A jó beszélgetés olyan, mint a jó szex – így leszel jobb benne

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A beszélgetés is egyfajta művészet, legyen szó hétköznapi csevegésről barátok, rokonok vagy munkatársak között, esetleg egy randi vagy állásinterjú során történő ismerkedő szóváltásról. Könnyű hibázni, és még könnyebb elveszíteni beszélgetőpartnered érdeklődését – mutatjuk, mit tegyél, hogy ezt elkerüld.

A túlságosan szószátyár emberek gyakran esnek abba a hibába, hogy csak ömlik belőlük a szó, de semmi érdemlegeset nem mondanak, ezért gyorsan lelankad beszélgetőtársuk figyelme. Don Johnson, a Medium Human Parts blog szerzője szerint a legtöbb ember 40 másodpercnél hosszabban nem képes odafigyelni mások mondandójára, a hosszú, parttalan beszéd pedig kifárasztja a hallgatót és kedvét szegi a további interakcióktól.

Johnson szerint a jó beszélgetés olyan, mint a jó szex: a felek kölcsönösen odafigyelnek egymás igényeire, hagyják, hogy a másik szóhoz jusson, és közösen törekednek a lehető legkellemesebb élményre. Amikor valaki túlságosan önző, önkényesen magához ragadja az irányítást és nem hajlandó szóhoz juttatni a másik felet, az egész beszélgetés vakvágányra fut és tönkremegy. Több évtizedes kommunikációs tanácsadói tapasztalatait segítségül hívva a szerző négy hasznos tanácsot oszt meg, melyek segítségével elkerülheted a beszélgetés során előforduló kellemetlen baklövéseket és hibákat.

1. Ne zavarjanak be a saját gondolataid

Sokan azért képtelenek rendesen figyelni beszélgetőpartnerük mondanivalójára, mert elterelik a figyelmüket a saját fejükben cikázó gondolatok. Gyakori jelenség, amikor beszélgetsz valakivel, de látod, hogy az illető csak bambán bámul maga elé, jól érzékelhetően egyetlen szót sem hall abból, amit mondasz neki, tudatban ugyanis teljesen máshol jár. Ez a kellemetlen hiba úgy kerülhető el a legjobban, ha tudatosan odafigyelsz az adott szituációra, pillanatra, kontroll alatt tartod a saját gondolataidat és irányítod a figyelmed: aktívan értelmezni próbálod a másik mondandóját, odafigyelsz partnered verbális és nonverbális jelzéseire. Ne hagyd, hogy elsodorjon a saját gondolataid árja.

A társalgás közös játék, nem egyszemélyes performansz.
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

Abban az esetben, ha valami miatt különösen izgatott vagy és a szokásosnál élénkebben dolgozik az agyad, nyugodtan kérj elnézést a másiktól, közöld vele, hogy sajnos a kellőnél kevésbé fogsz tudni figyelni rá – ez is sokkal kellemesebb helyzet, mint amikor ő veszi észre, hogy hiába magyaráz neked, egy szavát sem fogod fel. Szintén érdemes elkerülni a mondandód fejben történő elpróbálását: csak összezavar és eltereli a figyelmed, ha minden mondatodat elmondod gondolatban, mielőtt kimondanád hangosan.

2. Nem csak beszélni, figyelni is tudni kell

Mint említettük, a jó társalgás közös élmény, interakció, melynek során egymásnak adogatjátok a labdát – a titok a megfelelően eltalált ritmusban, a beszélő és a hallgató közötti állandó oda-vissza szerepváltásokban rejlik. Ahhoz, hogy fenntartsd a beszélgetés ritmusát, folyását, tudnod, érezned kell, hogy mikor szükséges beszélni és mikor hallgatni és átadni a szót a társadnak. Miután közölted a mondandódat, átpasszolod a lehetőséget a társadnak, aki hozzáfűzi a saját gondolatát, esetleg új téma felé tereli a társalgást – kellő rutinnal pontosan fogod érezni, mikor mire van szükség.

