Az emberek is érzékelik a Föld mágneses mezejét?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Föld mágneses mezejének érzékelése több állatfajnál is megjelenik, azonban általában úgy gondoljuk, hogy az ember már nem rendelkezik ezzel a képességgel.

A New Atlas beszámolója alapján ez azonban nem feltétlenül igaz. Egy friss kutatás eredményei szerint ugyanis az emberi agy hullámai reagálnak a mágneses mező változásaira.

Mégsem kopott ki belőlünk a képesség? 

Többek között a méhek, a madarak, a denevérek, valamint a bálnák és a delfinek és érzékelik a Föld mágneses mezejének változásait. Tudomásunk szerint az emberek már nem képesek erre anélkül, hogy ne építenének be valami szuper eszközt az agyukba. Vannak azonban tudósok, akik nem értenek ezzel egyet, és úgy vélik, hogy bizonyos mértékben még rendelkezünk ezzel a adottsággal, ám ezt eddig senki sem tudta megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani.

A kutatás során Joseph Kirschvink és csapata 34 különböző korú és etnikumú ember agyát vizsgálta. Mivel a mágneses mező érzékelése minden esetben tudatalatti lenne, a résztvevők fejére 64 elektródát rögzítettek, amelyek segítségével az agyhullámokat vizsgálták, különös tekintettel az alfahullámra, ami magas, ha az ember nem összpontosít semmire, de gyorsan lecsökken, ha valami felkelti az egyén figyelmét.

Egyelőre nem túl meggyőzőek az eredmények
Fotó: John M Lund Photography Inc / Getty Images Hungary

Még mindig nem egyértelmű

Az elképzelés, miszerint az alfahullám erősödik a mágneses mező hatására, a kutatók szerint bizonyítaná, hogy az emberek is képesek érzékelni a Föld mágneses mezejének változásait. Annak érdekében, hogy minden más, az agyhullámokra hatást gyakorló tényezőt kizárjanak, a résztvevőket egy órára sötét szobába zárták.

A kutatók aktiválták a mágneses mezőt a szobában, majd az agyi hullámokat figyelték. Annak ellenére, hogy mindent megtettek a külső tényezők kizárásáért, a mágneses mező bekapcsolását követően a résztvevők alfahullámai nagyon gyorsan lecsökkentek, esetenként 60 százalékkal is.

Az eredmények alapján az agy aktívan feldolgozza a kapott információt, azonban figyelmen kívül hagyja azt. A csapat szerint ez bizonyítja, hogy az ember is képes érzékelni a Föld mágneses mezejét, azonban nem érik be ennyivel: a következő lépés a mágneses mező tudatos észlelésének vizsgálata lesz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?