszogás, topogás, lábpakolászás némi vakarózással súlyosbítva: ha nem áll valós fizikai diszkomfort áll beszélgetőtársunk viselkedésének hátterében (pisilnie kell, fáj valamije, melege van, stb.), nyugodtan vehetjük intő jelnek ezeket: partnerünk valószínűleg nem teljesen őszinte, és már maga is kellemetlenül érzi magát az adott szituációban. Amikor idegesek vagyunk vagy szorult helyzetbe kerülünk (például amikor egy állásinterjún rákérdeznek az önéletrajzunkban felsorolt egyik erősségünkre és hirtelen köpni-nyelni nem tudunk), idegrendszerünk menekülési üzeneteket küld a testünknek, így nem csoda, hogy nem tudunk megülni a fenekünkön és úgy érezzük, mintha tüzes székre ültettek volna.
- szem
Glass szerint szemünk is erősen árulkodik arról, hogy egy témában nem vagyunk teljesen őszinték. Amikor hazudunk, a legtöbben – ha addig egyébként tartottuk a szemkontaktust – elnézünk, hosszabb-rövidebb időre a távolba révedünk, vagy épp szemünket forgatva mintha hazugságötleteink közt kutatnánk. Esetleg összeszorított foggal, de hazugságunk áldozatának szeme közé nézünk. Meglepő lehet, de nagyon sokan választják az utóbbi megoldást. Egy 2015-ös egyetemi vizsgálat szerint a hazugok az esetek hetven százalékában egyenest az ember szemébe mondják, ami nem igaz.
- ajkak
Összeszorítani, szinte beszívni az ajkakat, esetleg annyira, hogy már nem is látszanak – testbeszédszakértők szerint mindez elég biztos jele annak, hogy valaki nem mond igazat, nem mond el mindent, esetleg bizonyos érzelmeket nem fed fel, de legalábbis küzd azzal, hogy alaposan szűrve közölje a mondandóját.
- bőr
Hacsak nem vagyunk velőig romlott, megátalkodott, megveszekedett megtévesztők, izgulunk, amikor hazugságra kerül a sor. Akár el is szégyellhetjük magunkat, esetleg meg is döbbenünk saját tisztességtelenségünkön. Kinél így, kinél úgy, de az ilyesmi könnyen okozhat keringési tüneteket: heves szívdobogást (nyugi, a többiek nem hallják, hogy kalapál a tiéd, amikor határozottan állítod, hogy spambe ment az a levél), sápadtságot vagy bőrpírt.
- vízháztartás
A hazugsággal járó stressz sok esetben okoz erős izzadást: a hazugot jellemzően arcának T-vonalában, az ajkai felett, az orrán, homlokán veri le a víz. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy az illetőnek kiszárad a szája vagy a szeme, ezért gyakran pislog, nehezen nyel, esetleg krákog.
- hang
Amikor az ember ideges, az izmai megfeszülnek és hasonló dolog történik a hangszálaival is, ami a hangmagasság emelkedését is okozhatja és bizonytalanná is teszi az illető beszédét: megbicsaklik, hullámzik a hangja, miközben beszél, zavarában krákog és köszörül a jómadár. Füllentéskor emellett – főleg, ha egy gyors kérdésre kell gyors hazugságot előrántani – hajlamosak lehetünk megemelni a hangunkat és a legjobb védekezés a támadás alapon a hangerőnkkel is kikérni magunknak a tapintatlan kérdést.
- panelek
Őszinte leszek veled… Hadd mondjam meg az igazat… Őszintén szólva… ha van hazugságot jelző vészvillogó, tuti, hogy ezekre a mondatokra azonnal bekapcsol. Amikor ilyeneket mondunk, láthatóan túl erősen akarjuk bizonyítani mondandónk igazságtartalmát. És hát mikor van erre nagyobb szükség, ha nem akkor, amikor hazudunk?
A Michigan Egyetem kutatói megfigyelték azt is, hogy amikor füllentünk, sokkal több töltelékszót vegyítünk a beszédünkbe, mint egyébként. Ez is persze nagyban függ a beszélő alapvető beszédstílusától, de ha egy témánál gyanúsan megszaporodik az ő, izé, ilyen, egyébként kitételek száma, az intő jel lehet.
Érdekes megfigyelések, igaz? Mindazonáltal javasoljuk, hogy saját észrevételeidet is inkább érdekességként, mint bizonyítékként kezeld, ne tetszelegj a professzionális poligráf szerepében és tartsd észben azt is, hogy a profi füllentők nagyon jól szabályozzák ezeket a nonverbális jeleket.