Folyamatosan jelezd a másiknak, hogy odafigyelsz a mondanivalójára, sohase hagyd kétségek között – egyszerű gesztusokkal, fejbólintással, rövid „aha”-val is könnyen a tudtára adhatod, hogy képben vagy. Ha azt szeretnéd, hogy fejtse ki részletesebben a mondandóját vagy folytassa a beszédet, tegyél fel nyitott kérdéseket: „mesélj még...”, „mit gondolsz...”, „érdekes, hogy...” Ellenben ha azt szeretnéd, hogy partnered rövid választ adjon, és ne fejtegesse hosszasan a gondolatait, gyors, zárt kérdéseket szegezz neki: „Szereted a bort?”, „Szeretnél sétálni?”, s a többi.

3. Ne csak magadról beszélj

Tudósok bizonyították, hogy amikor saját magadról beszélsz, az agyadban dopamin, vagyis boldogsághormon szabadul fel, melynek hatására elégedettséget érzel – és tulajdonképpen nem is csoda, hogy annyira jó érzés folyton a saját életedről, személyiségedről, érdeklődési körödről, elért eredményeidről csevegni. A másik fél számára azonban hamar unalmassá válik a társalgás, ha huzamosabb időn keresztül csak rólad esik szó. Ahhoz, hogy fenntartsd a figyelmet, hallgasd meg az ő szempontjait is, hagyd, hogy ő is meséljen saját magáról, megossza veled a gondolatait egy adott kérdésről.

Nyíltan oszd meg a véleményed, szempontjaid a társaddal.
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Előfordul, hogy személyiségedből adódóan akaratlanul is sokat beszélsz, könnyen elszáll veled a ló és észre sem veszed, hogy hosszú percek óta csak parttalanul magyarázol. Ha ismered ezt a gyengédet, nyugodtan kérj előre elnézést a másiktól és közöld vele, hogy bármikor félbeszakíthat, nem fogod zokon venni, sőt megköszönöd, ha figyelmeztet, mielőtt túlságosan elkanyarodnál és tévútra vinnéd a társalgást.

Szintén fontos, hogy partneredet egyenrangú félként kezeld és tiszteletben tartsd az álláspontját. Ezt egyszerű praktikákkal is éreztetni lehet vele: például amikor valamiben nem értetek egyet, ahelyett, hogy letorkolnád és közölnéd vele, hogy „butaságot állít”, éreztesd, hogy az ellentétes nézet pusztán a te személyes véleményed és nem megingathatatlan tény.

4. Szőnyeg alá söprés helyett oldjátok meg a problémákat

A beszélgetés gyakran azért akad el, mert a felek nem értenek egyet valamiben, de ahelyett, hogy tisztáznák egymással a félreértést, inkább hallgatnak, nehogy vitává fajuljon az ügy. Ez sohasem oldja meg a problémát, inkább csak még jobban aláássa a beszélgetést. Fontos az őszinteség és a nyíltság: tapintatosan, érvekkel alátámasztva fejtsd ki a beszélgetőtársadnak, miért vagy vele ellentétes véleményen.

Például a férj a hegyekbe, a feleség viszont a tengerpartra szeretne nyaralni menni: a kettejük közötti vita könnyen megoldódhat, ha a felek elmondják a másiknak a szempontjaikat – a férfi az egészsége, a testmozgás és a friss levegő miatt szeretne a hegyekbe utazni, míg a nőt az úszás és a napfény vonzza a tengerhez. Miután meghallgatták egymás véleményét, meg fogják találni a közös pontokat, melyek alapján kigondolnak egy kompromisszumos megoldást.

Sohasem ciki megosztani a másikkal a gondolataidat, még akkor sem, ha esetleg ostobaságnak hangozhatnak. Amikor egy barátodról hetek óta nem hallasz, nyugodtan kérdezd meg tőle: neheztel rád valamiért? Lehet, hogy azt feleli: abszolút semmi gondja nincsen veled, pusztán az elfoglaltságai szaporodtak meg, ezért nem tudott veled kommunikálni. Ahelyett, hogy heteken, akár hónapokon, éveken át hordoznád magadban a feszültséget okozó gondolatokat, jobb tisztázni a helyzetet. Sose veszítsd el a fejed és ne dühödj fel olyan dolog miatt, aminek nem ismered az okát: előbb kérdezz, csak azután vonj le következtetéseket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.