Lelki szabadnap? Jól hangzik, de mit csináljak olyankor?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az állandó rohanás, folyamatos pörgés közepette érdemes néha egy kis szünetet tartani, és kivenni egy szabadnapot, hogy kipihenhesd magad mentálisan. Azzal talán egyetértesz, hogy ez elengedhetetlen a stressz sikeres kezeléséhez – de azt nem biztos, hogy tudod, mit érdemes csinálni ezeken a napokon. Segítünk.

A munkahelyi kiégés olyan széles körű jelenséggé vált napjainkban, hogy már az Egészségügyi Világszervezet is nyilvántartja mint mentális problémát. A folyamatos rohanás, stressz, szellemileg megterhelő munkavégzés hatalmas terheket ró a dolgozókra – ennek enyhítésére találták ki a „lelki szabadnap” fogalmát, amit néhány vállalat már be is vezetett a munkavállalói részére.

Mikor érdemes szabadnapot kivenni?

Egy felmérés szerint a lelki feltöltődésre szánt plusz szabadnap a megkérdezett dolgozók 95 százalékának munkahelyi teljesítményét javította – írja a Medium. Habár itthon még kevésbé bevett és egyáltalán nem intézményesített ez a szokás, ha úgy érzed, szellemi egészséged szempontjából rád férne egy kis nyugalom és pihenés, neked is érdemes kivenned egy szabadnapot.

Számos tünet jelezheti, ha itt az idő leállni egy kicsit: alvászavarok, koffein- és cukorfüggőség, a személyes kapcsolatok megromlása, ha a szokottnál gyakrabban leszel mérges vagy törnek elő belőled erős érzelmek. Ha ezeket tapasztalod magadon, érdemes kivenned egy szabadnapot. Ne várj addig, míg olyan súlyos gondok jelentkeznek, mint a pánikbetegség vagy a depresszió. A főnököd jó esetben megérti, ha elmagyarázod neki, hogy a lelki feltöltődésre fordított szabadnap nemcsak a te érdeked, de ugyanúgy a vállalatot is segíti, hiszen javítja a munkateljesítményedet.

Ahhoz, hogy ténylegesen hasznodra váljék a szabadnap, érdemes előre megtervezni, mit is fogsz csinálni. Gondolj bele, mire van szüksége az elmédnek, a testednek és a lelkednek, és milyen tevékenységekkel tudod ezeket biztosítani. Az alábbiakban felsorolt dolgok biztosan hasznosak lehetnek, bármilyen formájától is szenvedj a kimerültségnek és a stressznek.

Ezzel töltsd a lelki szabadnapodat
Fotó: Chinnapong / Getty Images Hungary

Mozogj

Csábítónak tetszik a gondolat, hogy a szabadnapodon végig otthon ülj, és elnyújtózva a kanapén kedvenc sorozatodat nézd, de valójában sokkal hasznosabb, ha kihasználod az alkalmat egy kis mozgásra. A testmozgás bizonyítottan csökkenti a stresszhormonok szintjét, miközben endorfint szabadít fel, ami csillapítja a fájdalmat, és kellemes érzést idéz elő. Bármilyen mozgás megteszi, a könnyebb jógagyakorlatoktól a keményebb edzésig – habár egyes kutatások szerint minél jobban igénybe vesz egy edzés, annál nagyobb a stresszoldó hatása.

A mozgás testileg, szellemileg és lelkileg is segít helyrerázódni. Egy kiadós edzést követően könnyebben is alszol el, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy kipihend magad, és kevésbé terheljenek le a nap eseményei.

Menj ki a szabadba

Ha egész nap a négy fal között, egy rideg irodában töltöd az idődet, igencsak feldobhatja a kedélyed egy kellemes séta a friss levegőn. Bizonyított, hogy a természet közelsége csökkenti a stressz és a depresszió tüneteit – egy kutatás szerint elég húsz percet eltölteni egy parkban, és máris jobban érzi magát az ember. A napfény maga is jótékony hatással lehet a mentális egészségre, ugyanis D-vitaminnal látja el a szervezetet, melynek hatására szerotonin termelődik. A szerotonin csökkenti a félelmeket, a szorongást és a depressziót – nem véletlen, hogy sokan boldogsághormonként emlegetik.

Télen, a hideg idő miatt természetesen kevésbé tűnik kívánatosnak kimozdulni a kényelmes, meleg lakásból. Ilyenkor elég akár csak egy rövid sétát tenned, beszívnod a friss levegőt, érezned a nap sugarait a bőrödön. A pozitív hatásokat azonnal érezni fogod.

Próbáld ki a mindfulnesst

A mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét gyakorlása számos módon művelhető, és bizonyítottan javítja a stresszel és depresszióval küzdők állapotát, sőt a koncentrálási képességet is fejleszti. A dolog lényege, hogy teljes figyelmedet tudatosan az adott jelen pillanatra koncentrálod: ahelyett, hogy a múlton vagy a jövőn rágódnál, tiszta elmével átadod magad a most érzésének. Ezzel a tudatos odafordulással nyíltan, ítéletektől mentesen fogadod be a világból érkező ingereket és benyomásokat.

A mindfulnesst bármilyen hétköznapi tevékenységbe beiktathatod. Séta közben például tudatosan figyelj oda a környezet hangjaira, illataira, a látványokra, érintsd meg a fákat, padokat, érezd a talajt a lábad alatt, lélegezd be a levegőt. Létezik mindful eating is, vagyis az evés lassú formája, amikor minden egyes falatot alaposan megrágsz, kiélvezve az ízeket, aromákat, az ételből kapott pozitív benyomásokat.

Természetesen a mindfulness gyakorlásának legismertebb módja a meditáció. Nem kell azonban bonyolult, órákig tartó gyakorlatokra gondolni. Elég, ha kényelmesen leülsz pár percre, kikapcsolod az agyad, és hagyod, hogy elkalandozzanak a gondolataid. Ha az irányított meditáció jobban bejön, a YouTube-on számos videót találhatsz, amelyek segítenek, de ma már külön mindfulness applikációk is letölthetők.

Ezzel töltsd a lelki szabadnapodat
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Érezd jól magad

A szabadnap alkalmat ad rá, hogy olyan hobbiknak, szabadidős tevékenységeknek szentelhesd magad, amelyekre amúgy nem jutna időd és energiád a hétköznapokban. Kreatívkodhatsz, elmehetsz sportolni, vagy akár otthon is táncolhatsz a kedvenc zenéidre. Ha előre megtervezed a szabadnapod dátumát, akár jegyet is vehetsz a kedvenc csapatod meccsére vagy egy izgalmas koncertre.

Ahelyett, hogy otthon ülnél, érdemes elmenned társaságba, közös programokat szervezned másokkal. Ha az ismerőseid dolgoznak, ezért nem érnek rá, keresd fel őket ebédidőben, menjetek el együtt enni vagy kávézni. A társas programok és a kikapcsolódást nyújtó szabadidős tevékenységek bizonyítottan csökkentik a stressz-szintet, a depressziót, és javítják a kedélyállapotot. Már az is sokat használ, ha csak egy napot kizárólag olyan dolgokkal töltesz, amelyekben örömödet leled.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.