Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Giulia Tofana a kétezres években hatalmas médianyilvánosságot kapna mint elvetemült sorozatgyilkos. A 17. században azonban sikerrel működtette titkos méregkeverő birodalmát, jellemzően olyan asszonyoknak adva halált okozó szereket, akik meg akartak szabadulni a férjüktől.
Giulia közel két évtizeden keresztül keverte a mérgeket anélkül, hogy lelepleződött volna. Speciális keverékeket gyártott, melyeknek semleges íze és illata lehetővé tette, hogy ételbe vagy italba keverve szinte észrevétlenül okozzanak rosszullétet, majd halált. A csomagolásnál is odafigyelt arra, hogy jellegtelen, egyébként szépítőszerek tárolására rendszeresített palackokat forgalmazzon. Mindennek köszönhetően csak 600 (!) áldozat megmérgezése után fogták el és végezték ki, mint a történelem egyik legsikeresebb sorozatgyilkosát.
Boldogtalan házasságok sorozata
A 17. században a nőknek nem volt túl sok választásuk serdülőkoruk után: semmiféle társadalmi vagy anyagi hatalmuk nem lévén, három lehetőség közül választhattak. Vagy férjhez adták őket a megkérdezésük nélkül, mint egyfajta árucikket, hogy aztán egy jó esetben szerelem nélküli, rossz esetben bántalmazó kapcsolatban szenvedjenek, teljes kiszolgáltatottságban, a válás lehetősége nélkül, vagy prostituálódtak annak érdekében, hogy saját vagyont halmozzanak fel. A harmadik lehetőség a tehetős özvegy kategóriája volt, ám ehhez túl kellett esni vagy a házasságon, vagy az örömlány fázison.
Ezek után nem csoda, hogy a házasságban élő asszonyok időnként szerették megsürgetni a férj halálát, hogy minél hamarabb özvegyként élhessenek jóval szabadabb életet. A méregkeverés szinte virágzott a fontosabb európai városokban, különféle alkimisták, a fekete mágia szakértői, illetve méregkeverők kínálták szolgáltatásaikat, legyen szó a papok és orvosok által tiltott magzatelhajtásról vagy egyenesen gyilkosságról. A mérgekkel történő kereskedés annyira népszerűvé vált, hogy 1677 és 1682 között XIV. Lajos király gyilkosságok sorozatával szembesült Versailles-ban: olyan súlyosságú ügyek kerültek bíróságra, amelyek következtében a királynak meg kellett válnia szeretőjétől, hét gyermeke anyjától és hivatalos kegyencnőjétől, Madame de Montespantól is.
A történet akkor kezdődött, amikor a király érdeklődése lanyhulni kezdett a márkiné iránt, és az különböző mágikus szerek segítségével próbálta újra magához édesgetni. Emiatt kapcsolatba került olyan méregkeverőkkel, akik magas rangú feleségek haláláért voltak felelősek. Akkoriban ugyanis nemcsak a feleségek próbáltak ily módon szabadulni a szent kötelékből és megszerezni az örökséget, de a férjek is. Amikor a titkos nyomozás eredményét nyilvánosságra hozták, a botrány egész Franciaországot megrázta, a bűnösöket halálra ítélték, a botrány pedig elért Madame de Montespanig is. Lajos sem volt képes segíteni rajta, hiába tett meg minden tőle telhetőt, és miután az egyház megtagadta tőle az abszolúciót, azaz a feloldozást, el kellett küldenie szeretőjét az udvarból. Életét megkímélték, nem úgy, mint a méregkeverőkét és cinkostársaikét.
A legismertebb bűbájos
Giulia Tofana nem Franciaországban, hanem Rómában keverte halálos kotyvalékait. Tulajdonképpen egyenes ágon örökölte a recepteket: anyját méregkeverés miatt ítélték el, miután megölte a férjét. Ilyen háttérrel az elárvult lány még férjhez tudott menni, de aztán kislánya születése után hogy, hogy nem, megözvegyült. Ezután előbb szépítőszerekkel, később maga is különböző mérgekkel kereskedett. Legkelendőbb terméke a Tofana-víz volt, ami a biztonság kedvéért nadragulyát, ólmot és arzént is tartalmazott. Több kis adagban adva napok alatt ölt. Először gyengeséget, gyomorfájdalmakat okozott, így kívülről szemlélve úgy tűnt, hogy az áldozatot rejtélyes betegség támadta meg, és a halál okának keresésénél nem merült fel a mérgezés gyanúja. Ráadásul az egyre rosszabb állapotú betegnek még maradt ideje elrendezni családi ügyeit és gondoskodnia aggódó felesége anyagi boldogulásáról. Az özvegy még ragaszkodhatott is a holttest megvizsgálásához, az orvosok nem találtak semmiféle méregre utaló nyomot, így az újraházasodás vagy a víg özvegység elől is elhárult minden akadály. Giulia nagyon alapos volt, még a csomagolásnál is ügyelt az álcázásra: vagy szépítőszernek, vagy Szent Miklós maradványaiból készített gyógykenőcsnek tűnt mindegyik terméke. Hamar elterjedt a híre az egész országban: ő volt a bajba jutott nők titkos segítője, és olyan szövetségeseket szerzett, mint Girolamo, egy pap, aki folyamatosan ellátta arzénutánpótlással.
A templom sem menthette meg
Tofana húsz éven át képes volt a háttérben maradni, míg 1650-ben egy tál leves okozta a vesztét. Az asszony, akinél már ott volt a Tofana-méreg, belekeverte az első cseppeket egy tál levesbe, ám mielőtt a férje nekiláthatott volna, meggondolta magát, és elmondta a férfinek, hogy mérget tett az ételbe, majd többrendbeli verés és kínzás után azt is, kitől szerezte és hogyan zajlik egy férjgyilkosság menete. A férfi azonnal a pápai hatósághoz fordult, akik el is indultak elfogni a méregkeverőt.
Giulia a helyi templomba menekülve kért és kapott menedéket, és talán meg is úszta volna a letartóztatást, ha a rémült emberek el nem kezdik egymás között azt terjeszteni, hogy az asszony a város összes ivóvizét megmérgezte. A felbőszült helyiek nekirontottak a templomnak, és elhurcolták Giuliát további vallatás céljából. A végletekig megkínzott asszony végül mindent elmondott. A bíróság 1659-ben halálra ítélte lányával és három segítőjével együtt, kivégzésük nyilvánosan zajlott a Campo de’ Fiorin. Azok sem jártak jobban, akikről kiderült, hogy Tofanától származó méreg segítségével váltak özveggyé: az alacsonyabb rendűek közül negyven nőt kivégeztek, a magasabb rendűeket, ha befolyásos kapcsolataik révén nem tudtak elmenekülni a vádak elől, bebörtönözték.
