Azt hitted, a tavasz a szerelem évszaka? Pedig a tél

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bár a közbeszéd hagyományosan a tavasszal kapcsolja össze a szerelmet, egyre gyakoribb jelenség a téli egymásra találás. A magányos emberek nagyobb kedvvel keresnek, és gyakrabban találnak párt maguknak télen. Szexuálpszichológus magyarázza el, hogy miért.

A statisztikák szerint a téli hónapokban nemcsak többen keresnek randipartnert az interneten, de gyakrabban is találnak egymásra az emberek, és változtatják kapcsolati státuszukat a közösségi médiafelületeken. Dr. Justin Lehmiller szexuálpszichológus szerint ennek biológiai és pszichológiai okai egyaránt vannak.

A téli depresszió és az ismerősök nyaggatása is ludas benne

A biológiai okok mögött a napfény hiánya bújik meg, emiatt ugyanis a szervezet kisebb mennyiségben képes csak termelni az örömhormonnak is nevezett szerotonint, ez pedig lehangoltságot, szomorúságot eredményez – nem véletlen a téli depresszió kifejezés. Ennek ellensúlyozásaként sokan randizással, a szerelem megtalálásával próbálják javítani kedélyállapotukat.

Miért keresik sokan télen a szerelmet?
Fotó: Sam Edwards / Getty Images Hungary

A lélektani okok a téli ünnepekre és az ilyenkor szokásos családi, baráti összejövetelekre vezethetők vissza. Ilyenkor ugyanis a magányos emberek gyakran szembesülnek azzal, hogy mások boldog (vagy annak tűnő) párkapcsolatban élnek, míg ők hiába keresik a szerelmet. Sokszor előfordul, hogy ismerőseik, családtagjaik nekik szegezik a kérdést: hogyhogy nincs senkid, mikor találsz már végre párt magadnak? Ez könnyen arra motiválja az embereket, hogy aktívabban kezdjenek társat keresni.

Természetesen az is lehetséges, hogy a hideg időjárás is ott van az okok között, hiszen télen nincs is jobb, mint összebújni a kanapén vagy a takaró alatt, és egy forró kávé vagy tea társaságában közösen filmet nézni.

A téli szerelem általánosságban jellemzőbb a fiatalokra – de ez sem meglepő, tekintve, hogy az egyedülállók aránya minden korábbinál nagyobb a millenniumi nemzedékhez tartozók körében, és a házasodás időpontja is kitolódott (ma átlagban harmincéves kor körül van). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az idősebbek immunisak lennének a „téli zsongásra” – inkább csak kisebb az egyedülállók száma közöttük, ezért kevesebben élnek a lehetőséggel.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.