5 randitipp ismerkedni vágyó karanténlakóknak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ma már szinte valamennyien tudjuk és elfogadjuk, hogy a koronavírus terjedésének csökkentése érdekében minimalizálnunk kell a többi emberrel való fizikai érintkezéseinket. Ez persze azt jelenti, hogy jó pár hónapig randizni is nagyon máshogy fogunk, mint eddig. Mit tehetnek azok, akik a járvány kitörésekor épp párkeresésben voltak? Az alábbiakban ismerkedési tippeket gyűjtöttünk össze, illetve azt is bemutatjuk, milyen változásokra lehet számítani a szexualitással összefüggő technológiákban.

Viszlát, spontán randik, viszlát, egyéjszakás kalandok, viszlát, alkalmi szex! Míg a március 10-i hírek arról szóltak, hogy világszerte az emberek 88 százaléka egyáltalán nem alakított a randizási szokásain, addig március végén már a Tinder és az OkCupid is azt jelentette, hogy 25 százalékra zuhant vissza a forgalmuk – derül ki a Massachusetts Technológiai Intézet (MIT) beszámolójából

Persze randizni a koronavírus-járvány idején is lehet, csak új módszereket kell találni, hogy biztosan ne veszélyeztesd magadat és másokat. Mutatjuk, milyen szempontokat érdemes észben tartanod, hogy ezekben a nehéz időkben is ki tudd elégíteni a kapcsolódás iránti vágyadat.

#1 Ne rágódj folyton a szingliségen

A magány sötét óráiban talán veled is előfordul, hogy ülsz otthon a lakásban és azon töröd a fejed, miként alakulhatott úgy az életed, hogy most nincs melletted senki a kényszerű otthon maradás idején. Mindig azt hitted, hogy ennyi idős korodra már fix, boldog, hosszú távú párkapcsolatod lesz. Talán ki vagy borulva, hogy hetek óta nem érintett meg egy másik emberi lény, és ijesztő belegondolni abba is, hogy ez az állapot még hónapokig eltarthat.

Ebben a nehéz helyzetben fontos tudatosítani magadban, hogy: 

  • nem vagy egyedül, vannak, akik szeretnek (családtagok, barátok); 
  • ha volt már részed meghatározó romantikus kötődésben, azért utólag is érdemes hálásnak lenni. Lehet, hogy csak hetekig, hónapokig vagy pár évig tartott, de megtapasztalhattál valami különlegeset;
  • amikor az ember magányosnak érzi magát, felerősödhetnek a félelmei, és hajlamos lehet azt vizionálni, hogy neki már soha többé nem lesz partnere. Ez egy kognitív torzítás: ha képes vagy kötődni, rendben vagy magaddal és nyitva tartod a szívedet, akkor előbb-utóbb be fog lépni valaki az életedbe; 
  • ilyenkor az is jusson eszedbe, hogy mi a rosszabb forgatókönyv: egyedül otthon lenni a vírus idején, vagy egy olyan partnerrel összezárva lenni, akivel alapból sem működik már jól a kapcsolatotok. Bár a magánynak vannak tagadhatatlan kihívásai, valószínűleg jobban jársz, mint azok az emberek, akik az elhidegüléstől vagy az állandó konfliktusoktól szenvednek. 
Az egyedüllétben sok pozitívum is lehet
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

#2 Az exed nem biztos, hogy a legjobb ötlet

Talán kézenfekvő megoldásnak tűnik valamelyik exeddel próbálkozni, ha egyikőtök sem él monogám párkapcsolatban. Időnként átmennétek egymáshoz autóval vagy biciklivel, hogy intim pillanatokat tudjatok együtt tölteni. Ez lehet egy működőképes felállás, de sok érzelmi kalamajkához is vezethet, amit érdemes mérlegelni. Az egyik gyakori szcenárió, hogy a volt partnered már régen túl van rajtad: ilyenkor bármennyire is közel érzed még magadhoz, el kell tudnod fogadni, hogy már nem hozzád fog fordulni támogatásért egy ilyen helyzetben. A másik forgatókönyv, hogy olyan személyt keresel fel, aki irántad érez többet. Lehet, hogy azt mondja, hogy oké neki a kapcsolaton kívüli randizás, de ha ebbe most visszacsúsztok, akkor valószínűleg az ő továbblépési folyamatát hátráltatod.  

