Hatévesen vett részt a sztálingrádi csatában a második világháború legfiatalabb katonája

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyerekkatonák az idők kezdete óta vettek részt fegyveres konfliktusokban, és a hírfogyasztók megrökönyödésére még ma is gyakran előfordul – főként Fekete-Afrika háború sújtotta vidékein –, hogy kiskorú fiúk és lányok kerülnek a tűzvonalba, akár saját akaratukból, akár erőszakkal sorozzák be őket. A második világháború legismertebb (és valószínűleg legfiatalabb) gyerekkatonája egy hatéves kisfiú volt, akit a szükség vitt rá, hogy a Vörös Hadsereg kötelékébe lépjen.

Szergej Aleskov valószínűleg 1936 februárjában (más források szerint korábban, 1934-ben) született a nyugat-oroszországi Kalugai területhez tartozó Griny falucskában, amely a háború alatt német megszállás alá került. Szerjozsa édesapját még a háború előtt elveszítette, két felnőtt bátyja bevonult katonának, egyedül édesanyja és harmadik testvére, Petya maradt otthon, akik aktívan részt vettek a faluban folyó partizántevékenységben. Idővel a németek megszimatolták, hogy a falusiak élelmiszerrel, más javakkal és ha szükséges, búvóhellyel segítik az ellenállókat, ezért bevonultak Grinybe, ahol kegyetlenül megkínoztak és lemészároltak minden gyanús személyt.

Étlen-szomjan bolyongott az erdőben

A megtorlásnak Szerjozsa bátyja és édesanyja is áldozatul estek: Petyát felakasztották, a fia életéért könyörgő anyát pedig a Gestapo emberei agyonlőtték. 1942 augusztusában egy partizánbázison ütöttek rajta a német katonák, a lakók többsége ekkor elmenekült a faluból: Szerjozsa menekülés közben elveszett és napokon keresztül bolyongott magányosan, étlen-szomjan a közeli erdőben, míg egy szovjet felderítőegység rá nem bukkant.

A katonák megdöbbentek a sokkos állapotban lévő, legyengült, éhező fiúcska láttán, akit egy pokrócba csavarva a táborba vittek és azonnal kikérdeztek: a fiú elárulta a nevét, arról viszont fogalma sem volt, mennyi ideje járkált egyedül az erdőben, amikor pedig édesanyja felől kérdezték, sírva fakadt. Az egység orvosai ellátták, elrongyolódott ruhája helyett pedig kapott egy méretre szabott katonai egyenruhát. Az egység (a 142. gárda lövész hadosztálya) vezetője, Mihail Vorobjov őrnagy később úgy emlékezett: amikor meglátta az éhező, holtfáradt, rongyos kisfiút, szíve szerint „berohant volna az ellenséges vonalak mögé és megfojtotta volna az első nácit, akit talál”.

Szergej Aleskov, a Vörös Hadsereg legifjabb katonája.
Fotó: Wikimedia Commons

Újdonsült nevelőapja felfogadta szárnysegédnek

Az őrnagy megszánta és hamar megkedvelte a tragikus sorsú kisfiút: hivatalosan örökbe fogadta, és elérte a feletteseinél, hogy adoptált fia az egység mellett maradhasson. Szerjozsa a csatatéren természetesen nem harcolt, de lelkesen, nagy odaadással segítette megmentőit: nem hivatalos szárnysegédként szolgált az őrnagy mellett, az ő feladata volt a táviratok, újságok és egyéb üzenetek, levelek kézbesítése, az ütközetek során pedig vizet, töltényeket, gránátokat vitt a katonáknak. A legenda szerint még menyasszonyt is szerzett fogadott édesapjának: felhívta Vorobjov figyelmét egy csinos és kedves ápolónőre, Nyina Begyovára, akit az őrnagy hamarosan feleségül is vett.

Egy alkalommal a fiú újságot vitt a táborba, amikor gyanús alakokra lett figyelmes a közeli szénabálában: jelentette felfedezését a parancsnoknak, aki azonnal elküldte néhány emberét az ügy kivizsgálására. A bujkálókról kiderült, hogy német felderítők, akiket azért küldtek ki, hogy megfigyeljék és walkie talkie-n keresztül jelentsék a szovjet hadállások elhelyezkedését. A kisfiú felfedezésének köszönhetően időben sikerült likvidálni az ellenséges katonákat, nem csoda, ha a gyereket hivatalos dicséretben részesítette a parancsnokság.

Hőstettéért pisztolyt kapott ajándékba

Később egy német tüzérségi bombázás során a csapat táborát találat érte, Vorobjov őrnagy lakrészének fedezéke beszakadt és a leomló romok maguk alá temették a parancsnokot. Szerjozsa azonnal nevelőapja segítségére sietett, először maga próbálta kiásni őt a romok alól, majd amikor ez lehetetlennek bizonyult, gyorsan segítségért rohant: a helyszínre siető katonák még időben érkeztek, az őrnagyot élve sikerült kimenteni a törmelék alól. Hőstettéért az alig hétéves „Aleskov közlegényt” Vaszilij Csujkov marsall Harci Érdemekért Érdeméremmel tüntette ki, és egy Browning félautomata pisztolyt (más források szerint egy Walthert) is ajándékozott neki.

Aleskov egységével.
Fotó: Russia Beyond

Az egységet 1942 novemberében a Sztálingrád környéki harcokba vezényelték, ahol Szerjozsa lábát megsebesítette egy repesz. Az ifjú közlegény kórházba került, felépülése után azonban visszatért egységéhez és egészen a háború végéig folytatta a szolgálatot. Élete gyakran került veszélybe a fronton: a Donyec folyón való átkeléskor kis híján a vízbe fulladt, egyszer pedig egy német pilóta lőtte le majdnem: bajtársai ugyanis viccből alhadnagyi egyenruhát adtak a kisfiúra, az ellenséges gép vezetője pedig a magasból azt hitte, valódi szovjet tisztet lát odalent és tüzet nyitott.

Inkább a jogász pályát választotta

Szergej egysége végül 1945-ben Lengyelországban fejezte be a harcot, a békekötést követően a hadszíntéren született Vorobjov család Cseljabinszkben telepedett le, és (legalábbis a hivatalos szovjet propaganda szerint) boldogan éltek tovább. Csujkov marsall kérésére Szerjozsa – aki természetesen megkapta a Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérmet is – a tulai Szuvorov Katonai Iskolában tanulhatott, melyet 1954-ben végzett el.

Előélete és tanulmányai dacára az egykori gyerekközlegény mégsem a katonai karriert választotta: jogi diplomát szerzett, majd Cseljabinszkbe hazatérve a város ügyészi hivatalában dolgozott, később a helyi plexiüveggyár jogi tanácsadója lett. Kétszer is megházasodott, de mindkét kapcsolat válással végződött. Két gyermeke és több unokája is született, 1985-ben pedig megkapta a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem negyvenedik évfordulójára emlékérmet.

A háborúban eltöltött gyerekkor, a megpróbáltatások és a káros szokások azonban (gyerekkorától kezdve erős dohányos volt) hamar tönkretették Aleskov egészségét: 1990 februárjában, mindössze 54 évesen hunyt el szívroham következtében egy buszmegállóban, munkába menet. A hatéves hadszárnysegéd történetét máig szívesen említik háborús legendáriumaikban az oroszok, ennek ékes bizonyítéka, hogy 2019-ben játékfilm készült Aleskov gyerekkatonaként eltöltött éveiről.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.