Ennyire veszélyesek a fülhallgatók, de a 60/60-as szabály segíthet

Olvasási idő kb. 3 perc

Mindennapos látványt jelentenek az utcán, közlekedési eszközön fülhallgatóval a fülükben mászkáló fiatalok, akik sokszor olyan hangosan hallgatják a zenét, hogy kívülről is be lehet azonosítani az éppen futó zeneszámot. Ennek következménye gyakran halláskárosodás, ami mérhetően egyre gyakoribb a köreikben.

A felmérések szerint napjainkban a tizenévesek egyötödénél jelentkeznek hallásproblémák, és ez 30 százalékkal magasabb arányt jelent, mint húsz évvel ezelőtt. A szakemberek úgy vélik, a jelenség mögött a fülhallgatók elterjedése áll, amelyek óriási hangerővel pumpálják a zenét közvetlenül a hallójáratokba – írja az Elemental.

Szétzúzza a hallójáratokat a hangos zene

A leggyakrabban mobiltelefonokhoz használt fülhallgatók 110 decibelnél is magasabb hangerővel szólnak közvetlenül a fülben. Az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) szerint veszélyt jelent a hallásra, ha valaki huzamosabb időn keresztül 85 decibelnél hangosabb zenét hallgat. 110 decibel esetében mindössze öt perc, vagyis két zeneszám elegendő ehhez.

Természetesen más tényezők is belejátszanak a dologba: nem mindegy, milyen erősségű zaj éri a hallójáratokat és milyen hosszan, más a hatás, ha komolyzenét hallgatsz, és más, ha heavy metált, de egyénenként is eltérő, kinek mennyire érzékeny a füle. Van, aki jobban bírja a hangos zenét, másnak a hallása hamarabb és nagyobb mértékben szenved károsodást. A gyerekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen a fülhallgatókat felnőtteknek tervezték, a kicsik szűkebb hallójárata csak még jobban felerősíti az áradó zajt.

A fülhallgatók veszélyeztetik a fiatalok hallását
Fotó: xavierarnau / Getty Images Hungary

Évente 1,1 milliárd tizen- és huszonéves fiatalt veszélyeztet világszerte a halláskárosodás – állítja Alison M. Grimes, a Kaliforniai Egyetem hallástudományi központjának vezetője. Ezenkívül a fülhallgatókban dübörgő zene mellett a környezeti zajok is komoly veszélyt jelentenek: a forgalmas utcák, túlzsúfolt kocsmák és nyüzsgő diszkók eleve kíméletlen támadást intéznek a hallójáratok ellen, de sokkal rosszabb, ha a háttérzajt úgy próbáljuk elnyomni, hogy feltekerjük a fülünkben a zene hangerejét. Például ha vonaton utazik valaki, annak zaja akár 80-90 decibel is lehet, és ha ezt kívánja túlharsogni, igen káros szintre kell feltolni a hangerőt.

Vedd észre a jeleket, és legyél elővigyázatos

A hallásromlás nem hirtelen jelentkezik, hanem fokozatosan, lassan alakul ki. Ezért sokszor észre sem veszed, hogy veszélyben vagy, pedig van néhány árulkodó jel, ami arra utal, hogy a kelleténél hangosabban hallgattál zenét. Ha a fülhallgatót kiveszed, és úgy érzed, a füled dohos, zsíros belül, esetleg még fülcsengést is tapasztalsz, biztos lehetsz benne, hogy túl sok volt a decibel odabent. A csengés néhány órán belül elmúlik, de ez nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne. A zaj sejtszinten károsítja a hallójáratokat, és hiába nem veszed észre, már megtörtént a baj.

Évről évre egyre több fiatal, sőt gyerek tapasztal fülcsengést – mondja Grimes. A hangos zene mellett a YouTube-videók is hasonló károkat okoznak, hiszen ezeket a gyerekek előszeretettel nézik és hallgatják mobiltelefonon keresztül. A szakember szerint a szülők felelőssége, hogy megtanítsák a gyerekeiknek, mennyire káros lehet az állandó zaj. Tudatosítani kell a gyerekekben, hogy nem jó a nap huszonnégy órájában fülhallgatóval mobilozni, időnként muszáj letenniük a fülest – és ez a felnőttekre ugyanúgy vonatkozik. Érdemes félóránként legalább ötperces szünetet tartani.

A legtöbb iPhone és androidos készülék rendelkezik hangerőszabályzó funkcióval, így a szülők beállíthatnak egy határt, aminél a gyerekük nem tudja feljebb tekerni. Ha nincs ilyen beépített funkció a készülékben, létezik több olyan applikáció, például a Volume Limiter, amely segíthet. A szakemberek azt javasolják, érdemes a 60/60-as szabályt betartani mind a gyerekek, mind a felnőttek esetében. Azaz sohase tekerd fel a maximális hangerő 60 százalékánál jobban a készüléket, és sohase hallgass 60 percnél hosszabb ideig zenét vagy más hangos tartalmat fülhallgatón keresztül.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.