Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
„A szenvedésem okozói iránti rossz érzéseim csak az én lelki békémet teszik tönkre. De ha megbocsátok, a lelkem békére lel.” A dalai lámától származó idézet össze is foglalja, hogy miért fontos a megbocsátás. És hogy ez nem csak olyan jól hangzó, vagy igaznak és erkölcsösnek tűnő mondás, azt számos pszichológiai kutatás támasztja alá.
Mit érezhet egy anya, akinek a fiát pusztán a neve vagy a vallása miatt ölték meg egy olyan harcban, amihez a fiúnak nem sok köze volt – nem a középkorban, hanem alig pár évvel ezelőtt? Lehetséges-e egy ilyen veszteséget, egy derékba tört ifjú élet elvételét megbocsátani az elkövetőknek? Milyen lelkiállapotban lehet egy anya a fia erőszakos és értelmetlen halála után? Az északír HOPE-projektben dr. Frederic Luskin nem egy ilyen szerencsétlen sorssal találkozott, hanem anyák csoportjával dolgozott együtt, akik mind a fiaikat gyászolták sok-sok éve. El lehet képzelni, mennyi fájdalom volt ott a csoportban... a részt vevő nők egy tízes skálán átlagosan 8,5-es szenvedésről számoltak be. Luskin az addigra már több esetben kipróbált megbocsátástréningen vezette végig ezeket a gyermeküket gyászoló nőket, melynek a végére az általuk érzett lelki fájdalom 3,5-re csökkent. A hatás hosszú távú volt: kevesebb depressziót éltek meg a tréning után, és képesek voltak nagyobb optimizmussal tekinteni a jövőbe.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Nem véletlenül beszél a legtöbb vallás a megbocsátásról mint fontos erényről: van oka, hogy a legendák, tanmesék, papok és a lélek táplálásával foglalkozó egyéb emberek ennyire központi kérdésnek tekintik a megbocsátást. A szívünkben táplált neheztelés, düh és harag ugyanis megakadályozza, hogy kiteljesedjünk, hogy derűsek, nyugodtak lehessünk, hogy olyan társaivá váljunk a szeretteinknek, akivel biztonságban érezhetik magukat.
Nem kell igazságosságot keresni
Mindenkit ért már kisebb-nagyobb trauma, fájdalom az életben. Vannak szerencsésebbek, akiket kevesebb, és kevésbé szerencsések, akiket sok és szinte megsemmisítő fájdalmak, bántások értek. A megbocsátás egyik nehézsége ez az aránytalanság: hogy az ember nem érti, miért sújtotta őt annyival jobban az élet, mint másokat? Miért kellett éppen neki ennyire elviselhetetlen fájdalmakon keresztülmennie? Ha valakivel szemben bűnt követtek el, és az elkövető nem is ismeri el, hogy ártott, vagy él, mint Marci Hevesen, a megbánás legkisebb jele nélkül, akkor miért kéne neki megbocsátani?
Az áldozatokban ezek a kérdések kavarognak, és nincs rá válaszuk. Közben meg a másik oldalról ott van, hogy a jó emberek megbocsátanak. Sőt a megbocsátás egyfajta belépőjegyül is szolgálhat a megváltáshoz: aki elég nemes lelkű, elég erős ahhoz, hogy megbocsásson, az érdemli meg a boldogságot. Akik úgy érzik, hogy nem tudnak szabadulni a haragjuktól, a bosszúvágyuktól az őket ért szörnyű tettek elkövetőivel vagy akár a sorssal szemben, azok még minderre a szenvedésre rápakolhatnak egy nagy adag bűntudatot is, hogy kevesek ők a megbocsátáshoz.
A megbocsátást – bár számtalan pozitív hatása van, és tényleg remek dolog – nem kell az erényességhez vagy a lelkierőhöz kapcsolni, és máris megközelíthetőbbé válik. A lényege valóban a dalai láma idézetében van: hogy nem a másikért vagy a közjóért teszi meg az ember, hanem saját magáért és a mostani szeretteiért – és az, hogy mi megbocsátunk-e, vagy sem, nem különösebben hat arra, aki a bűnt elkövette. Pláne nem akkor, ha az nem is egy ember, hanem a kegyetlen sors volt, mondjuk egy betegség vagy baleset, vagy természeti katasztrófa képében. A másik fontos tulajdonsága a megbocsátásnak, hogy nem egyfajta megvilágosodásként kell várni, hogy jöjjön, hanem lehet gyakorolni, tudatosan haladni felé – ahogy azt az idézett HOPE-projekt megbocsátástréning példája is mutatja.
