Amikor 1996-ban megjelent Helen Fielding fergeteges humorú könyve, a Bridget Jones naplója, milliók zárták szívükbe a címben szereplő csetlő-botló karaktert. A történet hatására egyre-másra születtek az úgynevezett chick-lit irodalomhoz sorolható szövegek, amelyek könnyed stílusban igyekeztek bemutatni a modern női létformák mibenlétét, köztük a szingliséggel kapcsolatos kérdéseket. Történt változás ez utóbbi jelenség megítélésében az elmúlt évtizedekben? Hogyan érezné magát Bridget Jones, ha 2020-ban pottyanna közénk?
Soha ennyi hajadon, nőtlen, elvált ember nem élt még Magyarországon, mint napjainkban. A KSH adatai szerint 1990-ben 8.244.274 fő tartozott a 15 év feletti népesség körébe, közülük 5.041.676 fő volt házas, 1.671.462 fő nőtlen/hajadon, 607.216 fő pedig elvált. 2019-re ezek a számok meglehetősen átrendeződtek: 8.351.017 fő múlt el 15 éves, közülük 3.493.376 fő élt házasságban (több mint 1,5 millióval kevesebb), 2.950.372 fő családi állapota volt nőtlen/hajadon (majdnem kétszeres), és 1.018.662 fő volt státuszát tekintve elvált.
Ezekből az adatokból persze nem tudhatjuk, hogy mennyien vannak azok, akik szinglik, illetve azok, akik a házasságtól eltérő párkapcsolati formák valamelyikét tartják fenn. Ennek ellenére a trendek alapján feltételezhető, hogy egyre többen vagyunk olyanok, akik vagy közvetlenül, vagy közvetve – rokonokon, barátokon keresztül – rálátnak a szingliség előnyeire, kihívásaira, nehézségeire. Mennyire hat a vélekedéseinkre az, hogy egy egyre elterjedtebb állapotról van szó? Ezt vizsgálta egy frissen publikált amerikai kutatás.
Átalakulóban vannak az emberi kapcsolataink
„Noha az embereknek szükségük van arra, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, ennek a módjai komoly változásokon mentek keresztül. A párkapcsolatokhoz kötődő előnyöket, következményeket, újításokat azért is fontos megértenünk, mert ezek a kötődéseink, illetve a velük összefüggő identitásunk és az életmódunk hatással vannak a jóllétünkre” – nyilatkozta Amanda Gesselman, az Indianai Egyetem professzora a PsyPost újságírójának. Azt is hangsúlyozta, hogy a ’30-as, ’40-es korosztály szingliségét sokan máig abnormális dolognak tartják, mert az uralkodó elvárások szerint az élet rendje még mindig az, hogy egy felnőtt személy megtalálja a párját, megállapodjon és gyerekeket vállaljon. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy ezek a nézetek az elmúlt időszakban veszítettek az erejükből, és ezzel párhuzamosan növekszik az elfogadás más kapcsolati formák iránt.
A szingliség néha pozitívabb, mint a házasság
Gesselman és csapata 6576 felnőtt amerikai személyt kérdezett meg a házassággal és a szingliséggel kapcsolatos vélekedéseiről. Közülük 3159 résztvevő sohasem volt házas, 1772-en külön éltek vagy elváltak az egykori párjuktól, 550-en özvegyek voltak, 1095-en pedig házasok. A kutatás legfőbb tanulsága az volt, hogy családi állapotuktól függetlenül a válaszadók az élet számos területén pozitívan gondolkodtak a szingliségről. Szerintük a szingliknek például több barátja van, pezsgőbb a társasági élete. Azok, akik valaha voltak már házasok, azt is gondolták, hogy a szinglik többet szexelnek, és jobban odafigyelnek magukra, hogy jó formában legyenek és sportoljanak.
A jó házasság érzelmi támogatást nyújthat
A tanulmányból az is kiderül, hogy a házasság előnyt jelenthet a pozitív mentális állapotok megőrzésében. A megkérdezettek szerint ugyanis magabiztossággal, megelégedéssel, biztonságérzéssel töltheti el a házastársakat. Ez nem is csoda, hiszen az emberi kapcsolataink minősége alapvetően befolyásolja a mentális egészségünket és azt, hogy hogyan érezzük magunkat a világban.
Nem a válással vagy az egyedülléttel van baj, hanem a bántalmazással
Érdemes hozzátennünk azt is, hogy míg a válás és az egyedüllét máig megbélyegzéssel járhat, addig a házasság intézménye sok esetben túlidealizált formában jelenik meg a közbeszédben, a párkapcsolati erőszak különféle formái felett pedig hajlamos szemet hunyni a társadalom. A válás és az egyedüllét negatív megítélése azért is különösen veszélyes, mert arra ösztönözhet embereket, hogy olyan párkapcsolatokban maradjanak, ahol nem tisztelik vagy rendszeresen megalázzák őket. A szingliséggel kapcsolatos attitűdök változásának ezért komoly tétje van: ha nem sajnáljuk le a klasszikus monogám párkapcsolaton kívül élő személyeket, és egyenrangúnak tekintjük a különböző létformákat, akkor az embereknek is nagyobb szabadsága lesz abban, hogy az aktuális lehetőségeiknek, vágyaiknak megfelelő, kölcsönös beleegyezéssel létrejövő kapcsolatokban éljenek, vagy éppen romantikus kapcsolat nélkül, ha ezt szeretnék. A döntési szabadság növekedésével a társas viszonyaink tudatosabbak, őszintébbek és átláthatóbbak lehetnek, és nagyobb eséllyel kerülhetjük el a külső vagy belső kényszerekből kötött házasságokat, amelyeknek általában nincs jó végük.
