Rengeteget dolgozol, még sincs eredménye? Ez lehet a háttérben

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem véletlen ám, ha valaki annak ellenére, hogy szorgalmas és rengeteget dolgozik, valahogy általában nem jut eredményre. Ott van a kutya elásva, hogy gyerekkorától a munka mennyiségét, nem pedig az eredményességét jutalmazták. Ez a Tégy erőfeszítést! parancs a tranzakcióanalízis drivereit bemutató sorozatból.

Balázs úgy nőtt fel, hogy a szülei ÁLLANDÓAN dolgoztak. Édesanyja mindig tett-vett valamit a ház körül, édesapja is mindig ügyködött valamit. Ennek ellenére valahogy sosem volt kész a ház. Mindig itt-ott hevert valami, és ha végre meg lett szerelve az elromlott villanykapcsoló, akkor is volt még tíz dolog, ami nem működött. A kertben felépített kis melléképületet sosem vakolták be, és az ablak helye is üresen tátongott. Viszont az évek során telehordták mindenféle lommal és kacattal, és a szépen rendezett bicikli- és szerszámtároló álma sosem valósult meg. Szülei nem tűrték a gyerekeknél sem a lazsálást. Elvárták, hogy minden este legalább két-három órát tanuljanak. Ha nem az íróasztaluknál ültek, akkor rögtön jött a szülői litánia, hogy ne lustálkodj – és nagyon kreatívak voltak abban, hogy felsorolják, mi mindent kéne még csinálni a gyerekeknek.

Balázs most harmincöt éves, és munka mellett még mindig főiskolára jár. Ugyanoda, ahova tizennyolc éves korában felvették. Nem igazán csodálkozik azon, hogy nem lett még meg a diplomája: másodéves volt, amikor dolgozni kezdett, és napi tíz-tizennégy óra munka mellett nem jut idő a tanulásra. Már nagyjából háromszor annyit vizsgázott, mint sokan a diplomáig, mert mindig újra és újra le kellett tennie ugyanazokból a tárgyakból a vizsgát, amint pár év kihagyás után megint nekigyürkőzött a főiskolának. Egyszer már majdnem kész volt a szakdolgozata is – bonyolult adatelemzés kellett a munkához, hónapokat töltött csak az adatok összegyűjtésével –, de végül rájött, hogy a választott téma túl nagy falat, és inkább más témát keresett. Néha zavarja, hogy a kortársai már vezető pozícióban vannak, míg ő még mindig csak szakértő, ezt a tényt viszont jól magyarázza szemében a diploma hiánya. Ha ez eszébe jut, akkor néhány estét tanulással tölt, de például a legutóbbi vizsgájára sem ment el, mert hétvégén egy barátjának segített költözködni, és hiába tervezte úgy, hogy majd éjjel átnézi a vizsgaanyagot, végül ráborult a gépére, és hajnalban riadt csak fel arra, hogy az első oldalnál tovább nem jutott. Na, majd a következő félévben újra nekifut.

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol. 

Tégy erőfeszítést!

A tranzakcióanalízis szerint vannak azok a sorskönyvi parancsok, driverek, amik mintegy alapprogramként futnak az ember rendszerében, és meghatározzák a világhoz, önmagához, a teendőihez való viszonyulását. Öt ilyen driver van, láttuk már a Légy erős!, a Szerezz örömet! és a Siess! drivereket, most a Tégy erőfeszítést! parancsot mutatom be.

Minden ilyen parancsot a gyerekkorában tesz magévá az ember, egyrészt másolva szülei viselkedését és értékrendjét, másrészt pedig azoknak a jutalmaknak és büntetéseknek az alapján, amiket a viselkedéseire kap. Akinek a Tégy erőfeszítést! a vezérelve, az gyerekkorában azt tanulta meg, hogy a legnagyobb bűn a lustaság. Megkövetelték tőle, hogy az idejét mindig „hasznosan” töltse, az élet egy végeérhetetlen feladatlista, amiben sosincs mód megpihenni. Ez még nem is lenne baj, szorgalomhoz, dolgossághoz vezet ez a hozzáállás, ami miatt viszont mégis a visszájára fordul a dolog és destruktívvá válhat, az az, hogy emellett nem „kapta meg az engedélyt” bárminek a befejezéséhez.