#3 Előtérbe kerülhet az érzelmi kapcsolódás

Egyes kutatások szerint sok embernek könnyebben megy az online kitárulkozás, mint a személyes: a netes kommunikáció során képes olyan dolgokat is megosztani, amihez a másik fizikai jelenlétében túlságosan zavarban lenne. Ezt érdemes lehet jó értelemben kihasználni, amikor valakivel csetelni, e-mailezni kezdesz. Ezen a linken például 290 olyan angol nyelvű kérdést találsz, amelyet izgalmas lehet neked is, a potenciális partnerednek is megválaszolni, hogy jobban megismerjétek önmagatokat és egymást. 

#4 Jöhetnek a virtuális randik

A legtöbb ember online ismerkedési szokásait eddig inkább az jellemezte, hogy minél hamarabb igyekeztek megszervezni egy személyes találkozást. Ez a stratégia a mostani körülmények között nem fenntartható, hiszen járványügyi szempontból nagyon fontos, hogy csak olyan partnerrel szexelj, akivel egy immunháztartást alkottok, eleve együtt éltek. Viszont egy csomó mindent tudsz közösen csinálni a virtuális térben azokkal, akiket most ismersz meg: megihattok együtt egy kávét, szervezhettek egy jó brunchot, vagy megbeszélhetitek, hogy milyen kulturális közvetítéseket, filmeket, kiállításokat néztek meg együtt. 

Mostanában sokat kávézunk együtt
Fotó: David Malan / Getty Images Hungary

#5 Légy kreatív a szexben

Ha van kedved, bátran próbálj ki új társkereső oldalakat, applikációkat. Fedezd fel azokat a lehetőségeket is, amelyeket a csetszex vagy a telefonszex tartogathat a számodra. Az MIT szakemberei ráadásul azt jósolják, hogy a koronavírus-járvány el fogja hozni a szex tech iparág forradalmát. Az már a mostani számokból is látszik, hogy a segédeszközöket árusító üzletekhez érkező rendelések száma 30-40 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Az érdeklődés nemcsak az egyedülállók esetében magas (például a vibrátorok iránt), hanem a pároknál is: a kényszerű otthonlét idején sokan döntenek úgy, hogy a szexualitásban indulnak felfedező útra. Ám a kialakulóban lévő gazdasági válság jelei is érzékelhetők: sok olyan fogyasztó – például LMBTQI-emberek –, akik eleve marginalizáltabb pozícióban voltak, most is kevésbé engedhetik meg maguknak ezeket a kiadásokat. 

Felpöröghet a távszexkészülékek fejlesztése

A járvány vélhetően nemcsak a randizási szokásainkat, hanem a szexualitáshoz kapcsolódó jelenségeket is át fogja alakítani. Egyre többet hallani például arról, hogy meredeken emelkedik a Zoom nevű, eddig zömében videókonferenciákra használt platformon történő szexpartik vagy az ún. koronapornó népszerűsége (amelyben maszkban folytatnak emberek szexuális aktusokat, illetve imitálják, hogy megfertőzik egymást). Az MIT tudósai szerint a jelenlegi extrém körülmények a szex tech iparra is hatni fognak: még intenzívebben kutatják majd a virtuálisvalóság-technológiák adta lehetőségeket, illetve azt, hogy a különböző segédeszközöket miként lehet távolról irányítani, hogy úgy is örömet tudjanak egymásnak szerezni emberek, hogy nincsenek egy légtérben.

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.