Testileg, lelkileg jót tesz, ha megbocsátunk
Ebben a cikkben azt mutatom be Jeremy Sutton, a positivepsychology.com szerzőjének gyűjtése nyomán, hogy milyen módon hat az életünkre jól, ha sikerül a sérelmeink elengedése – és lesz egy folytatás is, amelyben a megbocsátás főbb összetevőit veszem majd végig.
A legtöbb kutatási eredmény a megbocsátás hatásaival kapcsolatban a HOPE-projektet is végző Luskintól származik, aki elkötelezetten foglalkozott a témával. Azt mondja, hogy a téma tanulmányozása során abban már szinte biztos, hogy a megbocsátás egy folyamat (vagyis nem egy egyszer megtörténő esemény), mely a sérülés mértékétől függetlenül mindenkinél hasonló – bár a hossza és nehézsége változó lehet. Mindenesetre ugyanazokon a lépéseken kell keresztülmenni megbocsátás terén akkor is, ha valaki bunkón beszólt a boltban, és akkor is, ha egy túl korai halált vagy a párunk félrelépését kell megbocsátanunk.
A megbocsátástréninget úgy építették fel, hogy a résztvevőket végigvigye a megbocsátási folyamat lépésein. Azt találták, hogy akik részt vettek a tréningen, a végére jelentősen kevésbé érezték sérültnek magukat, megtanulták, hogy hogyan lehet specifikus esetekben és úgy általánosságban is megbocsátóbbnak lenni, és az adott bántalmazó személynek is meg tudtak bocsátani.
A megbocsátásnak fiziológiai hatásai is vannak. Ha több pozitív érzésünk van, és kevesebb bennünk a negatív érzelem, úgymint harag, neheztelés vagy vádaskodás, akkor a szív- és érrendszeri állapotunk is javul. Volt egy olyan kísérlet is, hogy nem kellett megbocsátani a traumát okozónak, csupán arra gondolni, hogy mi lenne, ha megbocsátanának – és már ez a gondolat is javított az adott személyek keringési és neurális állapotán.
Csökken a stressz
Egy korábbi, traumatikus eseménynek a megbocsátása a jelenben az egyéb dolgok miatt érzett stresszt is csökkentette. Volt egy olyan kutatás is, ahol arra kérték a résztvevőket, hogy miután gondolkodtak mindenféle jó és szép dolgon, váltsanak, és azon járjon az eszük, hogy kire neheztelnek. A gondolati váltással nőtt a vérnyomásuk, a pulzusuk, az izomfeszültségük, és ezzel együtt csökkent a kontrollérzetük, vagyis úgy érezték, a nehezteléstől kevésbé urai önmaguknak, mint előtte voltak.
Tehát ha kevesebb benned a harag, a düh, a neheztelés, akkor nemcsak spirituálisan és lelkileg érzed majd jobban magad, hanem testileg is. Ez a hatás pedig áttevődik arra, hogy az újabb eseményeket hogyan éled át – kevesebb stresszel és optimistábban.
Azt érdemes ebből megjegyezni, hogy ha engesztelhetetlen haragot érzel valaki vagy valami iránt, ha gyakran felkapod a vizet a kisebb dolgokon, idegenek bunkóságán, akkor érdemes ezen dolgoznod. Vannak módszerek arra, hogy ez a belső feszültség csökkenjen, hogy múljanak a mérgező érzések. Az a leghasznosabb, ha valamilyen önismereti terápiás formát választasz erre, de addig is, a következő részben megmutatom majd, hogy mit találtak, milyen összetevők – érzések és megélések, gondolatok – szükségesek ahhoz, hogy el tudd engedni a neheztelést.