Nincs engedély a befejezésre

Tégy erőfeszítést! világában nincs jól végzett munka, nincs eredmény, nincs kikapcsolódás – hanem örökös hajtottság van, hogy mit kell még megcsinálni. Az ember akkor jó, akkor kap elismerést, ha dolgozik, ha tevékenykedik. Ha a kisgyerek, naivan, még nem tud arról, hogy sosem fog jó eredményt elérni, akkor eleinte büszkén mutatja a rajzot, a várat, a gyurmafigurát a szüleinek. Amire azt a választ kapja, hogy jó, jó, de még itt ki kéne színezni, még ezt vagy azt meg kéne csinálni, összecsapta, ne örüljön már magának annyira. Ha viszont órákig tanul, ennek a szomszédnak és annak a nagymamának is segít, kint van apával tíz órát a kertben, akkor dicséretet kap, hogy milyen szorgalmas, mennyit dolgozik.

Folyton dolgozik, de valami mindig közbejön
Fotó: davidf / Getty Images Hungary

Ezek a driverek tipikus szóhasználattal, szófordulatokkal adódnak át. Sokan például már az egészen kicsi babáknak is azt mondják, amikor azok kitartóan rugdosnak egy kiságy fölé akasztott játékot, vagy hosszan elbogarásznak a homokozóban, hogy „jól van, megint sokat dolgoztál”. A sok munka (tehát nem a jó vagy az eredményes, hanem a sok) mint érték, így alakul ki.

„Próbálom és foglalkozom vele...”

Magadon vagy másokon úgy ismerheted fel, hogy a Tégy erőfeszítést! driver valószínűleg dolgozik a háttérben, hogy a munka és a munka mennyisége hangsúlyozódik – az eredmény kevésbé. Megint éjszakáztam, ez is hány óra munka volt. A befektetett energiát emlegeti az ember, nem pedig az elért eredményt. Mert az sokszor sajnos hiányzik. Mivel korán megtanultad, hogy úgysincs semmi kész, ezért kialakul az a tudatalatti hit, hogy nem is vagy képes eredményekre. Úgysem sikerül elkészülni/sikert elérni. Sokszor az eredmények tiltása olyan erős, hogy a kívülről nézve már elronthatatlan helyzetek is valahogy elromlanak. Elszabotálódnak. Vagy ha meg is van egy eredmény, szinte azon nyomban kiderül róla, hogy hát ez semmi. Mondjuk, megvan a közgáz diploma, de másnap már arra ébred az ember, hogy ez az egész tévút, jogász szeretne lenni, ahhoz, hogy elérhesse a céljait, be kell iratkoznia a jogra.

Adj engedélyt a befejezésre

Úgy lehet ennek a parancsnak az útjába állni, megszabadulni tőle, hogy az ember elkezd engedélyt adni a befejezésre. El kell kezdeni észrevenni a részeredményeket, és nyugtázni, hogy ez készen van. Meg kell akadályozni, hogy az egyik feladat befejezése előtt valaki egy másik feladatba váltson. Szavak szintjén is lehet harcolni, ez ugyanis visszahat a gondolkodásra. A próbálom szót helyettesítsük az elértem és a sikerült szavakkal. A célokat is érdemes átértékelni: mi az elérhető reális cél, és mi az abszurd vágyálom.

Semmi gond nincs a szorgalommal, a sok munkával, az elszántsággal – de ha csak a munka van, eredmény és elégedettség nélkül, akkor érdemes megvizsgálni, tudattalanul nem a Tégy erőfeszítést! parancsnak engedelmeskedünk-e.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay coach pszichológus, Ágnes
Szalay coach pszichológus, Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.