Altatót szedsz? Már készül egy biztonságosabb verzió

Olvasási idő kb. 3 perc

A legelterjedtebb altatók és nyugtatók benzodiazepineket tartalmaznak. Ez az anyag tompítja azon képességünket, hogy a különböző fenyegető helyzeteket értékelni tudjuk. A jelenleg fejlesztés alatt álló altatók egy alternatív csoportja lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy észleljék az esetleges veszélyhelyzeteket.

A Science Daily beszámolója szerint a legnépszerűbb vényköteles altatók szedői körében végzett felmérés a résztvevők csaknem fele esetében hívta fel a figyelmet arra, hogy még akkor is zavartalanul aludtak, amikor a tűzjelző közvetlenül az ágyuk mellett szólalt meg. A szakemberek úgy gondolják, további fejlesztésekkel megőrizhető a veszélyhelyzetekre való reagálás képessége is.

Jó lenne alvás közben is érzékelni, ami körülöttünk történik

Még alvás közben is érzékeljük a körülöttünk történő dolgokat, és az agy rögtön felébreszt minket, ha fenyegetést észlel. Ez az a képességünk, amit a ma használatos legtöbb altató blokkol, így kevésbé valószínű, hogy felriadunk, ha bármi probléma történne. A benzodiazepinek stimulálják azokat az agyi receptorokat, amelyek az álmosságot idézik elő,

Idézőjel ikon

azonban emellett más agyterületeket is befolyásolnak.

„Például azt, ami eldönti, hogy melyik érzékszervi bemenet kerül feldolgozásra” – magyarázza Kuvaki Tomojuki, a japán Kagosima Egyetem professzora. Egy új, egereken végzett kutatásban most olyan szert teszteltek, ami nem befolyásolja az ingerfeldolgozási folyamatokat. A DORA-22 nevű, kísérleti szer az eredmények szerint jól működik ezen a téren, ráadásul az ideiglenes ébrenlét az alvás minőségét sem rontja, hiszen a veszély elmúlását követően a kísérleti alanyok egyből vissza tudtak aludni.

Kata nem tud aludni. Szívesen beszedne altatót, de fél, hogy akkor nem ébred fel a tűzjelzőre. Kata tehát várja egy új altató piacra kerülését. Pedig életmódváltással is sokat tehetne a nyugodt éjszakákért
Fotó: Shutterstock

Célzott hatás lehet a megoldás

Az elmúlt évtizedben a kutatókat egy olyan szer kidolgozása foglalkoztatta, amely célzottabban hat az agyi területekre, így csak az alvásért felelős részt befolyásolja. Ez biztonságot nyújthat a benzodiazepinekkel szemben, így elkerülhető, hogy átaludjuk az esetleges veszélyhelyzeteket.

Kuvaki és munkatársai azt feltételezik, hogy a receptorok szelektivitása biztonságosabb alternatívát eredményezhet alváskor is – ezzel lehetővé téve, hogy az agy reagáljon az észlelt fenyegetésekre. A DORA-22 egyrészt lehetővé teszi, hogy az egerek veszély esetén felébredjenek, másrészt segít visszaaludni, miután elmúlt a fenyegetettség. Az egereket sötétben vizsgálták, amikor azok a legnagyobb aktivitást mutatták. Az egyik csoport egeret DORA-22-vel, a másik csoportot egy triazolamnak nevezett hatóanyaggal, míg a harmadik csoportot placebóval kezelték.

„A DORA-22 és a triazolam hasonló mértékben segítették elő az alvást, a mély alvás időtartamát 30-40 százalékkal növelték a placebóhoz képest” – ismertette a professzor.

Egy-négy órával a szer adagolását követően a mélyen alvó egerekre fenyegető hatást gyakoroltak. Ilyen volt például a róka illata, egy kutya hangja, vagy a ketrec remegtetése. Utóbbit direkt úgy tervezték, hogy annak frekvenciája megfeleljen egy földrengésével. A placebóval összehasonlítva, az ilyen fenyegető ingerekre adott válasz a triazolámmal való kezelés következtében késleltetett volt, ellenben a DORA-22 esetén, amely nem mutatott különbséget. Még ígéretesebb eredmény, hogy a DORA-22 jótékony hatása a visszaalváskor is jól működött.

Annak bizonyítására, hogy a triazolamkezelés során a veszélyhelyzetre történő reagálást valóban az agyi területek gátlása okozta, a kutatók az alvó egereket más módszerekkel is tesztelték. A három csoport ugyanolyan gyorsasággal ébredt, amikor a ketrecben csökkent az oxigénszint, ez pedig arra enged következtetni, hogy a triazolamkezelés nem gátolja az agy összes, ébrenlétért felelős területét.

Az eredmény még várat magára

Embereken végzett vizsgálatokhoz a DORA-22 biztonságosságának és hatékonyságának további fejlesztésére van szükség. A szakemberek azonban addig is nagy reményeket fűznek az ilyen jellegű altatók hatékonyságához.

2014-től egy másik, surovexant hatóanyagú altatót engedélyeztek Japánban, az Egyesült Államokban, valamint Ausztráliában. A klinikai vizsgálatok alapján azonban elképzelhető, hogy a szer bizonyos dózis felett a beszedését követő napon álmosságot, tompaságot okoz. A jelenleg fejlesztés alatt álló szerek hatására nem jelentkeznek másnap tünetek, ha az gyorsabban kiürül a szervezetből, mint a surovexant. Addig is, amíg nincs jó alternatívája a ma kapható altatóknak, érdemes odafigyelni a megfelelő alvásra.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.